Varró Dani: Misi komoly

Jobb szeret nevetgélve felfedezni, kipróbálni mindent, mert a legtöbb dolgot kifejezetten viccesnek találja az életben. Mégis talán akkor a leghelyesebb, amikor egy-egy percre elkomolyodik, és elmélyült, komoly pofácskával koncentrál valamire nagyon. Leggyakrabban ez meseolvasás közben szokott előfordulni. Misi feszült figyelemmel hallgatja a mesét, és közben összevont szemöldökkel tanulmányozza a rajzokat. Látszik, hogy elszántan próbál minél többet megérteni a cselekményből. Nagyon érdekes volna belelátni a fejébe, hogy hogyan forognak a kerekei, hogyan értelmezi a látottakat és a hallottakat. Nem hagyományosan, ez onnan is tudható, hogy ha az ember visszakérdez, Misi gyakran válaszol valami váratlant. Az egyik szereplő a fejét rázza a mesében.
– Hogy rázta a fejét, Misi? – kérdezem tőle, mert Misi szereti, ha eljátsszuk az eljátszható dolgokat. Erre Misi meglepetésemre két kézzel megfogja a fejét, és rázogatni kezdi:
– Így.
Egy másik mesében a főszereplő kisfiú egy tanyára látogat. A háziasszony, aki minden reggel megfeji a tehenet, ad neki egy bögre tejet. A rajzon ott áll a néni a tehén mellett, kezében a tejjel.
– Honnan szerezte? – kérdez vissza anyu a tejre bökve.
– A hűtőszekrényből – vágja rá Misi habozás nélkül.
Hát hiába, városi gyerek. Misi akkor is komoly arcot ölt, amikor valami komoly problémát kell önállóan megoldania. Persze neki még a kis problémák is komoly problémák.
– Papa – jött be múltkor aggodalmas arccal a fürdőszobába, ahol éppen zuhanyoztam –, bocsánat, pisilhetek?
– Persze, Misikém, told le a nadrágodat, és ülj rá a bilire – mondtam neki.
Misi a művelet első részét kifogástalanul végre is hajtotta, de a második résznél nehézségbe ütközött, mert nem volt meg a kívánt eszköz. Misi most a feleségemhez fordult, és a helyzethez illő komolysággal, felnőtt választékossággal kérdezte:
– Anyu, bocsánat, merre van a bili?
Néha még játék közben is elkomolyodik Misi, hogy elmélyülten megvizsgáljon egy problémát. A szobájában ülünk, játszunk.
– Ez kalapács? – kérdezi Misi egy debilen vigyorgó, lila, műanyag játék kalapácsot méregetve.
– Igen – mondom neki.
– Örül a kalapács – állapítja meg Misi komoly arccal. Aztán komoly megfontolás tárgyává teszi, hogy vajon minek örülnek a vigyorgó, lila játék kalapácsok. – Mert megjött a papa – jelenti ki végül. Nem mintha eddig nem lettem volna ott, de úgy látszik, Misi arra jutott, hogy ez a legvalószínűbb ok az örülésre. Általában én sem vagyok komoly, de ezen a komoly kijelentésen komolyan meghatódom. Jólesik, hogy a játék kalapács örül neki, hogy megjöttem.