nlc.hu
Aktuális
Tésztavacsora 30 perc alatt

Tésztavacsora 30 perc alatt

Kezdő kukta koromban előszeretettel készítettem magamnak tésztákat: megnéztem, mi van éppen a hűtőben, és abból merítettem ihletet. Feltettem egy adag tésztát főni, és miközben puhult, egy másik serpenyőben alkottam hozzá valami feltétet a rendelkezésre álló hozzávalókból.

A végén mindezt jól összeforgattam, és már tömhettem is magamba a 20-30 perc alatt elkészült ebédet. Előfordult olyan is, hogy egy szlovéniai rendezvény alkalmával nem a feltétekkel kísérleteztem, hanem a száraztésztával. Felkértek minket, hogy tartsunk magyar estet egy szlovén szálloda éttermében, borokkal, ételekkel, viszont csak este, nem sokkal a tálalás előtt derült ki, hogy nincs ott az egyik húsos ragu köreteként megrendelt tarhonya. Irány a legközelebbi nagyáruház, ahol aztán rádöbbentünk, hogy a szlovéneknél egyáltalán nincs tarhonya, így kénytelenek voltunk rögtönözni: megfőztünk egy nagy adag spagettit, majd tarhonya méretűre daraboltuk, és azt kínáltuk a hús mellé – szerencsére nagy sikerrel. Mivel mostanában az olaszos, illetve a keleties ízvilágú tészták állnak hozzám a legközelebb, ezúttal ilyeneket ajánlok. Nagy előnyük, hogy fél óra alatt elkészíthetők, és mosogatni sem kell utánuk túl sokat!

Tésztavacsora 30 perc alattKeleties zöldséges tészta csirkemellel
Hozzávalók 4 személyre:

• 2 egész csirkemell (kb. 80kg),
• 8 evőkanál szójaszósz,
• 6 gerezd fokhagyma,
• 10 dkg friss gyömbér,
• 30 dkg rizstészta vagy woktészta, só, olaj,
• 3 szál közepes sárgarépa,
• 3 szál szárzeller,
• fél fej kínai kel,
• 1 csokor friss koriander,
• kevés olaj (lehetőség szerint mogyoró- vagy szezámolaj),
• 2 evőkanál méz

Elkészítjük a csirkemell marinádját: 3 evőkanál szójaszószt összekeverünk 2 gerezd zúzott fokhagymával és 5 dkg frissen reszelt gyömbérrel. Belehelyezzük a csirkemelleket (egészben), és 1,5 órára a hűtőbe tesszük. Utána a tésztát lobogó, sós vízben kifőzzük a csomagoláson megadott idő alatt. A megpucolt, vékony csíkokra vágott sárgarépát, zellert és kínai kelt kevés olajon átpirítjuk a mézzel, a maradék zúzott fokhagymával és reszelt gyömbérrel, illetve a vágott korianderrel. A tésztát leszűrjük (nem mossuk le!), majd összeforgatjuk a pirított zöldségekkel. Meglocsoljuk a maradék szójaszósszal, azzal is összekeverjük. A lecsepegtetett csirkemelleket forró olajon körbepirítjuk, majd 180 fokos sütőben kb. 6-7 percig sütjük. Tálalás előtt feldaraboljuk, és a tésztára halmozzuk.

Tésztavacsora 30 perc alattFokhagymás tészta paradicsomos húsgombóccal
Hozzávalók 4 személyre:

• 60 dkg darált sertéslapocka,
• 6 gerezd fokhagyma,
• 2 szál friss rozmaring,
• fél csokor friss bazsalikom,
• 2 szál újhagyma,
• 1 tojás,
• só, fehér bors,
• 2 kisebb fej vöröshagyma,
• 6 evőkanál olívaolaj (2 kanál a tésztához),
• 1 szál angol zeller,
• 2 darab babérlevél,
• 3 szál friss kakukkfű,
• 1,5 liter paradicsomlé,
• 8 darab paradicsom,
• 40 dkg tészta (makaróni, spagetti stb.)

A darált húst keverőtálba tesszük, hozzáadunk 3 gerezd finomra vágott fokhagymát, az aprított rozmaringot, bazsalikomot, a vékony karikákra vágott újhagymát, az egész tojást, sóval és borssal ízesítjük, alaposan összekeverjük. (Akinek van ideje, érdemes egy órát a hűtőben pihentetni a masszát.) Kicsi gombócokat formázunk belőle. A paradicsommártáshoz a finomra vágott vöröshagymát kevés olívaolajon megpirítjuk, hozzáadunk 2 gerezd finomra vágott fokhagymát, az apróra vágott angolzeller-szárat, a babérlevelet és a friss kakukkfüvet. Felengedjük a paradicsomlével, sózzuk, majd lassan felforraljuk. A paradicsomszószba téve szép lassan kifőzzük a gombócokat. Amikor megfőttek, a babérlevéllel együtt kivesszük őket a léből. A szószba beletesszük az egész paradicsomokat, összeturmixoljuk, átszűrjük, sózzuk, és ráöntjük a gombócokra. A tésztát lobogó, sós vízben kifőzzük, leszűrjük, majd a maradék finomra vágott fokhagymával ízesített olívaolajon átforgatjuk. (Célszerű a tésztát nem teljesen puhára főzni, mert még a szószban is puhul.) A szószt a húsgombócokkal együtt ráöntjük a tésztára, ízlés szerint friss bazsalikommal ízesítjük, óvatosan összeforgatjuk, és tálaljuk.

Tésztavacsora 30 perc alattSpagetti tejszínes márványsajtos gombamártással
Hozzávalók 4 személyre:

• 6 dl száraz fehérbor,
• 1 fej vöröshagyma,
• 2 darab babérlevél,
• 1 kis fej fokhagyma,
• 10 dkg márványsajt,
• negyed csokor snidling,
• só, fehér bors,
• 6 dl tejszín,
• 30 dkg rókagomba,
• 30 dkg csiperke,
• 2 szál újhagyma,
• 1 evőkanál vaj,
• fél csokor petrezselyem,
• 50 dkg spagetti

A fehérbort egy előmelegített lábosba öntjük, hozzáadjuk a finomra vágott vöröshagymát, a babérlevelet és az egész fokhagymát, a felére beforraljuk, majd leszűrjük. Ebbe a fehérboros alaplébe keverjük a márványsajtot, a finomra vágott snidlinget, a sót és a fehér borsot. Lassan felmelegítjük, hogy a sajt elolvadjon. Amikor ez megtörtént, hozzáadjuk a tejszínt, a megmosott, felszeletelt gombákat, a felkarikázott újhagymát, a vajat és a vágott petrezselymet, sózzuk, és összeforraljuk, hogy a gomba megpuhuljon. Amikor kész, ráöntjük a sós vízben kifőzött, leszűrt tésztára, összeforgatjuk, és tálaljuk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top