Dr. Catherine Baucom, az amerikai Baton Rouge városában dolgozó sebész szerda reggel egy halaszthatatlan műtét elvégzésére sietett a kórházba, ám út közben hatalmas dugóba került. A torlódás egy közúti baleset miatt alakult ki, és képtelenségnek tűnt kijutni belőle. A fiatal doktornőnek ekkor eszébe jutott, hogy nem messze lakik az egyik barátnője, becsenget hozzá, és kölcsönkér egy biciklit.
Így is tett, ám kiderült, hogy a családban egyedül a barátnő kislányának van kerékpárja. Dr. Baucom nem tétovázott, jobb híján elfogadta a rózsaszín gyerekbiciklit, sőt a fejére tette a hercegnős sisakot is, majd a dugót kikerülve száguldott is a kórház felé.
Útközben a rendőrök megállították, ám amikor elmagyarázta nekik a helyzetet, továbbengedték. Végül sikerült még épp időben beérnie a munkahelyére, és elvégeznie a fontos műtétet.
Kollégái egy amerikai tévécsatornának nyilatkozva elmondták, egyáltalán nem lepődtek meg, amikor a doktornő gyerekbiciklin gördült a kórház elé, ugyanis olyan embernek ismerték meg, aki nagyon elkötelezetten végzi a munkáját és mindent megtesz a betegeiért.