Cseh László és Berki Krisztián |
Szilágyi Áron kardozó nemcsak akkor volt szívdöglesztő, amikor megnyerte az első magyar olimpiai aranyat, hanem akkor is, amikor szerényen fogadta a repülőtéren a gratulációkat. Örültünk Gyurta Dani aranyának és persze Berki Krisztiánnak is drukkoltunk nagyon-nagyon, és bejött.
Pont ennyi aranyérmet, vagyis hármat vártak a legpesszimistább magyarok. Pedig már négynél tartunk, mert Pars Krisztián kalapácsvető megszerezte a negyedik legfényesebben csillogót is. Hurrá!
Ám ez még mindig kevés nekünk, úgy tűnik…
Átlagosan 7 aranyérmet várunk mi, magyarok egy friss Tárki-kutatás szerint. Ez igen bizakodó attitűdnek számít számít, úgy tűnik, nem a legutóbbi, pekingi olimpiából indulunk ki, ahol 3 első helyig jutottunk.
A várakozásokban egyébként a budapestiek visszafogottabbak, ők csak 6,4 aranyérmet várnak, míg a kis településeken élők legalább 7,2-t. Részünkről nem lennénk telhetetlenek, de reméljük, hogy nem állunk meg a négynél, hiszen bőven van még magyar éremesélyes Londonban. Ott vannak a bajnok kajak-kenusaink vagy a kézilabdások, és persze a vízilabdások, akik az előző három olimpiát zsinórban megnyerték. Vajon csobban-e ruhástól a medencében negyedszerre is Kemény Dénes?