Aktuális

Környezettudatosság gyerekeknek: Nem lehet elég korán kezdeni

Élénken él bennem az a meglehetősen véres kép, amit Jamie Oliver olasz konyhát bemutató filmsorozatában láttam. Egy hatalmas vaddisznó leölése után a kis olasz faluban az egész család együtt dolgozza fel az állatot.

Egy angyali, ötéves forma szőke kislány is részt vesz a családi feladatban, ami sokszor még Jamie gyomrát is próbára teszi, de a kislány teljesen természetesen kezeli a helyzetet, nyilván nem először látja. Apukája megöleli, és úgy mondja: „igen kislányom, ez nem túl szép látvány, de teljesen természetes.”

Környezettudatosság gyerekeknek: Nem lehet elég korán kezdeniNem gondolom egy pillanatig sem, hogy óvodáscsoportokat kellene húsfeldolgozó üzemekbe vinni látogatásra, de arról is egyre többet hallani, hogy a gyerekek azt gondolják, a folpack és a papírtálca a csirkék ruhája, mert ők csak ilyen kiszerelésben találkoztak vele. Az én lányom még nem jár semmilyen intézménybe, így mindennel, ami a természetközeliség,  környezettudatosság témakörébe tartozik, egyelőre csak otthon kerül kapcsolatba. De a kicsiket már ilyenkor is érdemes terelgetni. Egyik ismerősöm gyermekének óvodájában például a szelektív hulladékgyűjtés evidencia, így a kislány tanácstalanul állt meg a nagyszülei konyhájában egy tejesdobozzal a kezében, hogy „hol a másik szemetes”? Ezek után a nagyszülők maguk is kénytelenek voltak átállni szelektívre. Szóval azt gondolom, jobb minél előbb elkezdeni megismertetni a gyerekekkel a környezettudatosság alapfogalmait foglalkozások vagy könyvek segítségével. Egy régi barátnőm, Gica például a saját maga által kitalált „Zöld Ovi” program keretein belül egy kicsinyített malommal és búzával járja sorra a kerület óvodáit, hogy megmutassa a kicsiknek, hogyan és miből készül a kenyér. De szerencsére nagyon sok helyről hallom már, hogy az óvodákban gyakorlati szinten is működik a környezettudatosság, rengeteg helyen szelektív hulladékgyűjtésre, kertészkedésre tanítják a kicsiket. S ha a csemete még nem jár oviba, vagy szívesen olvasnánk a környezetvédelemről otthon is, pár kicsiknek szóló jó könyv is elérhető itthon a témában.
Rögtön a sor elején említeném D. Tóth Kriszta Lolameséi közül a Kukasziget és palackpulcsi mesét, melyet a kislányom a nagymamájánál hallott először. Én meg nem értettem, hogy Sári miért kiabál a kocsiban lelkesen mutogatva a szelektív kukákra: – Ott is egy kukasziget! Ott is egy kukasziget!
Jól jött ez a mese, mert addig elég nehézkesen próbáltam neki beadagolni a szelektív hulladékgyűjtés értelmét, azóta viszont harci kurjantásokkal vesszük be hetente a „kukaszigetet”. Hároméves kor előtt is merem már ajánlani. A Cellux csoport nevéhez köthető a Cerkabella kiadó gondozásában megjelent Sári és Nemszemétke című gyerekkönyv, mely első helyezést ért el a gyerekkönyvek Aranyvackor pályázatán. Nem véletlenül. Szép kivitelezésű, ötletes grafikai megoldásokkal elkészített könyv a négy-hat éves korosztálynak. Kis munkafüzet is tartozik hozzá, így egy-két alapkellékkel isteni játékokat, ékszereket készíthetünk műanyag flakonból vagy füzetborítókat  reklámmolinóból. A Cellux csoportfoglalkozásokat is tart gyermekeknek, és az újrahasznosítás mellett már az egészen picikéket is egészséges ételek készítésre tanítják. Érdemes keresni őket és ellátogatnia programjaikra! Ahogy időben haladunk előre, a kisiskolás korosztálynak is találunk szép könyvet. A Pozsonyi Pagony kiadónál megjelent Nagyon zöld könyv, Gévai Csilla munkája szintén nagyon eredeti és ötletes, az egyes fejezeteken belül játékos feladatokkal egyben munkafüzetként is szolgál.

Legközelebb egy filléres és egyszerű, mosogatógépbe való szerrel jelentkezem!
http://okoanyu.blog.nlcafe.hu/

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top