Aktuális

Minden rászoruló gyerek szünidei étkeztetését sürgetik

Minden szociálisan rászoruló gyermek nyári szünidei étkeztetését követeli az LMP az Emberi Erőforrások Minisztériumától, mert a jelenlegi rendszer szerint csak ötödük juthat hozzá ehhez a támogatáshoz.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő, az LMP képviselői csoportjának vezetőhelyettese az MTI-nek küldött szombati közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy több mint félmillió rászoruló közül csak minden ötödik gyermek nyári étkeztetését biztosítja az állam, és ezt az új pályázati rendszer tovább csökkenti.

Az ellenzéki politikus szerint a Balog Zoltánhoz, az emberi erőforrások miniszteréhez címzett írásbeli kérdésére adott válaszból az látszik, „a kormány nem akarja orvosolni a nyári szociális gyermekétkeztetés hibáit”, pedig a hiányosságokra már a nyári gyermekétkeztetésről szóló idei rendelettervezet kapcsán felhívták a figyelmet.

Szél Bernadett közleményében azt írta: késik a rendelet, így a településeknek alig lesz idejük pályázni, a véleményüket idén sem kérdezték meg, ahogy a lebonyolításhoz sem kapnak érdemi segítséget. Sok település nem tud megfelelni a szigorú feltételeknek, ezért ők idén is kimaradnak. „Pedig az Emmi szerint »nemzetstratégiai ügy« a rászoruló gyermekek étkeztetése. Most azt kérdezzük Balog Zoltántól, hogy ez valóban így van-e? Mert ha igen, orvosolják a problémákat, és biztosítsák végre minden rászoruló gyermek iskolaidőn kívüli étkeztetését! Ellenkező esetben fejezzék be az álságos propagandát, ne hitegessék az éhező gyermekeket!” – áll a közleményben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top