A hír: A kivándorolt orvosok tandíjának megtérítését kéri az EU-tól a román orvosi kamara elnöke. Az utóbbi öt évben több mint 13 ezer, Romániában felkészített orvos ment nyugatra dolgozni. A tudásukat Európa más országaiban kamatoztató romániai orvosok felkészítésére az elnök szerint a román állam legalább három és fél milliárd eurót költött az utóbbi öt évben az adófizetők pénzéből: „Egyik szemünk sír, a másik nevet. Egyrészt örülünk, hogy végzőseink másutt is megállják a helyüket, másrészt elszomorít, hogy itthon nem értékeli őket eléggé a társadalom. Mindenesetre felkészítésük a mi munkánk eredménye, amiért kártérítést kérünk.”
Soma véleménye: Ezek elszomorító tények, de olyanok, amelyekkel mindenképpen muszáj szembenézni. Megértem a román államot, hogy kártérítést kérnek azért, mert a náluk kiképzett orvosok máshol gyógyítanak. (Tudjuk jól, hogy ez a jelenség hazánkban is egyre erősebb.) Mindamellett mi a garancia arra, hogy ezek az orvosok továbbra is ott maradnak, ahol most vannak?
Az egyik orvos barátom (neurológus és általános orvos) tavalyelőtt ment ki Németországba, mert annyira perspektíva nélkülinek látta itthon a jelenét, jövőjét, hogy úgy érezte, mindenképpen megpróbálja egy gazdaságilag jól (de legalábbis nálunk jobban) működő nyugati országban. Nem egészen egy év után hazajött, mert azt mondta, olyan szinten volt nehéz, néha már-már megalázó a kinti munkája, hogy inkább a kis pénzt választotta itthon.
Többszörösen kellett bizonyítania odakint, ő azt mondta, éreztették vele, hogy ő egy befogadott, „csóringer” magyar, aki szinte kegyként élhette meg, hogy ott gyógyíthat.
Aztán lehet, hogy ez csak az ő története, és egyáltalán nem jellemző, mindenesetre a kint dolgozó barátaim más foglalkozásokban is hasonlókról számolnak be.
A lényeg az, hogy hogyan oldható meg ez a probléma, ahol igenis megérthető a dolgozót kiképező ország kérelme, de közben ott van az egyén is, aki nem tudhatja előre, hogy X hónap vagy év múlva is a jelen elfoglalt állásában lesz, egyáltalán az adott országban marad-e. Félelmetesen hangzik a röghöz kötöttségnek még a gondolata is.
A másik gondolat, ami felmerül, hogy nyilván nem vándorolna ki ennyi orvos a hazájából (ahol mégis otthon van), hogyha megbecsülnék. Mindaddig, amíg ilyen nyomorúságos fizetéseket kapnak felelős munkakörben levő emberek, nem remélhet jobbat egy ország.
A másik elképesztő dolog számomra, hogy sem az orvosi, sem a tanári pályára nincs pszichológiai alkalmassági vizsga. A leginkább felelős, emberekkel bánó szakmák, ahol bizony a pontszámok elérése, illetve fizetős esetben a pénztárcába nyúlás bizonyosan tudom, hogy nem elegendő a szakma gyakorlásához.
Mindkét szakma esetében komolyabban kellene venni a pályára való, mindenféle szempontot érintő alkalmasság elbírását, illetve anyagilag, erkölcsileg sokkal nagyobb megbecsülést kellene, hogy kapjanak az ezt választók. Ezen a vonalon kellene először rendet tenni, nem pedig az eleve meglevő zavaros és méltatlan helyzet következményeinek a rendezésére kellene elsősorban fókuszálni. Hiszen ezek már csak a következmények.
Soma: Másfél tonnás autót emelt le apjáról a 22 éves lány
Soma: Te megünnepelnéd a válásodat?
