Aktuális

Csak egy tepsi kell!

Az otthoni főzésben általában csak "gasztronómiai tanácsadóként" veszek részt, a munka dandárja kedvesemre hárul. Három gyermekünk van, ezért érhető, hogy ő miért nem a különleges gasztronómiai élményt nyújtó ételekre kíváncsi, hanem a gyorsan elkészíthető fogásokat preferálja.

Nála elsődleges szempont, hogy minél egyszerűbben készüljön el egy ebéd, és lehetőleg sok mosogatnivaló se maradjon főzés után. Ezért az elmúlt évek során nekem is változtatnom kellett egy kicsit a gondolkodásomon, hiszen egy étteremben teljesen máshogy főzünk, mint otthon, nem kell annyi mindent figyelembe venni. A következő ételek minden háziasszonyi „követelménynek” megfelelnek: nem kell hozzájuk túl sok alapanyag, gyorsan össze lehet őket állítani, aztán már csak a sütőre kell bízni a dolgot. A bögrés piskóta pedig még azoknak is sikerülni fog, akik eddig sose
mertek nekiállni egy sütemény elkészítésének!

Csak egy tepsi kell!Sertéskaraj kolbászos-paprikás újburgonyával sütve

Hozzávalók 4 személyre:

  • 1 kg bordacsontos sertéskaraj,
  • só, bors, babérlevél,
  • 3 szál friss rozmaring,
  • 7 evőkanál olívaolaj,
  • 60 dkg újburgonya,
  • 3 darab kaliforniai paprika (piros, zöld és sárga),
  • 2 szál újhagyma,
  • 1 fej fokhagyma,
  • 20 dkg kolbász

A sertéskarajt durva sóval bedörzsöljük, borsozzuk, frissen vágott rozmaringgal ízesítjük. Olívaolajjal kikent tepsibe tesszük, rálocsolunk 3 evőkanál olívaolajat, és 180 °C-os sütőben körülbelül 20-25 percig sütjük. Közben a burgonyákat alaposan megmossuk, félbevágjuk, és sós-babérleveles vízben félpuhára főzzük. A kaliforniai paprika magjait eltávolítjuk, ereit kivágjuk, és nagy kockákra vágjuk. Az újhagymát 2-3 cm-es darabokra vágjuk, a fokhagymagerezdeket megtisztítjuk. A kolbászt felkarikázzuk. 4 evőkanál olívaolajjal és sóval összekeverjük a félig főtt, félbevágott burgonyát, az újhagymát, a kolbászt, az egész fokhagymagerezdeket és a kaliforniai paprikát. A karajt kivesszük a sütőből, melléöntjük a burgonyás keveréket, és 15-20 percre visszatesszük a sütőbe. Tálalás előtt érdemes 10 percig pihentetni a húst.

Csak egy tepsi kell!Mediterrán csirkecomb zöldségekkel

Hozzávalók 4 személyre:

  • 3 közepes cukkini,
  • 1 darab padlizsán,
  • 1 fej fokhagyma,
  • 8 közepes paradicsom,
  • 12 levél bazsalikom,
  • 5 evőkanál olívaolaj,
  • 80 dkg filézett csirkecomb,
  • só,
  • 3 szál friss rozmaring

A cukkini és a padlizsán végeit levágjuk, nagy kockákra vágjuk. A fokhagymagerezdeket megtisztítjuk, a paradicsomokat félbevágjuk, csumáját eltávolítjuk. Egy tálban összekeverjük a zöldségeket. Hozzáadjuk a bazsalikomlevelet, és összeforgatjuk 3 evőkanál olívaolajjal. Közben a kifilézett csirkecombot egy serpenyőben a maradék olívaolajon 2-3 perc alatt körbepirítjuk, sóval és frissen vágott rozmaringgal ízesítjük. Az elősütött húst tepsibe helyezzük, ráöntjük az olívaolajos zöldségkeveréket, laza mozdulatokkal átkeverjük. 180 °C-os sütőben 12-15 percig sütjük.

Csak egy tepsi kell!Meggyes-diós bögrés piskóta

Hozzávalók 24 cm átmérőjű formához:

  • 2 dl-es bögre,
  • 3 tojás,
  • 1 bögre cukor,
  • fél bögre étolaj,
  • 1 bögre tejföl,
  • 1 csomag sütőpor,
  • 2 bögre liszt + a meggy beforgatásához és a forma lisztezéséhez
  •  10 dkg dió, nagyobb darabokra vágva,
  • 5 dkg magozott meggy

Egy 24 cm átmérőjű tortaformát kivajazunk, kilisztezünk. A tojásokat kikeverjük a cukorral, belecsorgatjuk az olajat, hozzáadjuk a tejfölt és a sütőport, és habverővel homogénre keverjük. Szép lassan a lisztet is beleforgatjuk. Összekeverjük. A dió felét száraz serpenyőben enyhén megpirítjuk, amikor kihűlt, belekeverjük a tésztába. A magozott meggyet lisztbe forgatjuk. A formába öntjük a tésztát, a tetejére rászórjuk a maradék diót, és 180 °C-ra előmelegített sütőbe tesszük. 5 perc után a tetejére szórjuk a meggyet, és további 20-25 percig sütjük, míg aranybarna lesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top