Aktuális

A férfihoz mész hozzá, vagy az egész családjához?

Egy felmérésben csaknem minden második megkérdezett nő úgy nyilatkozott, hogy feszült a viszonya az anyósával, sőt emiatt már a párjával is. Winkler Nóra különvéleménye.

A hír: Angol a felmérés, de talán számunkra is érdekes lehet: a szigetországbeli feleségek 40 százalékának feszült a viszonya az anyósával, minden tizedik már annyira összeveszett vele, hogy épp nem is állnak szóba egymással. A legtöbb civakodás a gyerekneveléséből adódik, de a divattól a testsúlyon át az élet minden apró mozzanatára kiterjed. A nők fele veszekedett már párjával az anyós miatt, 40 százalék olyan gyakran, hogy az már komoly feszültséget kelt a párkapcsolatban. Tizenöt százalékos azok aránya, akik igen közel jutottak a váláshoz párjuk anyja miatt.

A férfihoz mész hozzá, vagy az egész családjához?Winkler Nóra véleménye: Most őszintén, ha kiszedjük a mondatból a feleségeket és az anyósokat, nem lehetne gyakorlatilag bármivel behelyettesíteni? Nem tudnánk legalább tíz párost összerakni, ahol rizikó nélkül kijelenthető, hogy a felek közt feszült a viszony? Vagy hogy a felek közti kapcsolatban kódolt a feszültség? Persze nemcsak abból áll az a viszony, de hogy része a harc, az teljesen evidens? Főnököknek a beosztottakkal, házastársaknak egymással, szülőknek lázadókorban járó gyerekeikkel, kutyatulajdonosoknak a nemkutyásokkal, és így tovább.

Nyilván mind közül az egyik legarchaikusabb szembenállási lehetőség meny és anyós közötti, ne feledjük, hogy erre önálló kategória épült, ez egy szórakoztatóipari toposz. Persze hogy feszült, voltaképp a közéjük ékelődött férfiről szól, a versenyről: kié igazán, ki szereti jobban, vagy ő kit szeret jobban. Megjelenési formái változatosak, kifuthatnak a gyereknevelés köré – kell-e zokni a babára, ne úgy fogd, én nem úgy csinálnám, most fogod fürdetni??? –, de a főzés, konyha, favorit fogások – én másképp rántom, ehhez ő sose eszik salátát, ne tömd süteménnyel, de hát ha ez a kedvence – is kitűnő pankrációs terep. Hogy ez egy nehéz viszony, mindenki tudja, éli, tapasztalja. Ha simán megy, szeretetteli, az akkora bónusz, hogy azt nagyon is értékeli mindenki, aki részese.

Tudok olyan házasságokról, ahol a nő mérlegelési szempontjai között fontos volt, hogy a férfi szülei mennyire vannak rendben, és ő voltaképp nem is a pasijához, mint inkább ahhoz a teljes családhoz ment feleségül. Ha működik a „nézd meg az anyját, vedd el a lányát”, akkor ez visszafelé is sokat nyom a latban. Nézd meg anyósodat, viszonyát a párjához, következtess ebből arra, hogy leendő férjed miben szocializálódott, miyen értékek lettek a sajátjai.

Az angolok az állandó esőben és ködben azzal fecsérlik az időt, hogy listákat írnak, mely keresztnevek rejtik a legborzasztóbb anyósokat – Marjorie és Brenda mellé huzigálnak ikszeket –, mi itt e távoli tájakon más stratégiával élünk. Mi a vezetőülés melletti helyet anyósülésnek nevezzük. Egyesek szerint azért, mert baleset esetén ez a legveszélyesebb ülés. Békésebb mások szerint ez arról szól, hogy az anyósok kedvét keresve, előzékenységből kapták a főhelyet, amikor vasárnap kikocsikáztak a főtérre. Bármelyik is, az látszik, ez egy nevesített, kultikus viszony. Vagyis semmi meglepő nincs abban, ha ennek része némi feszültség.

„Együtt erősebbek vagyunk egy hurrikánnál”

Rekord: hétmilliárdot fizettek egyetlen festményért  

Egy földöntúli pasi

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése