– Jó legyél! – mondja nekem. – Majd máskor találkozunk.
És ugyanazzal a lendülettel rohan is vissza, játszani. Rendkívül sietős a dolga. Élete első két évében ez egyáltalán nem volt rá jellemző. Korábban sokkal inkább a fontolva haladás híve volt. A szemlélődés, a mindenre kiterjedő figyelem és az ezzel járó komótosság jellemezték, amiből az következett, hogy mindenhonnan elkéstünk. Ezt a nyugodt, megfigyelői attitűdöt most Jancsi képviseli a családban. Misi ezzel szemben fut, siet, rohan, bármiről legyen is szó. Ha már úgyis menni kell, akkor miért ne futnánk? Ez a filozófiája. Mint minden két-három éves gyereknek. A komótosságnak tehát vége, a szemlélődés idejét a dackorszak szelessége váltotta fel. Persze eddig sem csinálta meg Misi, amit kértünk tőle, nem erről van szó, de eddig passzívan nem csinálta meg. Egyszerűen elengedte a füle mellett. Nem figyelt oda, egy morzsát szemlélt ámuldozva a szőnyegen, vagy eltűnődött valamin. Most aktívan elszalad. Például az öltöztetés elől. Ami ezt az amúgy nehéz időszakot számomra mégis szórakoztatóvá teszi, az egyrészt az, hogy Misi viccesen fut. A két-három éves gyerekek (nem tudom, feltűnt-e már ez a kedves olvasóknak) nagyon viccesen futnak. Valahogy térdtől lefelé oldalirányba mozog a lábuk futás közben, nem előre-hátra, hanem jobbra-balra, mintha marionettbábuk volnának, vagy egyenesen a Monty Python hülye járások minisztériumában játszódó jelenetéből léptek volna elő. Másrészt, ahogyan Misi a dacosságát lekommunikálja. Mert persze amellett, hogy koránál fogva dacol, koránál fogva okosodik is, aminek egyik jele, hogy mindent szépen megfogalmaz, minden eseményt kommentál. A múltkor bilizés után fedetlen alféllel szaladgált Misi a lakásban. A feleségem felfigyelt erre.
– Misikém, tudod, mi kéne neked? – mondta a feleségem. – Egy gatya.
– Akkor nagyon gyorsan elszaladok – válaszolta Misi.
Ez az őszinteség engem levesz a lábamról. Egy másik alkalommal Misi az ebéd utáni kézmosás elől szaladt el. Ráripakodtam, hogy jöjjön vissza megmosni a kezét. Visszarohant, felmászott a fellépőre, és kinyitotta a csapot.
– Véletlenül elszaladtam – közölte kézmosás közben ártatlan arccal.
Szóval van az őszinte elszaladás, a véletlen elszaladás, és nagyon sokféle elszaladás van még. Többek között van sétálás közbeni előreszaladás, mert persze idős szülei cammogós tempóját Misinek tartani nincs cérnája. De okosodásának másik jele, hogy noha mi nem mindig tudjuk megfékezni, szerencsére a fontos pillanatokban megfékezi saját magát. Az úttesttől pár méterre megáll és bevár.
– Papa – mondja nekem –, fogd meg a kezemet, hogy ne siessek, mert itt autók járnak.
