Aktuális

Még szavazhatsz az év Bloggerinájára!

Vajon a vicces csaj nyeri, vagy a paleolit receptek lesznek a befutók? Pörög a számlálónk, és nemsokára kiderül, ki lesz az év Bloggerinája a Nők Lapja Café és Cafeblog közös versenyén!

Nagyjából féltávhoz érkezett a Nők Lapja Café és a Cafeblog által kiírt Bloggerina 2013, vagyis az év legjobb női bloggeréért folyó verseny szavazásos része. Ami azt illeti, rendesen belehúztatok a szavazós gomb nyomkodásába, nem csoda, hogy néha az egész kóceráj megbolondult facebookostól, mindenestől.

Még mindig szavazhatsz az év Bloggerinájára!

A szavazás állását itt nézhetitek meg! Egyelőre vezet a Tékasztorik blog, mögötte a Fűszerespolc a második, a dobogó képzeletbeli harmadik fokán pedig Paleovital áll. Persze ez még korántsem a végeredmény, hiszen még klikkelhetsz te is, hogy kedvenc blogodat bejuttasd az élmezőnybe, vagy épp te legyél 2013 Bloggerinája.

A majdnem 350 induló közül ötvenen jutnak a legjobbak, vagyis azok közé, akik közül aztán a zsűri kiválasztja a nyertest és a különdíjast. Ez ugye azt jelenti, hogy ha te mondjuk ötvenedikként érsz célba, akkor is ugyanakkora eséllyel állsz a zsűri előtt, mint aki nálad tizenötször több szavazatot gyűjtött. Úgyhogy nem kell csüggedni, február 17-ig még rengeteg időtök van mozgósítani a rajongóitokat, ismerőseiteket, szomszédokat, egyszóval bárkit a világon.

Örülünk a sok visszajelzésnek is, és igyekszünk teljesíteni kéréseiteket. A legfontosabb ilyen változtatás az volt, hogy levettük a Facebook Tetszik gombot a Szavazok gomb mellől, ugyanis jeleztétek, hogy megszokásból sokan automatikusan arra klikkelnek. Így már egyértelmű és egyszerű a szavazás.

A blogunkban továbbra is minden információt, érdekességet megtaláltok a versennyel kapcsolatban, de ha bárkinek bármilyen panasza, kérése van, írjon a bloggerina2013@cafeblog.hu címre vagy a Cafeblog Facebook-oldalára.

További jó versenyzést, jó szavazást, és ne feledjétek, bárki hazaviheti azt a bizonyos laptopot és válhat az Nők Lapja Café munkatársává, aki bekerül a Top 50-be.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top