Maria Ána Szofia Kalojeropulu – később vette fel a Callas művésznevet – New Yorkban született, bevándorló görög szülőktől, akik pár év múlva elváltak, és anyja – két lányával – visszatért Athénba. Hamarosan kiderült, hogy Maria háromregiszteres hangjában végtelen lehetőségek rejlenek, ezért a becsvágyó mama, abban a hiszemben, hogy „a jó hangot táplálni kell”, teletömte lányát válogatott finomságokkal. El is hízott, amit sosem bocsátott meg anyjának. Tizenhét évesen kiugró sikerrel szerepel az athéni Operaházban. Hazájában már elismert énekes, amikor a háború után Amerikában próbál szerencsét. Ott éppen olaszok keresnek főszereplőt veronai bemutatójukra, és Callasra esik a választásuk. Verona után sorra hódítja meg a világ leghíresebb operaházait.
Kövér, rút kiskacsából – isteni díva
 |
| Első férje, Giovanni Battista Meneghini oldalán 1942-ben, még boldogan, felszabadultan |
A túlsúlyos, ráadásul sokdioptriás szemüveget viselő csodaénekesnek nemcsak a külsejével, eleinte a hangjával is sok baja volt. „Una grande voce” – egy nagy hang –, mondta róla tanítómestere, Tullio Serafin, aki aztán fáradságos munkával megteremtette belőle a Nagy Callast, az isteni dívát. Tízévi kitartó gyakorlással, skálázással sikerült enyhíteni a regiszterek közötti kellemetlen hangtöréseket, de ezzel nem értek véget megpróbáltatásai. Nyomasztó súlyként nehezedett rá kövérsége és az, hogy szemüveg nélkül szinte vakon botorkál a színpadon, annyira rövidlátó volt. Az ötvenes évek elején hosszabb ideig tartózkodott Amerikában, és amikor visszatért Milánóba, nem lehetett ráismerni. Két év alatt 92 kilóról 65-re fogyott, szőkére festette a haját, divatosra cserélte a ruhatárát. Meglepő fogyásáról olyan elképesztő tippek jelentek meg a lapokban, mint az, hogy galandférget nyelt. A díva étrendjével magyarázta a változást: alacsony kalóriatartalmú ételeket fogyaszt, csirkehúst, salátát. Megjelenésében is kifogástalan világsztár lett a csúnya, kövér kiskacsából. Semmi nem érdekelte a karrierjén kívül, emiatt családjával is megromlott a viszonya, mivel nem volt hajlandó anyagilag segíteni anyjának és támogatni nővére zongoristapályáját. Ki is pakolt a mama hálátlan lányáról a sajtónak: „Gyémántot reggelizik, nercek között alszik, de hagyja, hogy anyja bejárónőként tengesse életét.”
Mindent elsöprő, viharos szerelem
 |
| Tullio Serafin fedezte fel a nem mindennapi tehetséget, és csaknem végig is kísérte pályáján, mint mester |
Callasnak szerencséje volt. Megtalálta azt a férfit, akire úgy rábízhatta magát, mintha az apja lenne. Giovanni Battista Meneghini, a jó családból való úriember, vagyonos nagyiparos, megrögzött agglegény első látásra beleszeret a nála jóval fiatalabb – akkor még kövér, ismeretlen – énekesnőbe, és feleségül veszi. Házasságuk után felszámolja a cégét, kizárólag felesége menedzselésével foglalkozik. Ő dönt a szerepekről és a fellépti díjakról, amelyeket minden előadás után egyre feljebb srófol. Jól kijönnek egymással, mígnem 1959 tavaszán Maria a londoni Covent Gardenben vendégszerepel, utána a tiszteletére adott díszvacsorán megismerkedik Arisztotelész Onassisszal, a dollármilliárdos hajómágnással, és feleségével, Tinával. Nem sejti, hogy a nagy nőcsábász hírében álló Ari most rá vetette ki a hálóját. Őt akarta elkápráztatni a minden képzeletet felülmúló, fényűző vacsorával, és ez be is jött. Maria nem kiélt, gyűrött arcú, dörzsölt kerti törpének látja az őszülő hajú férfit, hanem görög félistennek. Nagyvonalú gesztusnak érzi azt is, hogy férjével meghívja egy földközi-tengeri jachtkörútra, amelyen olyan hírességek is részt vesznek, mint Greta Garbo és Winston Churchill. A hajóúton egyfolytában a vendéglátó bőkezűségéről áradozik, miközben egyre féltékenyebb férje ilyeneket jegyez fel naplójába: „Több pár is kettévált és más partner után nézett. A nők, gyakran a férfiak is, teljesen meztelenül napoztak, és mindenki szeme láttára mászkáltak világos nappal. Az volt a benyomásom, hogy egy disznóól közepén tartózkodom.” Mariát elvakítja a szerelem. Közli férjével, hogy elválik tőle, és már repül is Arihoz, a jachtra. Új életet akar kezdeni. Onassis szeretője lesz.
Az „álompár”
 |
| Callas és Onassis 1961-ben már mint ünnepelt álompár reprezentált |
A sajtó ugyan nem hallgatja el a válása körüli vitákat, elmarasztaló cikkek is megjelennek viszonyáról egy nős emberrel, rajongói mégis megbocsátják „ballépését”, a világ szemében már ők testesítik meg a hatvanas évek álompárját. Onassis követi mindenhová, ajándékokkal halmozza el: több milliárd dollár értékű
ékszerrel, a legmárkásabb ruhákkal, ingatlannal. Tinától, a feleségétől is elválik. Állítólag a híres Hope gyémánttal sikerül megvásárolnia beleegyezését. Mindenki találgat, vajon mikor házasodnak össze. Maria nem bánná, Onassis hallgat. Callas nem sürgeti, mással van elfoglalva. Átesik az első, majd a második hangválságán, az angol sajtó már temeti: „A díva haldoklik. Elveszítette uralmát a felső regisztere fölött.” Kész feladni a karrierjét, gyereket szeretne. Onassis hallani sem akar róla. Amikor 43 évesen teherbe esik, a férfi azzal fenyegeti, hogy elhagyja, ha nem veteti el. Beleegyezik. A pletykalapokban már úgy emlegetik, mint „a görög rabszolganőjét”, nem ok nélkül. Furcsa hírek terjednek el az álompár viharos kapcsolatáról. Onassis már új trófeára hajt, Jackie Kennedyre, a meggyilkolt amerikai elnök özvegyére, terhére van Maria bármilyen áldozatra kész odaadása, úgy beszél vele – mindenki füle hallatára –, akár egy cafkával. Olyanokat vág a szemébe, hogy „dagadt és lóarca van”, de művészi önbecsülésében is megalázza: „Mi vagy te? Semmi! A torkod már nem működik, csak sípolni képes.” Maria mindent eltűr, a veréseket is, amelyeket szenvedélyes kibékülések követnek. Kétségbeesetten iparkodik tetszeni szeretőjének: Audrey Hepburnt utánozza, csontsoványra fogy, erősen sminkel. Mindhiába. Onassis nem őt veszi feleségül, hanem a gyászfátylától és a Kennedy klántól mielőbb szabadulni vágyó elnöközvegyet, annak kifejezett kívánságára. Callas ekkor összeroppan.
 |
| Mariát elkápráztatta Onassis nagyvonalúsága azon a híres-hírhedt díszvacsorán 1959-ben |
Eldobott szeretőből özvegy
„Először a súlyomat veszítettem el – mondja egy interjúban –, majd a hangomat, végül Onassist.” Mégsem panaszkodik hűtlen szerelmére: „Onassis a szerelmem volt, ugyanakkor a legjobb barátom is. A dolgok nem változtak meg attól, hogy elváltak útjaink. Boldog vagyok, ha ő boldog – még ha más nővel is.” Miközben az „álompár” körbehajózza a világot, ő tesz még egy utolsó kísérletet a színpadi visszatérésre. Világ körüli hangversenykörútja sikeres, de a kitörő lelkesedés nem a hangjának szól, hanem annak a karizmatikus énekesnőnek, aki sokak szerint újjáformálta a 20. századi opera arculatát. Ezután végérvényesen visszavonul, csak a reményt nem adja fel, hogy Onassis visszatér hozzá. Akik látták egyetlen filmjében, a Pasolini rendezte Médea címszerepében, sosem felejtik el. Ugyanaz a varázserő, tűz-láng szenvedély, drámaiság sugárzik belőle, mint a görög sorstragédiák hősnőiből. A Médea valahol róla is szól. Arról az elhagyott, gyilkos bosszút forraló, gyermekeit feláldozó asszonyról, aki végül kiköt a Boldogok szigetén és Akhilleusz felesége lesz mindörökre.
Callas nem bosszúra vágyott, csak vissza akarta kapni azt a férfit, aki életének része. Egymástól nem választhatta el őket semmi. Varázsolt? Inkább jól ismerte a kedvesét. Előre látta, hogy Onassist, ha már kiélvezte férfihiúságát, fárasztani fogja fiatal, szórakozni, társasági életet élni sosem rest felesége.
A férfi fel is keresi Mariát, nyilvánosan udvarol neki. Boldogságuk rövid életű: 1975-ben, nem sokkal a kibékülés után Onassis meghal. „Hirtelen özvegy lettem” – közli zavarodottan a megtört díva, és két év múlva követi élete nagy szerelmét. Halálának oka máig vitatott: az orvos szívinfarktust állapított meg, sokak szerint öngyilkosságot követett el. Sírköve a párizsi Père Lachaise temetőben látható, hamvait – kívánságának megfelelően –, beleszórták az Égei-tengerbe, ahol annyiszor hajóztak együtt életük boldogabb éveiben.
