Aktuális

Elsőként egy női sportoló utazik ki az olimpiára a magyaroktól

A szörfös Detre Diána utazik elsőként a londoni olimpia helyszínére a 158 fős magyar versenyzői csapatból.

Elsőként egy női sportoló utazik ki az olimpiára a magyaroktólA Magyar Olimpiai Bizottság utazási terve szerint Detre Diána nem egyedüli sportolóként repül jövő kedden a brit fővárosba, ám a vitorlázó Berecz Zsombor, illetve a sportlövő Bognár Richárd és Csonka Zsófia néhány nap edzés után még visszautazik Magyarországra londoni szereplése előtt.

Jövő szombaton utaznak a tornászok, illetve három asztaliteniszező és a teniszező Szávay Ágnes. A küldöttség első nagy csoportja július 24-én érkezik majd Londonba, a megnyitó előtt három nappal utaznak ugyanis az úszók, valamint a bokszolók, illetve a Széll Domonkos, Simon Béla evezős duó, valamint Lovassy Krisztián országúti kerékpáros. A férfi kézilabdázók is ezen a napon érkeznek, de ők Franciaországból, vonattal jutnak el a brit fővárosba.

A megnyitó napján, július 27-én szintén ugrásszerűen nő majd a magyarok száma az olimpiai faluban, ekkor érkezik majd többek között a férfi és női vízilabda-válogatott. A 13 fős kajak-kenu válogatott csak augusztus 4-én kel útra. A magyar küldöttségből elsőként Molnár Zoltán csapatvezető utazik a játékok helyszínére. A MOB tájékoztatása szerint az „Aranygép” augusztus 13-án reggel indul Londonból Budapestre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top