A módosítás igénye vélhetően olyan súlyos esetek nyomán került elő, mint amikor egy nyolcvanéves nénit bántalmaztak tizenévesek, vagy amikor gyerekek az utcán támadtak meg szintén fiatalokat mobiltelefonért, pénzért. A 12 évesnél akár egy nappal is nagyobbakkal már egy fokkal szigorúbb a törvény: ők már erőszakos csokilopásért vagy fülbevalólopásért is kaphatnak elzárást.
Az UNICEF Magyar Bizottsága a büntető törvénykönyv tervezetének nyilvánosságra kerülése óta tiltakozik. Mint képviselői mondják, a rendelkezés több ponton ellentétes az ENSZ gyermekjogi egyezményében foglaltakkal. Érveik szerint a szabadságtól való megfosztás bizonyítottan nem hatékony és nincs visszatartó ereje. Nem megoldás, ha az elítélt gyermek nem kap segítséget abban, hogy megértse, mi és miért történt vele, és hogy a jövőben hogyan kerülheti el a hasonló helyzeteket. Állítják, a jelenlegi büntetőeljárási rendszer nem alkalmas arra, hogy a két legfontosabb visszajelzést megadja a gyermeknek: a valódi felelősségvállalást, valamint az áldozattal való megbékélést és a megbocsátást. „Egy 12 éves gyermek biológiai, testi, szellemi, lelki fejlődése még folyamatban van, az ösztönökön és az érzelmeken való uralkodás, a mérlegelés még nem százszázalékos – írják. – A gyermekek tünethordozók: a gyermekkori bűnelkövetés hátterében nagyon sokszor családi problémák, bántalmazások állnak, vagyis a gyermek igen sokszor maga is áldozat.”
Gyermekvédelmi és igazságügyi szakemberek úgy vélik, ha gyerekeket anélkül büntetnek súlyosan, hogy bármilyen segítséget kapnának a változáshoz, az „cinikus, káros és súlyosan veszélyezteti jövőjüket”.
„A megoldás nem a büntetés, hanem a gyermekek nyelvén értő szakemberek, pártfogók, pszichológusok, szociális munkások és a szülők közös munkája” – írta tíz civil szervezet közleményben.
|
Határon túl |
– Minden tanulmány és kutatás azt támasztja alá, hogy ha fiatalok bekerülnek a büntetés-végrehajtás intézményrendszerébe, az nagyon kis eséllyel segíti a visszatérést a társadalomba. Ehelyett inkább az a hatás várható, hogy életük végéig viselnek egy pecsétet és nagyon nehezen találnak vissza a helyes útra – mondja az egyik aláíró, Márton Izabella, a Magyar Szegénységellenes Hálózat igazgatója a Nők Lapja Cafénak. – Ezzel kiszakítják őket a családból, barátok köréből, helyettük új kötelékek alakulnak – más bűnelkövetőkkel. Ráadásul az intézményrendszer fenntartása drága, és az ott dolgozók nincsenek felkészülve arra, hogy ilyen kis gyerekeket fogadjanak. Sokkal eredményesebb lenne, ha a megelőzésre fókuszálnánk.
De mi a helyzet akkor, ha épp a család, az ismerősök köre az a közeg, amely rossz hatással van a gyermekre?
Márton Izabella szerint erre mindig is megvolt a megoldás. A gyermekvédelmi rendszerben kiépült jelzőrendszer van erre: iskolák, családsegítők, gyermekvédelmi központok munkatársai nyomon követik a problémás gyerekek sorsát, és ha veszélyeztetettek, akkor kiemelik őket – ez persze csak a végső megoldás lehet. Vannak persze kirívó esetek, amikor látszólag ideális családban nevelkedik a bűnelkövető, de ez a ritkább.
A gyermekvédelmi jelzőrendszer ezzel együtt nem működik, talán nem is működhet tökéletesen; szörnyű bűncselekményről és nagyon sok, talán diákcsínynek minősülő, mégis kegyetlenségről és lelketlenségről árulkodó eseményekről hallani. A megelőzés tehát nem mindig sikeres, a már megtörtént esetek felett ezzel együtt sem akar szemet hunyni a társadalom.
– Ilyenkor alternatíva lehet a gyermekvédelmi intézményrendszer, pszichológusi segítség vagy egy befogadó család együttműködése. A fontos, hogy a gyermek figyelmet kapjon. Kötelességünk beavatkozni, de ehhez nem kell büntető törvénykönyv, és nem kell a gyerekeket büntetni.
