A hír: Már 46 ember halt meg Amerikában a Sandy hurrikán pusztítása nyomán, további áldozatok vannak Kanadában és a karibi térségben. Csaknem 7 millió ember maradt áram nélkül és ezreket kellett kitelepíteni, miután a vihar hétfő este lecsapott a keleti partvidékre. Sokan mégis megtartják a hagyományos halloween ünnepet.
Winkler Nóra véleménye: 2001. szeptember 11-e után nagyon sokszor lehetett hallani New York-iaktól, mennyire segítőkészek voltak az emberek egymással, mennyire empatikusan viszonyultak egymás veszteségeihez. Összefogtak, és fegyelmezetten, együtt érzőn vették a várost ért terrortámadást. Biztos most is ilyesmi alapállapotban telnek a feszült órák és napok, aggódva egymásért. Brooklynban élő barátaim viszonylag gyakran bejelentkeznek és szűkszavú e-mailjeikből megnyugtató olvasni, hogy egyelőre jól vannak, épségben. De azért szájtátva nézik a vihart, a szél erejét, leginkább a vele járó ordító hangerőt. Ha pedig abbamarad, akkor a szokatlanul csendes utcát, amin nem járnak buszok, autók is csak elvétve, emberek egyáltalán nem.
A neten, hírportálokon, facebookon látható képek dermesztőek, sőt egyes fotóknál erőltetni kell, hogy felfogja az ember: most ez valódi. Mert New Yorkot már láttuk jó párszor kietlennek, üresnek, világvéginek. Láttuk, ahogy beömlik több emelet magasan a víz, és visz mindent. Láttuk, ahogy ember nélküli tájjá változik a város, ahol pár kutya kóborol azt remélve, talál valami ennivalót. Csakhogy ezeknél a képeknél, bármilyen szédítő is volt nézni őket, rendre megjött Will Smith vagy Bruce Willis, és helyretette a dolgokat, vagy ha már az ő erejük se lett volna elegendő, hát legalább a végefőcím tett pontot a vízió végére, és el lehetett olvasni, melyik kreatív speciáliseffekt-szakember jegyzi a látványvilágot.
Most meg nem jön senki, akinek emberfeletti ereje és képességei lennének, Bloomberg polgármester tesz meg minden tőle telhetőt, és reméljük, nem lesz több halálos áldozata Sandynek. Bloomberg beszédében például lenyűgöző volt, hogy érződött, nem fentről lát rá a helyzetre, hanem folyamatosan a „mi” attitűdjéből beszél. Közös veszteségről, feladatokról, amelyeknek neki kell látni. Úgy néz végig a hurrikán által szétzilált tájon, hogy érezni, ő is az egyik áldozat, őt is személyesen rázta meg a veszteség. Hogy ők, ott, a város lakói egy egység, egy közösség, akik most, hogy Sandy hivatalosan elhagyta területüket, túl lehetnek az első sokkon, de sokáig fog tartani, mire kiheverik. Ez nem puszta politikai profizmus, se nem jól kidekázott nyelvi bravúr. Ez pont annak a „közös”-ségnek újabb példája, amiről 9/11 kapcsán is beszéltek. Baj van, a baj mindenkié, és ők összetartanak.
Mi innen együttérzésen, aggódáson, reménykedésen kívül egyelőre nem tehetünk egyebet. Facebookon ismerősök küldenek üzeneteket, hogy imádkoznak ottani barátokért, családtagokért. Gondoljunk a távolban a természet túlerejével szemben küzdő ismeretlenekre, és bízzunk abban, hogy győzni tudnak.
Winkler Nóra: Egy földöntúli pasi
Winkler Nóra: „Jár a szabadság Janics Natasának”
Winkler Nóra: „A tehetetlen családtagok fellélegezhetnek”
