Aktuális

Audrey Hepburn szerelmei

Rómában vakációzott, több alkalomból változott a végzet asszonyává, és tőle tudtuk meg, hogyan kell egymilliót lopni. Audrey Hepburnt a világ legvonzóbb férfijai tartották a karjaikban, és elgyöngültek tőle. Mert ez a szépséges teremtés maga volt a NŐ. És hogy hányadán állt a boldogsággal? Lássuk csak…

Audrey Hepburn szerelmeiAki csak ismerte, szerette. Ha meg ráadásul férfi volt az illető, akkor ez a szeretet óhatatlanul felforrósodott, és gyakran átcsapott szerelembe, vagy valami ahhoz hasonlóba… Audrey Hepburn több volt, mint szép. Mert ha ragaszkodunk a valósághoz, akkor tulajdonképpen nem volt szép. Legendás szemét például saját bevallása szerint állandó sminkmesterei rajzolták az arcára, és szintén állandó tervezője és jó barátja, Hubert de Givenchy a megmondhatója, törékeny testének hány kisebb-nagyobb hibáját kellett a szépséges ruhákkal elrejteni. De mindez nem számít! Kívül-belül szép volt, gyönyörű, igéző, melegszívű, nemes lélek. Ám a magánéletben nem túl szerencsés…
Pedig milyen jól indult minden! A kezdő színésznő egy állófogadáson kezet nyújt egy roppant jóképű angol fiatalembernek, majd kisvártatva egymásba szeretnek. Az Audrey-nál hét évvel idősebb James Hansonról rövidesen kiderül, hogy igen gazdag, szeret lovagolni, golfozni, vitorlázni, és a jövőt yorkshire-i birtokán képzeli el. Audrey el van ragadtatva. Mert bár élvezi a kezdeti sikereket, legjobban családra, gyerekekre vágyik, és ez a James Stewartba oltott Gary Cooper éppen ezt kínálja neki. A fiatalok eljegyzik egymást, ám az esküvő kitűzése valami miatt mindig halasztódik. Leginkább Audrey munkái miatt, aki egyszer csak Rómában találja magát, egy másik, ezúttal filmtörténeti kézfogás közepette. Gregory Pecknek nyújt kezet. Az őzikeszemű lány lélegzete elakad, amikor a hollywoodi sztár megérinti, de hiába keringenek pletykák, ők ketten csak barátok. Gregory Peck később azt mondja, Audrey közelében azért minden férfi megperzselődik… A színésznő a Római vakációban nyújtott alakításáért Oscar-díjat kapott. Hepburn már megvette a menyasszonyi ruháját, a bőröndjében hurcolássza, hátha váratlanul nyílik valami esélyük az esküvőre Hansonnal. De az idő csak múlik, a ruha gyűrődik. Hősnőnk nem hízza ki, ez az egy, amiben biztos lehet. Az eljegyzés váratlanul bomlik fel. Sokak szerint az ifjú sztár édesanyja áll a háttérben, és még az is lehet, hogy tényleg így van. Ennél fontosabb, hogy egy fogadáson – na, tessék, már megint egy fogadás – Audrey Hepburn és Mel Ferrer először találkozik. A színész-rendező tizenkét évvel idősebb, és éppen a harmadik házasságában él.

Az ő Andrej hercege

Audrey Hepburn szerelmeiElkezdődik a Sabrina forgatása, két újabb sorsdöntő találkozást hozva a barna lánynak. Itt kezdődik film- és divattörténeti kapcsolata Givenchyvel, és akkor szeretnek egymásba William Holdennel. Minden jóravaló nő életében van egy ilyen férfi… Holden alkoholista és hipochonder, kiszámíthatatlan és elragadó. Ja, és nős. Érdekes módon az ő féktelen udvarlásának Audrey nem tud, nem akar ellenállni, ám a férfi nemzésképtelen, és a gyerekek utáni vágy Audrey számára mindennél erősebb. Csak pár hétig tart ez a szerelem, de nagyon mélyen fészkeli bele magát mindkettőjükbe. Nem szakítanak, inkább letépik magukat egymásról, és most már nyitva az út Mel Ferrer előtt. Egy színházi darabban játszik együtt Audrey-val, gyorsan össze is költöznek. Ferrer karrierje nem hasonlítható Hepburnéhez, és ez nemcsak a kívülállók rosszindulatát kelti fel, de próbára teszi a kapcsolatukat is. Audrey sikerhez akarja juttatni a férjét, egész házasságuk alatt törekszik erre, Ferrer ingázik az önmegvalósítás és az odaadó férj szerepe között. Együtt készülnek a Háború és béke megfilmesítésére, ahol Audrey a világirodalom legcsodálatosabb nőalakját, Natasát formálja meg, Ferrer pedig a szerelmét, Andrej Bolkonszkijt, és keresik a közös otthont – Svájcban. A fiatalasszony időközben várandós lesz, de elvetél, és ezt a tragédiát nem feledtetik a következő évek sikerei, az utazások, a népszerűség sem. Csak akkor nyugszik meg, amikor újra gyermeket vár. Ám éppen forgat, és az egyik jelenetben nyereg nélkül kell lovagolnia. Leesik a lóról, súlyos sérüléseket szenved, de a baba nem megy el. Akkor még nem. Csak később…

Athéni vakáció
A Audrey Hepburn szerelmeiHepburn–Ferrer-pár házasságuk ötödik évfordulóján újra gyermeket vár, és ezúttal nemhiába. A törékeny anya 1960 nyarán 4,25 kg-os kisfiút szül. A gyereket mindketten imádják, tulajdonképpen egymást is, csak éppen amikor Audrey egymillió dolláros gázsiért forgatja a My Fair Ladyt, Mel alig 35 ezer dollárért játszik egy szerepet. Talán emiatt, talán másért, de egyre többet és többet veszekednek. Audrey viszont nem az a nő, aki könnyű szívvel hagyná veszni a házasságát. Otthont teremt, gyereket nevel, próbálkozik. És testvért akar Seannak. Következő, méhen kívüli terhessége is megviseli, és azt, hogy baj van, az is jelzi, hogy viszonyt kezd egyik filmbeli partnerével, Albert Finney-vel, akivel a Ketten az úton című moziban játszanak együtt. Mire a Várj, míg sötét lesz című thrillert kezdik forgatni – ennek Mel Ferrer a producere –, a házasságból már csak a papír marad. Audrey még egyszer elvetél, majd a tizenhárom együtt töltött évet lezárja egy nem egyszerű válóper. Azon a nyáron, 1967-ben Audrey-t a barátai egy Égei-tengeri hajóútra hívják, hogy vigasztalódjon. A jóképű és gazdag olasz pszichiáter, Andrea Dotti boldogan napkrémezi a sztárt, hordja a koktélokat, és még beszélgetni is remekül lehet vele. Aprócska gond csupán, hogy kilenc év a korkülönbség kettejük között – Audrey javára. De a szerelem mindent legyőz, így a színésznő Rómába költözik a fiával, nemigen akar dolgozni, és legnagyobb boldogságára újra várandós. A nála is többször elvetélt Sophia Loren tanácsát megfogadva ágyban hordja ki a gyermeket, aki 1970 februárjában jön a világra. Csakhogy ezekben a hónapokban Dotti is elég sokat van ágyban – más nők ágyaiban. Szegény Audrey mindent bevet, azt gondolja, ha ő minél tökéletesebb feleség, anya, háziasszony lesz, az majd otthon tartja a férjét.

Aranyősz Roberttel

Audrey Hepburn szerelmeiTíz év után válnak el, és ez a válás egybeesik Hepburn szakmai válságával is. Hiába gyönyörű, Hollywood nem tartogat sok lehetőséget egy ötvenhez közeledő színésznő számára. Audrey megrémül, nem akar egyedül maradni. Viszonyt kezd, sőt inkább erőltet egyik filmbéli partnerével, Ben Gazzarával. A további méltatlanságtól saját jó ízlésén és alapvetően kiegyensúlyozott, értelmes lényén kívül egy férfi védi meg. A neve Robert Wolders. Éppen a sokkal idősebb feleségét gyászolja, méghozzá szívből. Wolders esetében egy lélekbúvár könnyűszerrel megfejtené, miért vonzódik ilyen kitartóan a nála korosabb nőkhöz, de nem ez számít. Audrey Hepburn élete utolsó éveiben valóban boldog a nála kilenc évvel fiatalabb férfi oldalán. Mellette nem kell hazudnia magának, nem kell takargatnia egy férfi hűtlenségét, nem alázzák meg. Wolders nem használja ki, szereti, figyelmes vele, segíti az UNICEF-ben végzett munkájában is. És ápolja… Aztán eltemeti. Svájcban, ahol ez a meleg otthonra vágyó, azt megteremteni mindig kész asszony a legjobban érezte magát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top