Aktuális

Elveszhet a Római-part?

Három kilométer hosszan épülhet gát a fővárosiak szeretett pihenőhelyén, a Duna-parton, noha egyre többen tiltakoznak ellene. Már petíció is készült: mint mondják: partot, fákat és hangulatot veszítenénk, ha megindul az építkezés.

Ezen a héten várhatóan eldől a budapesti Római-part sorsa: a fővárosi közgyűlés véglegesítheti a terveket, amelyek alapján „mobilgát” épül a Duna nevezetes, a fővárosiak által olyannyira kedvelt partszakaszán.
A dologról még tavaly döntöttek: 3,1 kilométeres gátra lenne szükség ahhoz, hogy a part menti lakóházakat ne öntse el időről időre a folyó. A tervek szerint a Pók utca és a Rozgonyi Piroska utca között, valamint Pünkösdfürdőnél feltöltik a talajt, a Mátyás király útig terjedő részen pedig a kerítések vonalában az autópályák zajvédő falához hasonló védművet építenek – ám csak a betonszerkezet marad egész évben, a védő paneleket csupán árvízveszély idején helyezik bele.
Ha zöld utat kap a terv, akkor már most tavasszal elkezdik az építkezést, és jövő év második felében fejezik be.

Elveszhet a Római-part?

A Párbeszéd Magyarországért szervezet most aláírás-gyűjtési akciót indított az építkezés ellen. Mint mondják, mivel több mint egy kilométer hosszan és harminc méter szélesen feltöltenék a Duna medrét, eltűnne a galériaerdő (vagyis a folyó menti növényzet), a természetes partszakasz és a hangulat is. „Mindenki a gátépítéstől várja, hogy a Római-part összes problémája megoldódjon. Pedig a mobilgát nem szünteti meg a közterület elhanyagoltságát, a csatornázás hiányát, és nem akadályozza meg a hullámtér további beépülését, a lakóparkok terjedését” – írják. Szerintük biztos, hogy nagyon sok fát ki kell majd vágni, és az egész „csak a gyanús körülmények között ide építkező hullámtéri ingatlantulajdonosok érdekét szolgálja”.

Tény, hogy aki ide építkezett, annak tudnia kellett, hogy árterületre jön, méghozzá úgy, hogy lakására – épp emiatt – biztosítást sem tud kötni. A többség azért vállalta ezt a helyzetet mégis, mert úgy volt vele, hogy ötévente egyszer meg fogja tudni védeni a házát homokzsákokkal.

„Két éve nagyobb árvíz volt errefelé, nyakig úsztak a vállalkozók a vízben – mondja Burai Zsuzsa, a Római-part portál készítője. – Akkor fogtunk össze, szerettünk volna többéletet vinni a partra. Hogy a gát mit jelent majd ránk nézve, pontosan még nem tudjuk. Egyfelől lehet jó, ha megvéd az ártól, másfelől… biztos nem a legjobb látvány lesz. Pedig a külföldi turisták is egyre gyakrabban ejtik útba a Rómait Szentendre felé menet.”

A Római-partért Egyesület örül a beruházásnak, mert mint mondják, közegészségügyi szempontból veszélyes az a helyzet, amit az árhullámok levonulása okoz. „Az ennek eredményeként megjelenő baktériumok fertőzésveszélyt jelentenek a parton lakóknak” – írják közleményükben. Szerintük megfelelő árvízvédelemmel Budapest egy pihenésre, sportolásra alkalmas területtel gazdagodik, és az elhagyatott, üres ingatlanok is beépíthetővé válnak.

Elveszhet a Római-part?A fő kérdés az: valóban olyan nagy hatású lenne-e az átalakítás, ahogy a petícióban szerepel? Ha nem, akkor bizonyára nem fáj a többségnek, hogy valakinek az otthona nagyobb biztonságba kerül. Ha igen, akkor érdemes elgondolkodni rajta, mi mennyit ér. Hiszen hiába van folyónk, ha betonfalak közé kényszerítjük, és a partján dübörög a budapesti forgalom, mint a rakpart esetében.

Eddig ritkaságnak számított az utolsó érintetlen partrész a fővárosi Duna-parton. De milyen jó, hogy van ilyenünk! Amit ráadásul sokáig nem talált meg a vendéglátós nagytőke: legfeljebb a régi jó, csónakházból átalakított büfék működtek, és bár az utóbbi néhány nyáron egyre többen akarnak pénzt keresni itt, még mindig ízléses formában teszik. Lehet heverészni, kutyázni, gyerekezni, biciklizni, kagylót gyűjteni, vagyis csupa olyasmit csinálni, amit köszönjük, jól megoldunk egymás közt mi és a természet: nem szükséges, hogy bárki közvetítsen közöttünk, pláne gátat vessen régi barátságunknak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése