
A hír: A kivándorolt orvosok tandíjának megtérítését kéri az EU-tól a román orvosi kamara elnöke. Az utóbbi öt évben több mint 13 ezer, Romániában felkészített orvos ment nyugatra dolgozni. A tudásukat Európa más országaiban kamatoztató romániai orvosok felkészítésére az elnök szerint a román állam legalább három és fél milliárd eurót költött az utóbbi öt évben az adófizetők pénzéből: „Egyik szemünk sír, a másik nevet. Egyrészt örülünk, hogy végzőseink másutt is megállják a helyüket, másrészt elszomorít, hogy itthon nem értékeli őket eléggé a társadalom. Mindenesetre felkészítésük a mi munkánk eredménye, amiért kártérítést kérünk.”
Az egyik orvos barátom (neurológus és általános orvos) tavalyelőtt ment ki Németországba, mert annyira perspektíva nélkülinek látta itthon a jelenét, jövőjét, hogy úgy érezte, mindenképpen megpróbálja egy gazdaságilag jól (de legalábbis nálunk jobban) működő nyugati országban. Nem egészen egy év után hazajött, mert azt mondta, olyan szinten volt nehéz, néha már-már megalázó a kinti munkája, hogy inkább a kis pénzt választotta itthon.
Többszörösen kellett bizonyítania odakint, ő azt mondta, éreztették vele, hogy ő egy befogadott, „csóringer” magyar, aki szinte kegyként élhette meg, hogy ott gyógyíthat.
Aztán lehet, hogy ez csak az ő története, és egyáltalán nem jellemző, mindenesetre a kint dolgozó barátaim más foglalkozásokban is hasonlókról számolnak be.
A lényeg az, hogy hogyan oldható meg ez a probléma, ahol igenis megérthető a dolgozót kiképező ország kérelme, de közben ott van az egyén is, aki nem tudhatja előre, hogy X hónap vagy év múlva is a jelen elfoglalt állásában lesz, egyáltalán az adott országban marad-e. Félelmetesen hangzik a röghöz kötöttségnek még a gondolata is.
A másik gondolat, ami felmerül, hogy nyilván nem vándorolna ki ennyi orvos a hazájából (ahol mégis otthon van), hogyha megbecsülnék. Mindaddig, amíg ilyen nyomorúságos fizetéseket kapnak felelős munkakörben levő emberek, nem remélhet jobbat egy ország.
A másik elképesztő dolog számomra, hogy sem az orvosi, sem a tanári pályára nincs pszichológiai alkalmassági vizsga. A leginkább felelős, emberekkel bánó szakmák, ahol bizony a pontszámok elérése, illetve fizetős esetben a pénztárcába nyúlás bizonyosan tudom, hogy nem elegendő a szakma gyakorlásához.
Mindkét szakma esetében komolyabban kellene venni a pályára való, mindenféle szempontot érintő alkalmasság elbírását, illetve anyagilag, erkölcsileg sokkal nagyobb megbecsülést kellene, hogy kapjanak az ezt választók. Ezen a vonalon kellene először rendet tenni, nem pedig az eleve meglevő zavaros és méltatlan helyzet következményeinek a rendezésére kellene elsősorban fókuszálni. Hiszen ezek már csak a következmények.
Soma: Másfél tonnás autót emelt le apjáról a 22 éves lány
Soma: Te megünnepelnéd a válásodat?