nlc.hu
Aktuális
8 nő az erőszak ellen – tehetséggel

8 nő az erőszak ellen – tehetséggel

Sugárzó tehetségű, gyönyörű nők, akik eddig kevesebb rivaldafényt kaptak, mint a tehetségkutató versenyek alkalmi sztárjai. Szerintünk ők a jövő hangjai. Gazdag alapokra és underground körökben építkeztek eddig, hamarosan pedig egy jó ügy érdekében együtt lépnek színpadra.

Az új évben Nyolc hang a nőkért címmel indul koncertsorozat, amely a nők elleni erőszakra hívja fel a figyelmet. A zeneművészeti megmozdulásban nyolc fiatal, tehetséges énekesnő és a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak ellen) fogott össze. A 2013-ban havonta más-más helyszínen jelentkező koncert január 24-én startol mindjárt egy egész napos rendezvénnyel, amelynek az A38 hajón tartandó esti koncert lesz a megkoronázása.

8 nő az erőszak ellen - tehetséggel

 

„Születésem előtt fiút vártak”

Kása Juli

Az Anima Sound System egykori énekesnője tíz évig néptáncolt, nyolc évig hegedült, és négy évig zongorázott. 15 évesen megírta Momo dalát a gimnáziumi színjátszó fesztiválra, és elvihette a legjobb főszereplőnek járó díjat is. Ismerkedett az autentikus roma zenével, az afrikai népzenékkel és a dzsesszel is, 17 évesen pedig megírta nagypapája emlékére a Vidd el!-t. Érettségi után ellátogatott a Lamantin Jazz táborba, ahol megismerte a Koala Fusion tagjait – velük alapította meg későbbi zenekarát, a Babámat. 19 éves korától az Anima Sound Systemben énekelt. „Engem senki nem hívott babámnak egészen addig, mígnem egy hat évig tartó roma szerelem nem jött az életembe. Ő hívott így csupa szeretetből. Ezért lett ez a zenekarom neve is. Lehet, hogy nekem azért fontos olyan nőnek lenni, mint amilyen vagyok, mert a születésem előtt fiút vártak, még az ultrahang is kimutatott valamit. Az első éveimben rövid volt a hajam, és nénik csipkedték nekem is az arcomat, azt mondták: milyen helyes kisfiú. Kiharcoltam a hajnövesztést, majd az első adandó alkalommal begumiztam a fejem búbján egy tincset, és látványos köröket futottam a szélben a ház körül, hogy jelezzem, én már egészen lány vagyok. Lehet, hogy a színpad nálam annak a lánynak a nővé válása, aki pár éve még lobogó tinccsel futotta a köreit.”

„Egyszerűen élem az életem”

Herrer Sára

8 nő az erőszak ellen - tehetséggel

Zenél, énekel, színészkedik. Fluor Tomi egykor unalomig játszott slágere, a Mizu az ő hangján és a Kesh zenekar kíséretében szólalt meg annyiszor dzsesszesen a hazai rádiókban. A Kesh mellett a Mary Popkids zenekar állandó vendége, velük is nagyon sokat koncertezik. „Ez utóbbi egy olyan aktív csapat, ahol kiélhetem a soulosabb énem, míg a Keshben inkább a pop-rockos vonal dominál.” A zene családi örökségnek számít, Sára nagypapája és apukája is zenész, anyukája dzsesszéneket tanult, de a testvére is zenél. „Nemrég elkezdtem megvalósítani egy nagy vágyamat: a barátom segítségével dolgozunk a szólólemezemen. Még elég kezdetleges stádiumban van, de nagyon izgalmas munka, és nagyon örülök annak, hogy egy olyan emberrel csinálhatom, akire maximálisan felnézek szakmailag, és akiben bízom. Ismeri minden rezdülésem. Bár korábban színészkedtem, most a zenében érzem otthon magam igazán. Nincs szó semmiféle időhúzásról, egyszerűen élem az életem, imádok tanulni, dolgozni, alkotni. A zeneszeretetem és az éneklési vágyam kiölhetetlen.” Lett volna lehetősége tehetségkutatóban szerepelni, végül mégsem írta alá a szerződést. „Egy ember elég hosszú életutat jár be, remélem, hogy rám is vár még sok minden, soha nem tudhatom, mi mellett horgonyzok le végül, de ezt nem is szeretném most eldönteni.”

„Nekem az esik jól, ha adhatok”

Judie Jay

Algériában, Bordj Menaielben született. Élt Kanadában, dolgozott Berlinben és Korfun. „Sportolóként főleg fiútársaságban nőttem fel, így a külsőmet és a hangomat egyaránt ez az életmód határozta meg. A hangommal csábítottam, a fellépésemmel meg igyekeztem méltó lenni a társasághoz. Nekem a mai napig könnyebb férfiakkal barátkozni, mint nőkkel.” 17 éves korában megesett, hogy egyszerre öt bandában is énekelt, de hosszú távon egyikben sem találta a helyét, így hónapról hónapra újabb és újabb zenekarokban tűnt fel. Végül a Pluto Project volt az a formáció, amelyben Judie sikeresen megvetette a lábát, és akikkel elkészítette az első olyan felvételt, amelyet már a rádiók is sugároztak. Első saját együttese Travellin’ Reptile Show néven vált ismertté. Judie a dzsesszes, bluesos hangzásvilágtól kezdve a hiphop- és triphopalapokon át egészen az elektronikus beatekig bármilyen zenei stílusban otthonosan mozog. „Lassan rá kellett döbbennem, hogy nekem az esik jól, ha adhatok. Félre ne értse senki, ez nem szimpla önzetlenség, szerintem olyan nem létezik. Több szeretetet nyerek ezzel, mint bárki hinné. A szeretetnél nagyobb erőre pedig nincs szükségem.” 14 évnyi énekesnői tapasztalattal a háta mögött első, önálló lemezét a Secta Chameleonból ismert Máté Szabolcs közreműködésével készítette. Aktuálisan Zoohacker meets Judie Jay-dalokat ír, első slágerüket biztosan mindannyian ismerjük a rádiókból: a Best Friends igazán fülbemászó, egész nap magunkban dúdolós szám.

„Gyógyít rajtam a dal”

Krámli Kinga

8 nő az erőszak ellen - tehetséggel„A népdalok, amelyeket a színpadon énekelek, olyan sok emberen keresztül érlelődtek és tisztultak, hogy ha ehhez még hozzáteszem azt, amit nekem személy szerint jelentenek, még többet adnak annak, aki hallgatja őket – foglalja össze Kinga hivatásának lényegét és értelmét. – Furcsa, hogy egy dal attól lesz jobb, ha az ember meg is éli azt a fájdalmat, amiről énekel, de ennek előnye is van. Akárhányszor énekelem újra, mindig gyógyít rajtam a dal. Volt olyan, hogy elvesztettem valakit, és az akkori koncertet neki ajánlottam. Magam is meglepődtem, mennyire sokat segített a feldolgozásban az az egyszeri alkalom.”
Kinga óvodásként állt először színpadon, gimnazistaként került a Kincses népi vonószenekarba énekesként. A népzene mellett pedig egy teljesen ismeretlen zenei világ nyílt meg előtte, amikor 2004-ben a népszerű Napra zenekar énekesnője lett. Három éve az Armenia Jazz Quintet (örmény népdalok és dzsessz ötvözete) közreműködő énekese. 2012-től pedig Mingu névre hallgató saját zenekarával dolgozik.

„Végre teljesen önmagam lehetek”

Hódosi Enikő

Enikő anyazenekara, a Neo nemzetközileg is sikeres, és számos zenei díjjal büszkélkedhet. Hódosi Enikőnek lapunk megjelenésével körülbelül egy időben jelenik meg az első szólólemeze, Manoya név alatt. Az angol nyelvű album a Hundred Arms címet kapta. „Kilenc év neózás után a zenekar ugyanolyan fontos marad az életemben, mint korábban, sokat köszönhetek ennek az előéletnek, de mindig éreztem, hogy a Manoya-daloknak meg kell születniük, mert dolguk van a világban. A Neo a három dudás egy csárdában tipikus esete, előremutató kompromisszumokkal, de itt végre teljesen önmagam lehetek.” Enikő Sarkadon született, Gyulán és Békéscsabán nőtt fel, általános iskolai éveiben zongorázni tanult, majd csak úgy magától gitározni kezdett, és énekelt templomi gyerekkórusban, sőt még amatőrszínészkedett is.

„Leszokóban vagyok a hisztiről”

Paár Julianna

Zsigerből és szívből énekel, mindehhez lenyűgözően természetes és őszinte. „Belül magam is törekszem erre, és remélem, a világ is annak lát. A színpadon sem lehet leplezetlenül hagyni bizonyos érzelmeket. Bár mostanában leszokóban vagyok a hisztiről” – kacagja a diktafonba. „Olaszos családban” nőtt fel, középiskolásként zongora szakon végzett, a gyerekkórusokban mindig ő volt a szólista. Minden létező népzenei versenyt megnyert, kiemelt nívódíjjal is jutalmazták. Ma már népiének- és zenepedagógusként is tanít. „Ha megszereztem a diplomámat, zeneterápiával szeretnék foglalkozni.” Az egyetemi elfoglaltságai és a tanári munka mellett előadóművészként is dolgozik. Zenekara, a Tárkány Művek négy éve működik, első nagylemezük megjelenése óta járják az országot és a világot. Juli pedig klasszikus, egyház- és világzenei produkciókban is közreműködik vendégművészként.

„Zene nélkül üres lenne az életünk”

Nagy Niki

8 nő az erőszak ellen - tehetséggelNiki a bátyjával és a szüleivel nemcsak egy családot alkot, hanem egy zenekart is – céljuk, hogy megmutassák a cigány zene sokoldalúságát. A balkáni muzsikától a flamencón át egészen a bluesig sokféle műfajjal találkozhatunk a Karaván Famíliában. A zenekar a cigány–magyar együttélés legszebb példája lehet, a család összetartó erejével és a zenei műfajok ötvözésével a sztereotípiák ellen is küzd. Fellépéseik egyik népszerű és a törzsközönség által nagyon várt mozzanata az, amikor az édesapja azt kiáltja, hogy akkor most Niki táncol. Ilyenkor csak Nikié a színpad. „Anyukámnak köszönhetően már kisgyerekként megismerkedtem a hagyományos cigány táncokkal és dalokkal, az éneklést és a táncot – akárcsak a cigány hagyományokat – anyukámtól tanultam, a hangszeres tudást már zeneiskolában.”
A szülei 2002-ben saját zenekart alapítottak Karaván néven, bemutatkozó lemezüket és videoklipjüket – természetesen Niki és szeretett bátyja, István is szerepel benne – a világhírű szerb zenésszel, Boban Markovićcsal készítették el. Niki szinte egy percet sem bír ki ritmusok nélkül, de bármennyire gondolja is komolyan a zenélést, más utakat is keres: jelenleg arab szakos egyetemista. „Érdekel az arab kultúra, csodálatosnak találom az írásképüket is.”

„Nem tudnék nem mozogni”

Oláh Annamari

Lágy, törékeny nő létére elbír egy férfizenekarral. „Sőt kettővel is. A második zenekaromban, a Meszecsinkában is csak férfiak vannak. Ennyi férfi között erősebben hangsúlyozódik a lágyság és a törékenység, bár törékenynek éppen nem érzem magam. Pont a sok férfienergia segít, hogy erősebb és lazább legyek. Szeretek mind a két zenekarommal lenni, szeretem, hogy férfiakból áll a társaság. Sokat segítenek, és néha nekik kell engem elviselni.”
Annamari 16 évesen kezdett el magánénekórákra járni egy operaénekeshez. Szegedről költözött Budapestre, elkezdett egy OKJ-s dzsesszénekképzést, majd két év után felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem dzsessz szakára, ott szerzett diplomát. „A 2007-ben megalakult Fókatelep az első zenekarom. A zene mellett a tánc is végigkísérte az életemet – nyolcéves korom óta táncolok. Magyar néptánc, társastánc, hastánc, salsa, afrotánc, indonéz tánc és flamenco… A színpadon valami ősi, ösztönös energia kap el, nem tudnék nem mozogni. Szinte mindent kipróbáltam már. A Meszecsinka három éve alakult, Biljarszki Emillel közösen hoztuk létre, és a szerelmünkből született.”

További érdekes cikkek a Marie Claire magazin aktuális számában. Keresd az újságosoknál!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top