nlc.hu
Aktuális
Gazdára találtak a “Támogatjuk a családot” Program rajzversenyének díjai

Gazdára találtak a “Támogatjuk a családot” Program rajzversenyének díjai

Fantasztikus eredménnyel zárult a Dr. Oetker "Támogatjuk a családot" Programjának idei rajzversenye. 130 óvoda és általános iskola 6000 gyermekének, kevés híján 7000, az SOS Gyermekfalvak lakói számára készített karácsonyi rajza gyűlt össze a program online galériájában. 2012. december 15. és 2013. január 14. között pedig ezek a rajzok versengtek az egyéni és közösségi díjakért.

Gazdára találtak a „Támogatjuk a családotA Dr. Oetker által alapított és működtetett „Támogatjuk a családot” Program 2009 óta létezik Magyarországon. Célja az SOS Gyermekfalvak támogatása, melyek otthont adnak a vér szerinti szülők nélkül maradt gyermekek számára Európa-szerte.

2011 őszén a Dr. Oetker Kft. úgy döntött, hogy szélesebb alapokra helyezi vállalati felelősségvállalási tevékenységét, és közreműködésre invitálja a magyarországi közösségeket.

Mindennapjaink értékei mindaddig csak ritkán tűnnek fel, amíg megvannak, csak hiányuk megjelenése világít rá arra, hogy mi az, amit elvesztettünk. A legtöbben így vannak a család értékeivel is: az összetartozás, a gondoskodás, az egymásra figyelés, az otthon melege és az összefogás egymásért, életünk természetes jelenségei közé tartoznak. Ugyanakkor az SOS Gyermekfalvakban élő gyermekek mindezeket másként tapasztalják meg. Az SOS Gyermekfalu Magyarországon azt a kis darabka otthont teremti meg ezeknek a gyermekeknek, amelyet a sors egyszer már elvett tőlük.

A „Támogatjuk a családot” Program rajzpályázata mindezekre hívja fel a figyelmet, évről évre több résztvevő, növekedő érdeklődés és aktivitás kíséri.

Gazdára találtak a „Támogatjuk a családot

 

Már az első alkalommal is rendkívüli eredmények születtek, hiszen több mint 9 millió szavazat gyűlt össze az online galériában, melyet az idei pályázaton beérkezett 16,2 millió szavazat múlt felül. Kérdezősködő szavazók, izgatott gyerekek, pedagógusok, közösségek stratégiái jellemezték az összesen 10 héten át zajló programot. A műveket készítő gyerekek, az óvodai, illetve iskolai foglalkozásokat követően valóban átérezték a közös mondanivalót: több intézményből is érkeztek a kérdések, hogy lehetséges-e, hogy egy gyermek több rajza szerepeljen a galériában, hiszen volt, aki egész hétvégéket rajzolt az SOS Gyermekfalvakban élő gyermekeknek. Közösségi munkák, mint az egyik pécsi általános iskola 3.a osztályának Tündérek fája, vagy a magyarnándori harmadik osztályosok által a rajzaikból készített és összefűzve, kinyomtatva Kecskemétre küldött 2013. évi naptárak, melyek a legfontosabb eseményekről rövid ismertetőt is tartalmaznak, mutatják, hogy nemcsak a nyeremény, hanem a mindannyiunk számára fontos téma valódi befogadókra talált.

Idén a tavalyi második helyezett, szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola komoly stratégiával készült, így a több mint 700 gyermekből, pedagógusaikból, szülőkből és nagyszülőkből álló közösség büszkén vehette át a 2013. február 13-ai fődíjátadó ünnepségen a jól megérdemelt 1 millió forintos támogatást.

Gazdára találtak a „Támogatjuk a családot

 

Példaértékű, hogy az intézmény úgy döntött, ezt az összeget teljes mértékben gyerekeknek szánt tavaszi programok megvalósítására fordítja.

A további díjak kiosztása igen nehéz döntés elé állította a zsűrit: számos intézmény igen aktívan vett részt a közösségi munkában, míg mások gyönyörű munkákkal kevésbé voltak képesek lelkesíteni környezetüket. Voltak apróbbak, néhány tíz fős intézmények és nagyok, 400-700 gyermekkel.

A négy intézmény, melyek 250 ezer forintos támogatásban részesülnek: Képesség és Tehetségfejlesztő Magániskola Jásdi Telephelye (50 fős intézmény), a Létavértesi Gyermeksziget Óvoda, akik tavaly is kaptak támogatást, a Tamási Áron Ajaki Köznevelési Intézmény Szabolcsbákai Tagiskolája, akik összesen 105-en vannak, végül, de nem utolsósorban a tiszaföldvári Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskola, akik rendkívül aktívak voltak mind településük-, mind intézményük méretéhez képest.

Az egyéni díjazottak Dr. Oetker ajándékcsomagot kapnak.

 

Megnézem
Összes kép (1)

 

A pályázatot az is jól jellemzi, hogy minden résztvevő intézmény oklevelet, és minden egyes, rajzot készítő gyermekek pedig különleges meglepetést kap.

Az elmúlt két évben bebizonyosodott, hogy a Dr. Oetker „Támogatjuk a családot” Programja széles társadalmi bázist mozgat meg, hordozza mindazokat az értékeket, amelyek képesek arra, hogy összefogjanak a közösségek egymásért, másokért.

E-mail: tamogatjukacsaladot@tamogatjukacsaladot.hu; Web: www.tamogatjukacsaladot.hu

Videó a fődíjátadó ünnepségről: http://www.szolnoktv.hu/hirek/?article_hid=22085

 

Az 2012/2013. évi pályázat eredményei

 

Kategória: Fődíj – intézmény közösségi díja (bruttó 1 millió forintos támogatás)

 

Intézmény neve

Település

1.

Szent-Györgyi Albert Általános Iskola

Szolnok

 

További intézményi díjak (egyenként bruttó 250 ezer forintos támogatás)

Intézmény neve

Település

Képesség és Tehetségfejlesztő Magániskola Jásdi Telephelye

Jásd

Létavértesi Gyermeksziget Óvoda

Létavértes

Tamási Áron Ajaki Köznevelési Intézmény Szabolcsbákai Tagiskolája

Szabolcsbáka

Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskola

Tiszaföldvár

 

 

Kategória: Óvodások

 

Intézmény neve

Település

Gyermek neve

Gyermek csoportja

Rajz címe

Közönség szavazat

Süni Napközi-otthonos Óvoda

Berhida

Ali Ábel 

Vackor csoport

Diesel mozdony

(2800 szavazat)

1.

Aranykapu Óvoda

Jánossomorja

Fördős Dorka

 

Szép ünnepeket

2.

Károly Óvoda és Bölcsőde

Mindszent

Boros Ágnes

Gomba nagycsoport

Tavasztündér

3.

Szivárvány Önkormányzati Óvoda

Nyíradony

Szabó Gábor Csongor

Sün csoport

Karácsonyi ajándék az SOS gyermekfalu lakóinak

 

Kategória: Általános iskola alsó tagozat

 

Intézmény neve

Település

Gyermek neve

Gyermek csoportja

Rajz címe

Közönség szavazat

Szent-Györgyi Albert Általános Iskola

Szolnok

Vígh Fanni

3.a

Szeretettel

(17 860 szavazat)

1.

PTE Deák Ferenc

Pécs

 

3.a.

A tündérek fája

2.

Kölcsey Ferenc Gimnázium, Általános Oktatási és Nevelési Központ

Nyíradony

Balogh József

4.a

A szeretet csomagjai

3.

Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Makó

Báló Balázs

3.o

Angyal a város felett

 

Kategória: Általános iskola felső tagozat

 

Intézmény neve

Település

Gyermek neve

Évfolyam

Rajz címe

Közönség szavazat

Szent-Györgyi Albert Általános Iskola

Szolnok

Kovács Dalma

6.c

Ajándékozás

(16 345 szavazat)

1.

GYAKI Dürer Albert Általános Iskola

Gyula

Molnár Csenge

5.a

Boldog karácsonyt

 

2.

Hatos Ferenc Általános Iskola és AMI

Vép

Varga Márk

7.

Szeretet

3.

József Attila Ált. iskola

Manlaj

Pál Ágnes

5.c.

Karácsony a téren

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top