Essünk túl a nehezén: ami nem sikerült. Mindenki biztosan emlékszik, mennyire lelkesen vetettem bele magam a balkonkertészkedés rejtelmeibe. Talán túl lelkesen is, talán túl nagyot akartam markolni, illetve elhessegettem egy aljas kis tényt: nyáron bizony én is menekülök a városból, ahogy csak tehetem, és olyan hosszan vagyok távol, amilyen hosszan csak lehet. A palántázást is elég későn kezdtem, sajnos, és a kislányom lelkes locsolása következményeként a túl sok víz hatására a még fűtött lakásban felszaporodtak a baktériumok, és a szeretgetett kis palánták mind kimúltak. Nehéz percek voltak, de felálltam belőle, újra palántáztam. Lett is termésem, volt paradicsom és rukkola, mángold és madárbegysaláta is az erkélyemről. De aztán tényleg, amint lehetett, elhagytam a fővárost, és bár egy darabig sikerült megszerveznem a veteményes gondozását, ezt így nem lehetett folytatni, a kemény kánikulát nem bírták nélkülem. Nem lett belőle sikersztori, idén újra át fogom gondolni, mit tudok bevállalni. A másik nagyon gyenge pontom továbbra is az itthoni élelmiszer-gazdálkodás. Idealizáltan úgy szeretném látni magam, hogy az előre átgondolt menüben egy hétre előre az erre alkalmas dolgok mind le vannak fagyasztva, a hétfői paradicsomleves lefagyasztott maradékát csak előkapom a szerdai húshoz vagy tésztához szószalapnak, az alapléből kivett, leturmixolt és lefagyasztott zöldségeket pedig leveskockának használom. Bár egyszemélyes, kontrollcsoport nélküli kutatásom adatai szerint kevesebb étel kerül a szemetesbe, mint egy átlagos háztartásban, ezt az arányt még mindenképpen javítani szeretném.
Az önostorozás után jöjjenek kicsit a sikerek! Korábban is terveztem, de most végre egy hétig követtem az ötven kilométeres diétát, erről majd még később részletesebben is fogok írni, mert nagyon érdekes. A lényeg, hogy csak olyan ételeket fogyasztottam, melyek minden alapanyaga ötven kilométeren belülről került az asztalomra, így az ökológiai lábnyoma kicsi. A háztartásom több mint egy éve teljesen vegyszermentes, de ez nem feltétlenül az elmúlt év eredménye. A gyári kozmetikumaimat viszont teljesen lecseréltem házi készítésűekre, és ezt szintlépésnek értékelem, ráadásul eddig csak nagyon pozitív tapasztalataim vannak. Elkezdtem egy speciális „tárgyböjtöt”, de ennek azért még az elején járok. Bár nagyon szeretem, ha egyedi, kedves, vidám tárgyak vesznek körül, egy ideje igyekszem nem halmozni őket. És a kislányommal is szintet kell ugranunk, hiszen kilépett már a babakorból, ragad rá minden azonnal. Tapossuk a palackokat, visszük a kukaszigetre, igyekszem elmagyarázni, hogy nappal miért nem kell égnie a villanynak, és miért kell elzárni a csapot. Idén tehát megyek tovább, mert van hová, és csak arról tudok hitelesen írni, amit én is kipróbálok. Úgyhogy lesz menütervezés, fagyasztás, nagy foltkalauz újabb receptekkel, átnézem majd kicsit kritikusabban a kozmetikumok összetevőit, és előcincálom a süllyesztőből az „E”-számokat is.
Legközelebb egy bátortalan lépést teszek a tudatos menütervezés felé a tudatos vásárlás és a listaírás irányából közelítve a kérdéshez. Addig is: okoanyu.blog.nlcafe.hu
Máté Krisztina címlapfotózásán jártunk. Nézzétek meg videónkat!
 Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:
Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! |
