Amit a legtöbben „angyaloknak” érzékelnek mindennapjaikban, az általában a szellemi segítők és a szellemi vezető segítsége. A szellemi vezető a tapasztalatok szerint isteni énünk közvetítője, aki nem rajtunk kívül álló „személy”, hanem saját isteni lényünk egyik megnyilvánulási formája.
A belső vezető feladata
Az, hogy földi tudatunkat összekapcsolja isteni forrásunkkal, illetve oda-vissza közvetítsen. Médium mivolta miatt nevezik angyalnak (angelos (gör.) = Isten küldötte) is. A kettő azonban nem egy és ugyanaz. Az angyalok a kozmikus hierarchiában töltenek be közvetítő szerepet az emberiség és Isten között. Megjelenhetnek egyetlen embernek is, de embercsoportoknak is, többnyire nagy horderejű, nem személyes üzenettel. A szellemi vezető egy emberhez tartozik, leginkább személyes üzeneteket hoz, és észlelheti más is a jelenlétét.
A szellemi vezetőt elképzelhetjük isteni bölcsességünk küldötteként, de belső tanácsadóként, gyógyítóként is, aki mindezek mellett véd és oltalmaz bennünket. Ez utóbbit ne értse félre: belső vezetője nem fogja megakadályozni, hogy tanuljon hibáiból, tehát ha figyelmeztetése ellenére botlást követ el, akkor megtapasztalhatja a következményeket. A védelmet és segítséget általában úgy nyújtja, hogy magasabb, tisztább rezgésekkel, energiákkal látja el, amikor erre van szüksége. Természetesen mindezt ésszerű határok között. A szellemi vezető tehát pszichológiai szempontból a földi én és isteni én között közvetít, spirituális szempontból pedig az anyagi és finom anyagi síkok között.
A kapcsolat megteremtése
Belső vezetőnkkel mindannyian tudunk kapcsolatot teremteni, sőt nagyon sokan ezt folyamatosan gyakorolják is anélkül, hogy észrevennék. A belső vezető ugyanis üzenhet intuícióval, álomban, erős, mély meggyőződéssel, és hirtelen felismerésekkel is. A feladatod, hogy ezeket az üzeneteket és jeleket észrevedd és kövesd.
Ha már megtapasztaltál néhány kedvező útmutatást, akkor felmerül az igény, hogy szeretnéd ezt rendszeressé tenni. Ehhez csak némi ismeret, egy kis idő és rendszeresség szükségeltetik.
A kapcsolat egyik első lépése, hogy helyesen fogalmazd meg magadban a kérdést, amit fel szeretnél tenni belső vezetődnek. Mivel a vele való kapcsolat a jobb agyféltekéhez tartozik, ezért ne tegyél fel olyan kérdést, ami a bal agyféltekét, a racionális oldalt indítja be. Azaz ne tégy fel eldöntendő kérdést. Ne azt kérdezd tehát, hogy „Elvállaljam-e ezt a munkát?”, hanem azt pl., hogy „Hogyan fog kihatni az életemre, ha elvállalom?”. Neveket és számokat szintén ne kérdezz, hiszen ezek is a bal agyféltekéhez tartoznak. Ha mindenképpen számadatokra vágysz, akkor inkább nagyságrendre, trendekre kérdezz rá.
A kapcsolatteremtés alapfeltételei
Ha jól megfogalmaztad a kérdését, akkor következik a belső vezetővel való találkozás. Elsőként teremts magadnak időt és helyet a befelé forduláshoz. Legalább fél órát szánj erre, és válassz egy csendes, nyugodt, jó rezgésű helyet a meditációhoz. Gondoskodj arról, hogy semmi se zavarjon (a telefonokat kapcsold ki, lehetőleg senki ne nyisson be szobába).
Ezután lazítsd el a tested, ami nagyon fontos. A test, az izmok feszültségei, görcsei folytonosan energiát vonnak el, így csökkentik az életerőt, a rezgéseidet. Első feladat, hogy megtanulj alaposan ellazulni. Ismerkedj meg többféle technikával, és alkalmazd azt, amelyik leginkább testhez álló. Addig gyakorolj, amíg minden fölösleges feszültséget el tudsz engedni a testedből.
A következő lépés a belső lecsendesedés. Ha érzelmileg zaklatott vagy, fáradt vagy, ha tele vagy stresszel, ha gondolataid ide-oda csapongnak, akkor előbb ezeket kell megszüntetni, hiszen ezek mind csökkentik rezgéseidet. Ha érzelmileg megnyugodtál, és gondolataid is lecsendesedtek, akkor léphetsz tovább. Természetesen imádkozhatsz is ebben a szakaszban. Ha ezt a két lépést valaki ki akarja hagyni, akkor nem valószínű, hogy a belső vezetőjével kapcsolatba lép, sokkal inkább a nyugtalanító pillanatnyi problémáival.
Tapasztalat a kapcsolatteremtés végén
Ha mindezt jól csináltad, akkor már emelkedett az energiaszinted, amit több módon is érzékelhetsz: könnyűnek és vidámnak érzed magad, megnyugodtál, erő áramlik tagjaidban, öröm, szeretet és béke jár át. Aki egy kicsit gyakorlottabb, az ebben az emelkedett állapotban már érezheti is szellemi vezetője jelenlétét. Ennek külső, fizikai megnyilvánulásai pl. a melegség vagy a bizsergés, a libabőr, a szaporábban verő szív.
Ekkor irányítsd figyelmed saját, belső központodra. Gondolatban kívánd azt, hogy megtalálhasd legbelső lényedet, igazi önmagad. Ebben a tiszta, belső állapotban szólítsd meg szellemi vezetődet. Köszöntsd őt, és kérd, hogy legyen veled, segítsen tanácsával, jelenlétével. Ha úgy érzed, hogy fizikailag vagy lelkileg gyógyításra szorulsz, megkérheted, hogy kezelje előbb az adott területet, testrészt.
Ezután fogalmazd meg jól a kérdéseidet, és várj nyugodtan. Ügyeljen arra, hogy ne akarj görcsösen választ kapni, légy olyan állapotban, hogy el tudd fogadni azt is, ha mégsem érkezik. Ez a könnyed állapot teszi leginkább lehetővé, hogy érzékelhesd, ha a vezetőd reagál.
Ezzel nagyon fontos folyamat indul el benned: a szellemi vezető üzenni fog, mégpedig a nem tudatos elmén keresztül. A legfontosabb, hogy minden körülmények közt maradj meg ebben az oldott, kellemes állapotban. Bármi bukkan is fel a tudatodban, ami válasznak tűnik, fogadd el, engedd, hogy megközelítsen, hasson rád. Egy a fontos: ne akarj elméddel elemezni, megmagyarázni, lefordítani racionális szintre. Ugyanis ha ezt megpróbálod, akkor a jobb agyféltekés lazultságból azonnal átbillensz a bal agyféltekébe, és oda az egész gyakorlat. Kiesel abból az állapotból, amiért úgy megdolgoztál. Számíthatsz rá, hogy ez is előfordul. És ha netán bekövetkezik, akkor csak próbálj meg újra visszakerülni a kellemes, nyugodt állapotba. Minél többet gyakorolsz, annál jobban és gyorsabban megy.
Konkrét válasz érkezése
Kezdetben lehet, hogy nem kapsz konkrét üzeneteket, „csak” ismerkedsz belső vezetőddel. Ne türelmetlenkedj, ez nagyon fontos lépés, hiszen meg kell tanulnod felismerni jelenlétét, energiáit, minőségét, kisugárzását. A szellemi vezető megjelenését szinte mindig szeretet kíséri, ezért lehet, hogy nem fogod őt látni, hallani, de szeretetének kisugárzását intenzíven érezheted. Engedd bátran, hogy átjárjon ez az érzés és felemeljen. Később kibontakozhatnak a szavak és üzenetek is.
A szellemi vezetővel létrejött kapcsolat előbb vagy utóbb befejeződik. Ha úgy érzed, megkapta a választ, vagy egyelőre nem jött érdemleges felelet, akkor fejezd be a gyakorlatot. Mondj köszönetet belső vezetődnek akár reagált a kérdéseire, akár nem. (A válasz gyakran a kérdést követő három napban érkezik meg, ezért maradj éber!)
Majd figyelmed lassan fordítsd ismét a fizikai világ felé, és fokozatosan, a saját tempódban térj vissza a hétköznapi életbe. S közben természetesen imával is bezárhatod a szellemi vezetővel töltött együttlétét.
A cikk a Nők Lapja Ezotéria legfrissebb számában jelent meg.
• Asztrobeszélgetés Csepregi Évával |