Aktuális

Még a becsületkasszából is lopnak

Becsületkasszából lopni nem szép dolog – mégis megtörténik. Ám néha a bűnös tényleg elnyeri méltó büntetését. Kis magyar népmese.

Ismeritek azt a jelenséget, amikor falusi házak kapuja elé kis hokedliken kiteszik a terményt: néhány szem szilvát, paprikát, zacskónyi krumplit és egy kis tálkát: az arra járók „vásárolhatnak”, vagyis választhatnak a felkínált áru közül, és dobnak némi pénzt a kasszába – amennyit gondolnak. Csodaszép dolog, nem?
Hihetetlen, hogy „ebben a világban”, ahogy mondani szoktuk (de még inkább érezni), ilyesmi még létezik. Sőt működik! Kőszeg az egyik városunk, ami kimondottan híres erről a dologról: ott régóta szokás a „becsületkasszázás”.

Még a becsületkasszából is lopnakÁm most homokszem került a gépezetbe: valaki módszeresen fosztogatni kezdte a tálkákat, és ezzel bekövetkezett az, ami tulajdonképp kézenfekvő volt, mégis olyan jó volt hinni benne, hogy nem, nem igaz, hogy az emberi rosszaság az erősebb, a jó ugyanolyan erősen létezik, csak többet kell neki segíteni…

Amikor valaki olyannyira bízik az embertársaiban, hogy kiteszi az utcára, amije van, és csak azt kéri – azt is csak jelzésszerűen –, hogy tiszteljék meg némi ellentételezéssel, akkor szinte elszégyelli magát még az is, aki máskor szemrebbenés nélkül lopna. Könnyű úgy lopni, ha a tulajdonos meg sem védi a vagyonát, sőt felkínálja. De épp azért nincs „arca” hozzá az embernek, mert könnyű – gondolnánk. Ám ekkor jön a legjobb rendező, a valóság, és hát persze, hogy akad egy lelkiismeret nélküli ember (ahogy előbb-utóbb akad), aki híján van efféle lelki finomságoknak.
Kőszegen is akadt egy ilyen: egyszer csak kezdtek eltünedezni az aprók: százasok, kétszázasok, ötszázasok.

Nem, ne gondoljátok, hogy a rendőrség nem foglalkozott ezzel a csip-csup üggyel. Nagyon is foglalkozott, főként mivel a helyieknek ez nem volt apróság. A körükben erős felháborodást keltett az ügy, hiszen a becsületkasszák egyfajta jelképét jelentették a városnak.

Elfogtak egy férfit, aki végül bevallotta, hogy szeptemberben és októberben „nyolc alkalommal tulajdonított el a becsületkasszákból kétszáz és ötszáz forint körüli összegeket”. Kis ügy, mondhatnánk, de becsületbeli kérdésekben nincs kicsi és nagy ügy.
A rendőrség komolyan vette ezt is, nyomozott, és férfit bíróság elé állította. A Kőszegi Városi Bíróság százhúsz nap közérdekű munkára ítélte őt, tekintettel arra, hogy a cselekménye komoly morális károkat okozott.

Ugye mondtam, hogy szép történet? Kicsi, magyar, a büszkeségről szól – és legalább nincs benne baltás gyilkos, ami pedig külön öröm mostanában. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top