Aktuális

Geréb Ágnes: “A születés minősége – az élet minősége”

Ez az interjú tavaly decemberben, Geréb Ágnes ügyének legújabb tárgyalása előtt készült. Úgy beszéltük meg interjúalanyommal, hogy függetlenül a megszülető ítélettől, ebben az eredeti formában, változtatás nélkül hozzuk majd a Nők Lapja hasábjain nyilvánosságra. Íme.

– Ágnes, amikor megkerestem és kértem ezt az interjút, ön azt javasolta, hogy inkább írásban folytassuk le a beszélgetést. Érdekelne, hogy miért? Így könnyebben fogalmaz? Jobban át tudja gondolni a szavait?
– A kérdésre kérdést: ez itt már az interjú? Különben pedig elsősorban azért jobb, mert nem kell annyira időponthoz kötődni. És mert egy kicsit rám is nyomta a bélyegét a börtön, nem annyira könnyű találkozni emberekkel, bár már azért sokkal jobban vagyok így két év után…

Geréb Ágnes: „A születés minősége – az élet minősége”

– Lett volna olyan helyzete az életének, ami másfelé téríthette volna, akár az életében, akár a pályáján?
– Sok. Gimnáziumi időszakom alatt és később is nagyon érdekelt a színház. Édesapám azt mondta, ha kirobbanó tehetség vagyok, az kiütközik úgyis, nyugodtan menjek más irányba. Elfogadtam, mert közepes nem szerettem volna lenni (se színészetben, se egyebekben). Aztán beszéljünk inkább a pályáról: igen, lehetett volna módom változtatni, például amikor bekerültem gyakornoknak a szülészeti klinikák egyikére, és nem éreztem ott jól magam. De eszembe se jutott váltani. Aztán egészen másfelé és más életszínvonalra, más életmódba terelhettek volna a borítékok, de nem soroltam be a rendszerbe. Aztán már sokkal-sokkal később, a 90-es évek legelején egyszer egy budapesti szülész-nőgyógyász megkeresett, hogy nála otthonszülésestől talajt foghatnék havi 200 000 Ft-ért (sose kerestem annyit, se előtte, se utána), csak egy-két dologban kellene azt csinálnom, amit ő mond… Nemet mondtam. Aztán 1994-ben a Parlament megszavazott a költségvetésből az alapítványunknak egy összeget a magyarországi első születésház pilot projektjének létrehozására, el is indítottuk a projektet, majd a pótköltségvetésnél – valószínűleg a szülész-ellenlobbi hatására – a teljes összeget visszahívták, amire korábban nem volt példa. Nem mentem bele bizonyos dolgokba, és onnantól kezdve keresztbe tettek, bárhol és bárhogyan próbáltam hivatalos engedélyt szerezni az otthonszülés kísérésére.

 Névjegy
• Pszichológus, szülész-nőgyógyász és független bába.
• Négy gyermek anyja. Klinikai munkásságának kezdetén heves vitákat kavart, amikor kezdeményezte az apás szülést. A hetvenes évek végén sokan támadták, ám néhány év múltán bevett gyakorlat lett belőle.
• Munkásságának másik súlypontja az otthonszülés kezdeményezése. 2007-ben egy per kapcsán a bíróság eltiltotta a foglalkozásától, és utána csak szüléskísérőként asszisztálhatott.
• 2008-ban ismét per indult ellene, ennek végén, első fokon két év fogházbüntetésre ítélték, miközben támogatói folyamatos tömegdemonstrációt tartanak mellette.
• Tavaly december óta újabb bírósági eljárás vádlottja.

– Miért lett éppen nőgyógyász?
– Mert Magyarországon ez a szülésszel együtt jár – szülész-nőgyógyász. Na, nőgyógyászatból viszont szerintem egész nőgyógyász-pályafutásom alatt hármas voltam.

– Ön hisz a születésnek mint természeti vagy természeten túli jelenségnek a misztériumában?
– Hűűű… Nem is igazán értem a kérdést. A szülés-születés az életnek fontos, kiemelt állomása, de csak állomása, mint a házasságnak az esküvő. Bár vannak vitathatatlan kiváltságai. Például a szülés-születés együtt jár – nem ritkán a nyelvben nincs is rá külön szó (például angolul mindkettő „birth”), így szüléstémában egytől egyig mindenki érintett. Ettől aztán ugyanolyan, mint a halál. És sok-sok más is közös a kettőben. És az is biztos, hogy remekül ki van találva. Ha bele akarunk nyúlni, amikor nem indokolt, csak rontani tudunk a folyamaton. Ha nem avatkozunk be rutinszerűen, akkor a pusztán rutinszerű beavatkozások kockázata kimarad. Ettől jobbak a születésházak és az otthonszülések statisztikái, mint bármelyik kórházé. Na meg a személyes jelenléttől, amit a vajúdó attól a pillanattól megkap, amelyik pillanattól igényli, végig a szülés alatt és még utána is. Ezt semmilyen gép nem tudja helyettesíteni.

– Mennyire tudta, hogy fellépésével mit is vállal valójában?
Mostanában inkább azon töprengek, hogy a lelépésemmel mit is vállalok valójában… Félretéve a – nem igazán vicces, nagyon is valós – tréfát, az út, amin jártam, jó, nekem való. Engem minden út ide vezetett. Bár szerettem volna szépen csinálni a dolgomat, szép csöndben, de nem hagyták. Most legalább a többieket békén hagyják. Az otthonszülés kísérése a tanítványaimnak olajozottan megy már nélkülem is.

– Mennyire tudja, hogy mindezt miért is vállalja?
– Ami most van? A napi négy rendőri ellenőrzést vagy a rágalmakat, az ellenérdekeltek hosszú karja által irányított sajtó csúsztatásait (tisztelet a kivételnek, mert akadt olyan is), aminek hála elterjedt, hogy külföldön az otthonszülések színhelyén ott áll a műtővel fölszerelt rohammentő, hogy az otthonszülés veszélyesebb, mint a kórházi szülés, hogy az ezt választók lenruhában járnak, szektákba szerveződnek, felelőtlenek, önzők, és/vagy budai úrinők, akik jó dolgukban azt se tudják, mit csináljanak? Hogy az van a levegőben, hogy a saját kisbabájuknak nem a nők akarják a legjobbat, hanem mások, ezért másoknak meg kell védeni az újszülötteket a saját anyjuktól és az őket támogató független bábáktól? Nem vállalom.

– Mi lehet az a belső iránytű, amely segít dönteni egy ilyesféle helyzetben?
– Mit mondanának a szeretteim, ha a meggyőződésem, a lelkiismeretem ellenére döntenék bármilyen helyzetben? Milyenné váltak volna a gyerekeim, ha abban nőttek volna föl, mit mondana az anyukám, és mit mondott volna az apukám?

– A mostani állapotában mit gondol, melyik lenne a keményebb ítélet? Az effektív elzárás, vagy ha formálisan ugyan szabadon élhetne, de korlátozva a hivatása művelésében?
– Az szabadság? Az én fogalmaim szerint a szabadság még formálisan is mást jelent.

– Miért akarta elkerülni a középszerűséget? Ez lehet valami rejtőző vagy vállalt belső deviancia az ön részéről? Ez valamennyire nem provokálhatja óhatatlanul is a külső világ, a társadalom ellenállását?
– Az első kérdésre válaszolhatok – közepesnek lenni számomra vagy lustaság, vagy az önkritika hiánya. A többire ön tudna kívülállóként válaszolni.

– Én csak képről ismerem önt, de mindig megdöbbenek, amikor látom. Egy nagyon eltökélt, kemény, karakteres arcot látok, és egy sistergő, érzelmes, szinte ragyogó tekintetet. Mit gondol, ez a kettő együtt lenne Geréb Ágnes?
– Rettenetesen utálom, ha fényképeznek, szerintem az eltökéltség, amit ön lát, annak szól, hogy na, röpüljön már az a kismadár. Amikor másmilyennek lát, akkor bizonyára nem veszem észre, hogy fényképeznek, mert valami magával ragad – például a gyerekeimmel, unokáimmal, vagy esetleg munka közben elég élethű képek szoktak rólam készülni. Egyébként lehet ugyanakkor és ugyanott jó és rossz képet is csinálni, és attól függően használni az újságban, hogy éppen mit kell elérni a cikkel.

– Mit gondol, meddig érdemes az igazunkért kiállni, küzdeni? Nem jöhet el egy olyan pillanat, amikor félő, hogy visszájára fordul minden?
– Általánosságban kérdezi? Nem tudok rá válaszolni. Hogy nekem vajon van-e még dolgom, az pedig időről időre megmutatkozik. Ez a helyzet most olyan, mint egy koraszülött öregség. Erőszakos történés miatt hirtelen kimaradt egy fázis az életem minden területén. Se a magánéletemben, se egyébként nem érett még meg bennem, hogy önként letegyem a lantot.

– Gyermekei, unokái mit tudnak önről, mennyire ismerik önt? Mit mond nekik, mit tanácsol, mit tegyenek, amikor majd válaszutak elé kerülnek?
– Mondhatok én most már akármit… De ez nem baj. Végül is ezt is akartam, így is nevelkedtek – kevés, de biztos korláttal. Általában meghallgatják a véleményemet, aztán úgy döntenek, ahogy akarnak, én meg igyekszem őket abban támogatni, amit döntöttek – akkor is, ha nem értek vele egyet.

– Önnek immár számottevő tábora van, akik lesik a véleményét, minden megnyilvánulását. Ez a felelősség mennyire teszi megfontoltabbá, mennyire korlátozza a szabadságát?
– A háborítatlan szülést választók közül került ki az én „számottevő táborom”, akikre általában pont az a jellemző, hogy tájékozódnak, nyitott szemmel járnak, rugalmasak, szabadok, önállóak, felelősségteljesen döntenek dolgokról. Ha érdekli is őket az én véleményem bármiről is (mint ahogyan engem is az övéké), nem követik azt vakon. Se ők nem korlátozzák az én szabadságomat, se én az övékét.

– Több hölgyismerősömmel beszéltem, akik mind nagy tisztelői önnek, ám amikor kérdeztem, hogy szülnének-e önnél, zömük azt mondta, inkább nem, mert a kórházat biztonságosabbnak érzik. Elmondaná, hogy mi erről a véleménye?
A biztonság nagyon fontos. Hogy illúzió vagy nem, az tulajdonképpen mindegy. Van egy már-már (remélem) közhelynek számító igaz mondat: mindenki ott szül a legkevesebb komplikációval, ahol a legnagyobb biztonságban érzi magát. Könnyű átlátni ennek a mondatnak a lényegét. A szülés motorja a hormonrendszer. A hormonrendszer szoros összefüggésben van a lelki működéssel. A félelem, a bizonytalanság, a kiszolgáltatottság fékezi a hormonok fölszabadulását. A szülés ritmusa a szükséges hormonok nélkül megborul, be kell avatkozni. Viszont minden beavatkozásról biztosan tudjuk, hogy van kockázata, ami időnként be is következik. Így hát bátran kimondhatjuk, hogy a félelem, a bizonytalanság, a kiszolgáltatottság növeli a komplikációk esélyét. Hogy kinek mi a biztonság, az egyéni. És itt jön be a szabad választás. Ha valaki belső indíttatásból a kórházat választja, mert ott érzi biztonságban magát, akkor vétek lenne őt otthoni szülésbe hajszolni. De ez fordítva is igaz.

– Honlapjának mottója a „háborítatlan szülésért, születésért”. Ön, akinek ennyire fontos a fogalmazás szabatossága, miért a „háborítatlan” kifejezést választotta, hiszen használhatta volna akár a „szabad”, akár a „természetes” szót is…
– Amiért az előbbi kérdésre azzal a mondattal válaszoltam, hogy mindenki ott szül a legkevesebb komplikációval, ahol a legnagyobb biztonságban érzi magát. A „háborítatlanság” szó sokkal inkább kifejezi a valóságot. A legtöbb nőnek ma az a természetes, ha karnyújtásnyira van a műtő, a nők töredékének pedig a másik véglet kell, hogy még csak ne is menjen a közelükbe szaksegítség. Mi, független bábák, egyik szélsőséget se képviseljük. A független bábák abban jók, hogy azokkal a nőkkel legyenek (érdemes itt megjegyezni, hogy a „midwife”, az angol bába szó jelentésének eredete: asszonnyal, illetve asszonnyal lenni), akik szülésük közben nem szeretnének arra figyelni, hogy vajon az élettani mederben haladnak-e – inkább beleengedik magukat abba a fontos utazásba, amit mi, nők, a szüléssel ajándékba kapunk a természettől, és amivel útnak eresztjük a kisbabánkat.

– Egy másik honlapjukon, aminek alcíme: „Igaz történetek szülésről, születésről”, olvastam egy szép, megkapó írását első szüléséről. Sorai szinte sugallják, azok az élmények jelentős szerepet játszottak abban, hogy úgy érezze, nem okvetlenül „ez a dolgok rendje”, hogy e téren valamit változtatni kellene, lehetne. Ez az én önkényes értelmezésem, vagy valóban lehet erről szó?
– Az ön értelmezése nem önkényes. Hiszen a saját kórházi szüléseim és a sok-sok kórházi szülésnél szerzett tapasztalat, a kórházban szülő nők visszajelzései tanítottak, döbbentettek rá arra, hogy valami nagyon fontos érték el tud veszni, ha nem vigyázunk rá… És ez az érték nem csupán a miénk, hanem gyermekeinké is. A születés minősége – az élet minősége.

Presser Gábor címlapfotózásán jártunk, nézzétek meg videónkat!

 

 

Geréb Ágnes: „A születés minősége – az élet minősége”Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:

Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!

A nagy sikerű Karácsony-os karácsonyi LGT-DVD után ez a lapszámunk LGT-cédével is megvásárolható.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top