A hír: Sokan nem tudnak megbarátkozni az óraátállítással. Idén mozgalom is indult: aláírásgyűjtéssel tiltakoztak ellene, hiszen nemcsak a lelkünket, a testünket is megviseli az átállás.
Karafiáth Orsolya véleménye: Tizenhét éves voltam, és nagyon szerelmes. Hosszú hónapokba telt, míg a kiszemelt áldozattal sikerült megismerkednem, és aztán szintén nem kis időbe, míg beépültem a baráti körébe. A város másik végén lakott, jóval idősebb volt nálam, már csak azért is nehéz volt rávennem arra (mint utólag kiderült), hogy randizzon velem. Ám egy október végi napon mégis a nagy találkozásra készülhettem. Hajbelövés, első sminkjeim egyikének megkreálása, a ruhákat már három napja válogattam. Aztán később vagy fél órát szobroztam, mint egy magányos kis veréb a Deák téren, a templom előtt. Ködös nap volt, hideg, szomorú, a hiábavaló várakozástól én sem lettem vidámabb. Aztán szépen és csalódottan hazaporoszkáltam. Nem volt még mobil, nem volt internet, a házi telefon sem csörrent meg aztán. Csak másnap lett világos, hogy én nem állítottam át az órámat. Persze valószínűleg amúgy sem lett volna jó vége a dolognak, a fiú nagyon rosszul reagált, elhordott mindenféle idiótának, aki csak az idejét rabolta, és azt a tanulságot szűrte le a dologból, hogy ez az elcsúszott randevú ismét csak azt példázta, neki volt igaza az óvatosságával, és hogy mi nem csak egy órával vagyunk elcsúszva egymástól.
De hozott már jót is a téli átállás! Két éve Berlinben egy nagy buli után totál szétütve, hajnalban estem be a szállodába. Magamban már számolgattam, hogy a másnap igazi pokol lesz, mert nekem legeslegalsó hangon hat órát kell aludnom ahhoz, hogy egyáltalán meg tudjak nyikkanni, és éppen ötre volt kilátásom. És akkor a liftben ott volt a kiírás. A vigasz, a reménysugár. Meglett a hat órám, élvezhettem a halálra ítélt másnapot is.
Kíváncsi vagyok, ez a sok ember életét így vagy úgy megkavaró hagyomány, aminek ma már bizonyítottan nincsen semmi gazdasági haszna (emlékezzünk, azért vezették be, az átlag alvási-ébredési szokásaihoz, fényviszonyokhoz idomítva, hogy spóroljanak rajta), meddig marad meg. Ma már talán csak a pszichológiai haszna mérhető: kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy igen, lassan kimegyünk az őszből is, jön a tél, erre számíthatunk.
Egyeztessük óráinkat! Majd képzeljünk el e nélkül egy akciófilmet! Én, a hősnő, aki mindig elalszik egy kicsit, nem nézem meg a számítógépet, nem kapcsolom be a telefonom, kiugrok az ágyból, terepdresszt öltök, és teljes harci díszben nekiiramodom. Ám mire belendülnék, az adott pillanat már el is múlt. Vagy éppen egy óra múlva lesz esedékes. Tanácstalanul állok csak, minden lefújva, mert éveim száma ide vagy oda, ma sem tudnám hirtelen megmondani, hogy akkor nyerek egy órát, vagy éppen már elvesztettem… Ezért nagyon fogok figyelni október 28-án, és pontosan azt fogom csinálni, amit a többiek.
„Ma már a 14 évesek is szexelnek?!”
„Csakis én akarok dönteni, hogy akarok-e gyereket!”
Katalin hercegnő hibája, hogy lefotózták félpucéran?
