Aktuális

Keramikus lett a viszkis

Székesfehérváron a Lecsó Fesztiválon találkozunk. Ambrus Attila vasalt, kockás ingben, farmerban áll a kerámiái előtt, rakosgatja őket, kezet ráz a nézelődőkkel, akik szinte ismerősként üdvözlik. Tizenhárom év után szabadult a bankrabló, aki sokáig lázban tartotta a közvéleményt. Új életéről kérdeztük.

– Mire kíváncsi, vannak kérdései? – faggat, és meghív a szemközti presszóban egy kólára. Hamar eltűnik a bizalmatlansága, a múltról is úgy beszél, mintha régről ismernénk egymást.
– Csíkszeredán született, Erdélyben, és lehet tudni, hogy nem az édesanyja, hanem a nagymamája nevelte, de az már nem köztudott, hogy miért – teszem fel a kérdést, és amikor sóhajt, érzem, nehezebb válaszolni, mint gondolnánk.

Keramikus lett a viszkis

Kódolva volt a rossz irány

– Apám villanyszerelő volt, a pap és a tanító után a harmadik ember a faluban. Nálunk a hatvanas években vezették be a villanyt, mindenütt ő kötötte be az áramot, így mindenkit ismert, elég sok követ meg tudott mozgatni. A szüleim elváltak, és az apám ragaszkodott hozzá, hogy vele maradjak. Presztízskérdést csinált belőle, a bíróságot megvette kilóra. Viszont amikor neki ítéltek, már nem voltam többé érdekes. Így a nagymamám nevelt, de tőle is csak azt hallottam, milyen cafka nő az anyám, ami nem volt igaz, de akkor csak ennyit tudhattam róla. Édesanyámmal ritkán találkozhattam, ám amikor együtt voltunk, azt éreztem, hogy neki sem vagyok fontos, mindig a húgom volt az első. Ma már hetente bocsánatot kér, és én nem is haragszom, ami volt, elmúlt, ennyi.
– Ennyi, tényleg? – kérdezek vissza, és úgy összegzi a történteket, hogy a gyerekkora olyan volt, mint egy maffiaregény, az anyja többször megpróbálta visszarabolni, amit rendszerint a nagyanyja akadályozott meg.
– Hiperaktív, igen rossz gyerek voltam, mintha higanyt nyeltem volna, soha nem fértem a bőrömbe, szinte kódolva volt, hogy rossz irányba indulok. Mindig törvényen kívül léteztem, az volt a szabály, hogy nincs szabály. Próbált engem nevelni mindenki, a nagymamám, a nagynéném, a kollégium, az iskola, de végül az utca nevelt, és talán a könyvek. Mert rengeteget olvastam. Mindenfélét. Szolzsenyicint már akkor, amikor még azt sem lehetett tudni, mi az a Gulag. De még ez is valahogy rossz irányba fordult, mert kihoztam a könyveket a könyvtárból, és aztán elvették tőlem az iskolában, nem tudtam őket visszavinni. És akkor kitiltottak a könyvtárból. Így aztán a könyveim többségét el kellett csennem.

A lavina

Keramikus lett a viszkis– Tizenhat évesen csináltunk egy balhét, hangszereket loptunk. A haverom apja párttitkár volt, ő megúszta, én meg kaptam két évet, amiből végül egy év tíz hónapot ültem le. Aztán behívtak katonának, és el kellett mennem munkaszolgálatra, de mivel nem voltam tiszta, a legalja munkát kaptam, két évig raktam a vasúti talpfákat Európa második legnagyobb acélkombinátjában. Közben tanultam, elektromechanikusként végeztem, de mert másodrendű állampolgárnak számítottam, nem mertek rám bízni semmit. Amikor leszereltem és hazajöttem, valamin összebalhéztam apámmal, és akkor úgy gondoltam, ha már sehol sincs helyem, ha már itthon is áll a bál, akkor jobb, ha „fényt kapok”, és lelépek ebből az országból. Ez 1988-ban volt, még jócskán benne a Ceauşescu-korszakban, ha elkapnak, éveket ülhettem volna. A vonat alatt szöktem át Magyarországra. A szerelvény átjött Lökösházáról Kürtősre akkoriban, ott cserélték le a mozdonyt, és én ott „szálltam fel”. Volt egy rövid szakasz, ahol kanyarodott a pálya, és ezért csak lassan haladt a tehervonat, így tudtam leereszkedni róla, már Magyarországon. Három nap múlva volt munkám, villanyszerelőként kaptam állást egy gyárban, és négy kollégámmal laktam együtt. De nem maradtam sokáig, mert egyikükkel összebalhéztam, és akkor kerültem Újpestre a jéghokicsapatba. Karbantartóként dolgoztam, és kapusként hokizhattam is. Bekerültem egy közösségbe, befogadtak, és ez volt talán életemben az egyetlen hely, ahol ezt érezhettem. De nem voltam jó fiú továbbra sem, ott is összebalhéztam valakivel, tartozásom is volt, amit nem tudtam megadni, és akkor elsodort a lavina. Meg akartam felelni az akkori barátnőmnek, az ő szüleinek, és utáltam tartozni. Azt gondoltam, kezdenem kell magammal valamit, és rájöttem, hogy néhány perc alatt milliókat is szerezhetnék…

Adrenalinmámor

Keramikus lett a viszkis– Komolyan készültem minden egyes balhéra, mert az az elvem, mindegy, hogy az ember mit csinál, de azt csinálja jól. Gyerekkoromban már olvastam az angliai vonatrablásról, és rengeteg bűnügyi történetet ismertem, úgyhogy megvolt az „előképzettségem”. Éjszaka felmértem a távolságokat, tudtam, hol van térfigyelő kamera, hol állnak biztonsági őrök. Mindig volt A, B és C variáció is, mert megpróbáltam mindenre felkészülni. A rendőrök hat évig hajtottak hiába, a végén jóshoz is elmentek, mert nem értették, ki vagyok, és hogyan csinálom. Sokszor óriási szerencsém volt, gyakran csak egy hajszál választott el attól, hogy elkapjanak. Volt, hogy le volt zárva az utca, és én egyszerűen kisétáltam a bankból. Volt, hogy kilőtték alólam az autót. Én mégis nagyon sokáig megúsztam. Azzal mentettem magam saját magam előtt, hogy soha nem bántottam senkit, soha még a mentőnek sem kellett kijönnie. Arra nem gondoltam, hogy ez mekkora pszichés teher lehet azoknak, akik ezt átélik. Bár én sem mertem volna bemenni sehová, ha nem iszom előtte egy whiskyt, ez azért kellett hozzá. Az első balhém után hánytam, mert akkora volt a feszültség. De aztán ebbe is bele lehet jönni, és én belekóstoltam, milyen az élet napos oldalán… Eljutottam végre azokra a helyekre, amelyekről gyerekkoromban csak olvastam, Ázsiába, Közép- és Dél-Amerikába, Afrikába. De hajtott az adrenalin tovább, nem volt elég a bankok „privatizálása”. Egy-egy ilyen akció után kaszinóztam is. Sok kapcsolatom azért ment tönkre, mert a lányok nem bírták, hogy hajnal hatkor jövök haza, amikor már bezárt a kaszinó. A játékra kattantam rá, nem a pénzre, mert mindig vesztettem. Az adrenalin volt a lényeg. Mindig kerestem azokat a helyszíneket, ahol ezt át lehet élni, ahol pörgés van, ahol feszegetni lehet a határokat. És ez a hely is ilyen volt. A szenvedély embere voltam, aki konokul megy a saját feje után. Tisztában voltam vele egyébként, hogy egyszer vége lesz, de úgy gondoltam, amíg lehet, addig csinálom. Ezért nem akartam családot és gyereket sem, azt gondoltam, ez óriási felelőtlenség lenne, legfőképp a gyerekkel szemben. Egy hajszálon múlott az is, hogy végül elkaptak. Tudtam, három órám van arra, hogy kimeneküljek az országból, de az egyik társamat megfogták, és hamarabb kimondta a nevem, mint kellett volna. Összesen hét perc hiányzott egyébként, és én elkövettem néhány hibát, hazamentem a cuccomért, kétszer megpisiltettem a kutyát… Így történt, hogy a román határnál már vártak. Gondoltam, jó, akkor vége, ezt a hat évet most lezárjuk.

Hosszú évek teltek el

Keramikus lett a viszkisA Gyorskocsi utcába kerültem, és azt láttam, hogy minden össze van keveredve, már ült bent egy testvérpár azért a bankrablásért, amit én követtem el. Sehogy sem akartak kibogozódni a szálak, engem is súlyosabb dologgal kezdtek el vádolni, mint amit valójában elkövettem, és akkor gondoltam, jobb, ha „fényt kapok” megint. Nem hitték el, hogy megteszem, kinevettek, de végül sikerült megszöknöm. Aztán persze visszakerültem ugyanoda, és „bemértek 17 évre”. Azt ugyan elfogadtam, hogy le kell ülnöm a büntetésemet, de túl soknak tartottam, meg akartam változtatni a rendszert, reformokat akartam. Játszottam az agyamat, mindenkit hibásnak tartottam, lázadtam, nem lehetett bírni velem. Volt, hogy három fegyelmit kaptam egy nap, cirkuszoltam állandóan. Meg akartam szökni, gondoltam, meg sem állok Dél-Amerikáig, de annyira őrzött helyen voltam, hogy ez már nem sikerülhetett. Volt, hogy ketten is figyeltek a zárkában, mert egy emberben nem bíztak meg, és mert egyet meg tudtam venni, de kettővel már nem boldogultam, hiszen ők egymásról is írtak jelentéseket. Orwelli világban éltem, ahol állandóan figyelt a Nagy Testvér. Csak bilincsben járhattam sétálni, bilincsben közlekedtem mindenfelé. Mégis éveknek kellett eltelnie, mire bekattant, hogy ez így nem fog menni. Hosszú idő után jöttem rá, hogy találnom kell magamnak valami célt, különben megbolondulok. Mert itt is az a legfontosabb, hogy célokat találjon az ember, és amikor lett célom, és ezeket elértem, akkor végre volt sikerélményem. Ebben az ingerszegény környezetben ez átkozottul fontos. Több katarzison mentem át, szakmát tanultam, nyelvvizsgáztam, kijártam egy hároméves szakiskolát, és elvégeztem a kommunikációs főiskolát. Közben folyamatosan képeztem magam, mindenkitől szakkönyveket kértem a kézműveskedésről, tanulmányoztam a művészettörténetet. Nem volt könnyű, mert a börtönben volt olyan őr, aki folyton írta a fegyelmiket, már akkor is, ha nem olyan színű volt a pólómon a csík, mint kellett volna. Akkor ezt nehéz volt elviselni, de most már úgy gondolom, hogy ez is szerepet játszott abban, hogy ne szálljak el. Több évembe került, hogy eltöröljék a kezdetben szerzett fegyelmiket, mert negyedévente csak egyet törölnek, de sikerült elérnem, hogy más legyen a megítélésem, és végül 13 év után szabadulhattam. Már csak a barátaim és az ismerőseim miatt is tartanom kell magam, mert ők azok, akik azóta is mellettem állnak. Velük sem tehetem meg, hogy újra belekeveredek valamibe. Sok mindent átéltem, de a legnagyobb harcot önmagammal vívtam, magamat kellett legyőznöm. Most azt tapasztalom, hogy iszonyú nehéz az embernek a két keze munkájából megélni, néha úgy érzem magam, mint egy rabszolga. De ezt csinálja mindenki, most már tudom, és most már én is beálltam a sorba. Mióta kijöttem, rengetegen keresnek, és ezt nehezen kezelem, néhány hamis Facebook-oldalam is lett, de csak egy az igazi, ami Ambrus Attila kerámia alatt fut. Hétköznaponként ott ülök a korong előtt, és próbálom jól csinálni, amit csinálok. Sok ember szemében persze bűnöző maradok örökre, és én nem mentegetem magam, nem mondhatom, hogy jó fiú vagyok. Egyetlen fegyverem van, az idő. Csak azzal tudom megmutatni, hogy nekem is járhat még egy esély. A múltkor ellenőrzött egy közlekedési rendőr, és azzal búcsúzott, hogy sok szerencsét kíván az új életemhez, és én hálás voltam a szavaiért. A többieknek meg csak azt tudom mondani, hogy sok hibát követtem el, de letöltöttem a büntetésemet, és igyekszem…

 Keramikus lett a viszkisCikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:

 Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!

 

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése