Aktuális

Mégsem kötelező hatéves korban az iskola

Hatéves korban az iskolakezdés csak egy lehetőség – reagáltak az új törvény alkotói a férőhelyhiányra. A szülők mégsem elégedettek.

„Legközelebb hozunk hálózsákot” – panaszkodott egy szegedi szülő a helyi lapnak, amikor rájött, hogy az iskolai beiratkozáshoz már éjszaka be kellett volna állni a sorba. Budapesten pedig több mérges szülő arra panaszkodott, hogy a kerületbe az iskolai beiratkozás miatt „falból” átjelentkezők foglalják a helyet a gyerekeik elől, akik viszont tényleg a körzetben laknak.

Korábban mi is írtunk róla,  milyen kavarodást okozott az iskolai beiratkozás – többek szerint – a tankötelesség korhatárának csökkentése, vagyis amiatt, hogy hétről hat évre csökkentették az iskolakezdés korhatárát.

Mégsem kötelező hat éves korban az iskola!

„Hatéves korban az iskolakezdés lehetőség, nem kötelezettség” – reagált a panaszokra a köznevelési államtitkárság. „Az a gyermek, akinek esetében a szakértői bizottság javasolja, további egy nevelési évig az óvodában részesül ellátásban, és csak ezt követően válik tankötelessé” – írja az új törvény. Ugyanakkor az ellenzők szerint továbbra is a szülőknek és az óvodapedagógusoknak kéne eldönteni, iskolaérett-e a gyerek vagy sem.

Sokan úgy vélik, azért is kell menniük a hatéveseknek is az óvodákból, hogy legyen hely a harmadik évüket betöltött gyerekek számára, hiszen nekik is kötelező lesz óvodába menni.

Felesleges az aggodalom a kormányzat szerint, hiszen – mint közölték – 13 ezerrel több férőhely van, mint ahány első osztályos, és mivel továbbra is szakértők határozzák meg az iskolaérettséget, nem az életkor lesz az elsődleges szempont. Azt elismerték, hogy vannak olyan körzetek, ahol túljelentkezés volt, de ez a probléma csak az elsősök két százalékát érinti.

A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete szerint az a probléma, hogy szervezetlen az iskolai beiratkozás. „Évek óta nincs pontos nyilvántartás a tanköteles tanulókról. A beiratkozás zavartalan lebonyolítása a települési önkormányzat jegyzői, a járási hivatalok, a kormányhivatalok, az állami intézményfenntartó és az iskolák feladata” – szögezik le közleményükben, ám szerintük éppen ez a fő gond: „A sok bába közt elvész az iskolás gyerek” – írják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése