nlc.hu
Aktuális
Ébresszük fel a bennünk szunnyadó gyereket!

Ébresszük fel a bennünk szunnyadó gyereket!

Sokszor hallhatjuk a bátorítást, hogy őrizzük meg gyermeki énünket, lássuk úgy a világot, ahogyan kis emberként tettük. Bár időutazásra legfeljebb lélekben készülhetünk, felnőttként is átélhetjük az önfeledt alkotás örömét, s ugyanolyan kíváncsiak és nyitottak lehetünk, akárcsak évtizedekkel ezelőtt.

Felnőttnek lenni jó, mert ahogy Janikovszky Éva egyik gyermekhőse is megígéri, ha nagy lesz, végre maszatos kézzel ülhet asztalhoz, nem kell a lába elé néznie, mert inkább orra esik, tövig rághatja minden körmét, és szerteszét dobálhatja a játékait. „A többiről nem is beszélve, mert még nagyon sok minden van – míg mi kórusban válaszolnánk neki, ahogy könyvbeli szülei is, hogy: »addig örülj, míg gyerek vagy!« A kreativitás, a játékosság, a kíváncsiság, a jelenben élés képessége, önmagunk szeretete és megbecsülése, ez a sok élmény elég ok ahhoz, hogy visszainduljunk az időben és felkutassuk azt, ami felnőttként oly sokszor hiányzik mindennapjainkból.”

Ébresszük fel a bennünk szunnyadó gyereket!Libikókázz a pároddal!

Amikor visszavágyunk, legtöbbször azt szeretnénk, ha életünk ismét megtelne újdonsággal, nem nyomasztana döntéseink felelőssége, gátlásainktól megszabadulva átadhatnánk magunkat az alkotás, a fantázia szabadságának, vagy elfeledhetnénk a múlt hibáit, és újrakezdhetnénk az életet. Új szemszögből szeretnénk látni a világot, amelyet a szenvedély, a most intenzív megélése mozgat. Németh Margit pszichológus szerint a gyermeki én előhívása elsősorban a belső, igazi, mély vágyakozás újraélesztése miatt fontos, hiszen ezt olyan szigorú kontroll alatt tartjuk, hogy néha el is veszítjük. Megemlíti, hogy pár- és családterapeutaként azt a feladatot szokta adni a negyvenes, kiskamaszokat nevelő pároknak, hogy menjenek el a játszótérre és üljenek a mérleghintára.
– Játék közben szembesülnek azzal, hogy elvesztettek több fontos dolgot: nyitottságot, rugalmasságot, kreativitást, amelyeket, míg gyerekeik kicsik voltak, naponta működésben tartottak.

 

Nézegess képeskönyvet!

Németországban a kiégett üzletemberek kezébe terápiaként képeskönyveket adnak, azt sugallva, hogy ha változtatni akarnak, csak emlékezzenek arra, ők milyenek voltak rövidnadrágosként. Nem baj, ha mindent akarnak, mert nem lehetetlen, hogy a gyermeki tisztaság és rácsodálkozás megférjen a sokszor fájdalmasan, fáradsággal szerzett tudással és a korral járó bölcsességgel. A pszichológus nem hiszi, hogy ez illúzió lenne.
– Az ellentmondás feloldásának kulcsa az, hogy a racionális, önmagát fegyelmező felnőtt megengedje magának, hogy a másik, gyermeki pólusát is működtesse, amikor erre lehetősége van. Szerelem, szexualitás, társas együttlétek, sport, zene, hobbik: ezek mind olyan területek, ahol önmagunk lehetünk – feltéve, ha ez nem elvárás, kiüresedett szokás vagy kötelezettség, amelynek kelletlenül teszünk eleget. A tudattalanunk vezessen! Bár a fegyelemről legelőször talán nem a legkellemesebb dolgok jutnak az eszünkbe, a határidők betartásán túl valójában az igazmondás, igényeink kielégítésének késleltetése, a magunkkal szembeni őszinteség, a becsületesség és a felelősségvállalás fontosságára is megtanít, amely növelheti az élet örömeit, élvezeteit. S még ha nagy is a felelősségünk, több a feladatunk és fajsúlyosabbak a döntéseink, a felnőttség nem korlátokat jelent, a felszabadultságnak, a folytonos megújulás képességének, a nyitottságnak, az előítélet-mentességnek és az elfogadásnak pedig nincs korhatára.
Mindez lehetséges, ha akarjuk a változást, de úgy tapasztalom, sokszor lebecsüljük a gyermeki ént, holott számtalan jelzést kapunk, hogy váltanunk kell, legyen az pszichoszomatikus vagy párkapcsolati probléma – mutat rá Németh Margit. – Nem kell az időben visszamennünk, hiszen a gyermek énünk mindig velünk van: ami egyszer megtörtént velünk – események, de még gondolatok, érzések is –, nem törlődik ki, tudattalanunk részévé válik. Elég azokat az érzéseket felerősíteni magunkban, amikor felhőtlenül szabadok, önfeledten boldogok voltunk, visszatalálni az egyszerűséghez.

 Németh Margit pszichológusA megsebzett belső gyermek

Még mindig szüleink engedelmes jó kislánya vagyunk, sorra zátonyra futnak a párkapcsolataink, vagy éppen nem merünk senkinek nemet mondani, és csak hagyjuk, hogy sodorjon minket az élet? Már Freud is megjegyezte, hogy neurózisainkért a megoldatlan gyermekkori konfliktusok a felelősek, amelyek életünk során megismétlődnek. A megsebzett belső gyermek hajlamos az érzelmeket elfojtani, különösen a haragot és a sértettséget, vagy épp ellenkezőleg, dührohamot kap, vagy túlzottan udvarias és engedelmes, esetleg manipulatív, durcás. Míg felnőve meg nem gyógyítjuk, John Bradshaw amerikai terapeuta szerint felnőtt énünket a legkülönbözőbb módokon szabotálja ő, a belső gyermekünk. Tönkreteszi kapcsolatainkat, rontja életminőségünket, így például a társfüggőség, a nárcizmus, a túlellenőrzés és bizalmatlanság, az intimitászavar, a súlyos bűntudat, a támadó viselkedés, a szenvedélybetegségek és kényszeres viselkedés oka is a bennünk élő gyermek sérülése.

Ne félj rögtönözni!

A gyerekek nem rágódnak a múlton, nem elemzik agyon a dolgokat, és nincs szükségük olyan kellékekre, amelyektől tekintélyesnek, izgalmasnak látják őket, de elrejti valódi énüket, mert nem játszanak szerepeket. Az önfeledtségnek, a pillanatban való feloldódásnak gátja lehet, ha külső, vélt elvárásoknak akarunk megfelelni, vagy amikor a sikerről, sikeres életről alkotott elképzeléseink nem a mieink, és azt tartjuk szem előtt, amit mások sikernek tartanak. Így nem tudunk a kisebb eredményeknek örülni, s még ha nagy teljesítményt is nyújtottunk, nem éljük át igazán, nem érezzük a sajátunknak. Szokásainkat, rögzült (önvédelmi) mechanizmusainkat félretéve hagyjunk teret a spontaneitásnak. Ne féljünk rögtönözni, ismeretlen utakat, dolgokat kipróbálni, ami rengeteg energiát szabadít fel.
Bátran lépjünk túl a komfortzónánkon, és tegyük meg, amit eddig elképzelhetetlennek tartottunk – tanácsolja a pszichológus. Hidd el, mindenre képes vagy! Felnőttként visszatekintve olykor valóban hajlamosak vagyunk negatív címkéket aggatni a gyermekkorra. A hisztis, akaratos, elköteleződésre képtelen embert sokszor gyerekesnek tartjuk, ahogy a felelőtlenség, a leplezetlen, provokatív őszinteség és a vakmerőség is az örök gyerekek jelzője. A megítélés mégsem fekete-fehér: Németh Margit a gyerekkori makacsságot és konokságot hozza példának, amely az évek során erővé, kitartássá, szívóssággá lesz. Rosszabb esetben az eredmény egy merev, kompromisszumra képtelen, sikertelenséget, frusztrációt rosszul tűrő felnőtt.
– Aki rossz tulajdonságaival szembesül és tudatosítja magában, eldöntheti, hogy így akarja-e leélni az életét, vagy sem. A felnőttség nem mentség arra, hogy nem tudunk változni – legfeljebb nem akarunk, hiszen személyiségünk fejlődése halálunkig tart. Folyamatosan új feladatokkal birkózunk meg, amelyben a tudatosság segít. Ha valami nem megy, azt gyakorolni kell, mert ami valóban fontos, sikerülni fog. S hogy honnan vegyünk példát, hogy leszámoljunk félelmeinkkel, bizonytalanságunkkal vagy lustaságunkkal? Bizony a gyerekekről: csak gondoljunk arra az elszántságra és erőfeszítésre, amellyel ők a vágyaikért küzdenek, és hisznek abban, hogy mindenre képesek!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top