Aktuális

Csak nézelődünk a plázákban

Hiába a plázák óriási kínálata, az emberek többsége csak bámészkodni jár oda.

Csak nézelődünk a plázákbanHatározottan az önsanyargatás egyik eszköze az, amikor az ember teli vágyakkal, de üres zsebbel teszi be a lábát egy bevásárlóközpontba – márpedig nagyon sokan, egyre többen vannak azok, akik kizárólag bámészkodni járnak a plázákba.

A Gfk Hungária piackutató legutóbbi felméréséből pontosan kiderül, hogy az összes látogató egyharmada csak nézelődik, pénzt már nem költ. Aki költ, az sem többet 7000 forintnál. A leggyakoribb plázalátogatók a 15–34 évesek, a magasan képzett és nagyobb jövedelemmel rendelkezők, illetve a városi lakosok. E csoportoknak azonban igen eltérő igényeik vannak. Míg a tinédzserek és a huszonévesek elsősorban a szórakozást keresik vagy ismerőseikkel találkoznak, 30 év felett a vásárlás a cél. A látogatók 10 százaléka kimondottan azért érkezik egy-egy bevásárlóközpontba, hogy banki, postai, közüzemi ügyeit elintézze.

Plázák – kinek épül az ország legnagyobb bevásárlóközpontja?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top