Mr. Darcy, az örök férfiideál

A romantikus regények királynője sosem ment férjhez, de rejtélyes magánélete számos spekulációra ad okot mind a mai napig. Nem volt szerencsés a szerelemben, s ma már azt is sejtjük, ki volt a férfi, aki összetörte a szívét, és örökre elszakította Cassandra nevű nővérétől. Egy brit irodalomtörténész, dr. Andrew Norman legalábbis azt állítja, minden nyom egy dr. Samuel Blackall nevű teológushallgatóhoz vezet. A 2007-ben bemutatott Jane Austen magánéletében Jane ugyan Tom Lefroyba szeret bele, s a film szerint ő volt a Büszkeség és balítélet Mr. Darcyjának ihletője is. Úgy tűnik azonban, valójában a Lefroy család közeli barátja, dr. Blackall lobbantotta lángra a szívét. Jane egy 1802-es devoni tengerparti nyaraláson ismerkedett meg Blackall-lal, s bár állítólag kölcsönösen vonzódtak egymáshoz, a kapcsolatból végül nem lett semmi. A legközelebbi hírük az volt a férfiról, amikor 1813-ban egy másik nőt vett feleségül. Az sem világos, miért romlott meg a viszony a nővérek között a férfi miatt, Cassandra ugyanis a teljes, 1801 és 1804 közötti levelezésüket elégette. Az azonban egyre valószínűbb, hogy közvetett módon ugyan, de dr. Blackall az, akinek – múzsaként – a Jane Austen-életművet köszönhetjük.

Felér egy simogatással

Az írónő mára globális méretű vállalkozássá nőtte ki magát. A Jane Austen márka erősebb, mint a Dickens vagy akár a Brontë nővérek közös brandje. Hogyan tudta mindezt elérni összesen hat, az udvarlásról szóló könyvvel? Egy angol vidéki lány egy apró faluból – a ma 380 lakosú Chawtonból, Hampshire megyéből – világhírű lett. A regényeit sűrűn feldolgozzák Hollywoodtól Bollywoodig. (Látták már a Büszkeség és balítélet zombiváltozatát?) Kétszáz éve műsoron van, s a közönség még mindig nem unja. 2007-ben a BBC Nagy Könyv műsorában a Büszkeség és balítéletet választották meg a könyvnek, „ami nélkül a nemzet nem tudna élni” – a listán a Biblia csak a hatodik helyig jutott. Austen ma népszerűbb, mint Jézus. Persze nem mindenki rajong érte. Mark Twain szerint például: „A jó könyvtárnak egyetlen feltétele van. Még az sem fontos, hogy könyvek legyenek benne. Egy a lényeg: hogy semmiképpen ne legyen benne egyetlen könyv sem Jane Austentől.” Mark Twain azonban még nem tudhatta, mire jutnak 2012-ben amerikai tudósok. Azt találták, hogy Jane Austen könyveinek olvasása az agynak azokat a területeit aktiválja, amelyeket egyébként csak a mozgás vagy az érintés képes mozgósítani. A Büszkeség és balítélet ezek szerint felér egy simogatással. Az eredmény az idegtudósokat is mélyen meglepte, akik eredetileg arra számítottak, hogy a figyelem szabályozásáért felelős területeken észlelnek majd változást a felületes, illetve elmélyült Jane Austen-olvasás során. Az olvasók azonban úgy viselkedtek, mintha fizikailag is belehelyezkedtek volna a sztoriba.

Könyvklubok sztárja

Austen legújabb kori világuralmában nagy szerepe van Andrew Davies forgatókönyvírónak is, aki az 1995-ös Büszkeség és balítélet BBC-feldolgozását írta. Adásba kerülése után egy csapásra megduplázódott a chawtoni Jane Austen Házba látogató turisták száma, 24 ezerről 58 ezerre. A megnövekedett érdeklődés hívta életre a Jane Austen Központot is Bathban, amelynek évi 42 ezer látogatója van – 90 százalékuk nő. Weboldalak, blogok, Twitter és Facebook rajongói oldalak tömegei tartják Jane-t ma is életben, és könyvklubok épülnek a könyvei köré, ahogyan azt A Jane Austen Könyvklub című filmben is láthattuk. Jane Austen Társaság működik Angliában, az Egyesült Államokban, Európában, Új-Zélandon, Ausztráliában és Argentínában is, amelyekben neves irodalomtörténészek sem rejtik véka alá elfogult rajongásukat kutatásuk tárgya iránt. A Jane Austen-rajongók rendszeresen tartanak kosztümös dzsemborikat is. Aki azonban azt feltételezi, hogy Austen mindig ilyen népszerű volt, téved. Mostani popularitása ugyancsak új keletű. A sírkövén semmi nem utal a könyveire, s a halála után jó ideig nem nyomtatták őket újra. A viktoriánus években a csillaga leáldozott, helyette Walter Scottot, Dickenst és Thackeray-t olvasták. Charlotte Brontë sem szerette Austent, „vértelennek és mesterkéltnek” találta. Az 1860-as években a winchesteri katedrálisban, ahol Jane Austen sírköve található, egy sekrestyés megkérdezte egy látogatótól: mondja már, mi érdekes van abban a nőben, akinek a nyughelyéről annyian érdeklődnek nála. A 19. század végén ívelt fel megint Austen csillaga. Ekkor jelent meg unokaöccse, James Edward Austen-Leigh életrajza, amely kifejezetten a viktoriánus közízléshez volt igazítva. Kimaradt belőle a bolti tolvaj nagynéni és az értelmi sérült bátyja, George is. Még az egyetlen róla ismert portrét is kezelés alá vetette a család, hogy bájosabban fessen rajta. Austen könyveit elkezdték újranyomni, és az első világháború borzalmainak árnyékában már a régi szép idők nosztalgikus meséiként olvasták őket újra. Azért szerették, mert édes volt, otthonos, kényelmes, nőies és nem fenyegető.

Churchill vele nyert háborút

Ma azonban már nem a bájáért, hanem feszes stílusáért, a regényeiben érezhető, kontrollált dühért és a humorában rejlő, harapós társadalomkritikáért értékelik őt a kritikusok, s bérelt helyet kapott világszerte a kötelező irodalomlistákon. A hetvenes évektől ő a feminista irodalom egyik sztárja. 1995-ben pedig a vasárnap délutáni családi mozizás favoritjává lépett elő, amikor a forgatókönyvíró Andrew Davies és nem utolsósorban Colin Firth visszafogott, párás erotikával pumpálta tele a sztorit, és tesztoszteronnal töltötte meg a Jane Austen-márkát. Hihetetlenül hangzik, de száz évvel ezelőtt Austent főként férfiak olvasták, ám ma Jane Austen számukra a sztereotipikus női szerző. A témája túl érzelmes, túl csajos, férfialakjai túlságosan konformisták, a jelenetei pedig túl finomkodóak ahhoz, hogy lekössék egy férfiolvasó figyelmét. Ez a férfias ellenállás Austen irányában azonban szintén csak új keletű. Winston Churchill azt mondta, Austen könyvei és az antibiotikumok segítettek neki megnyerni a háborút. Amikor pedig Rudyard Kipling elveszítette a fiát az első világháborúban, Jane Austent olvasott fel hangosan a családjának, ebben találtak közös megnyugvást. A mai nőknek viszont nem esik nehezükre Miss Elizabeth Bennetben magukra ismerni. Csodálják függetlenségéért és fanyar humoráért. Azokhoz a lázadó, kicsit fiús hősnőkhöz tartozik, akikkel az okos lányok könnyen azonosulnak. Lizzie Bennettben ott van az a tiszteletlen, feminista szikra, ami alkalmassá teszi arra, hogy a mai nők is élvezzék a történetét. Nem nehéz őt elképzelni, amint egy egyetemi kollégiumban rója a köröket, és járja a maga útját. Ami pedig Mr. Darcyt illeti, nos, a nők még ma is őt keresik – ugye, kedves Bridget Jones? És meg is találják. Ha máshol nem, hát a Büszkeség és balítélet lapjain.

Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból: Sally Field és a harmadik Oscar-díj? Mi történik az iskolában? Van még remény az újrakezdésre? Temesvári Andrea-interjú Szvetelszky Zsuzsa „Elégedett vagyok, és néha boldog…” Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!