223 igen szavazattal, 14 nem ellenében döntött úgy a parlament, hogy ha szükséges, meg lehet növelni az eddig 27 főben maximált osztálylétszámokat: ezután 32-en is lehetnek a gyerekek. Az elsődleges ok: szeptemberben hozzávetőleg negyedével több gyerek lép be a közoktatásba, mint tavaly.
A törvénybe az oktatási bizottság javaslatára az is bekerült, hogy ha a mindennapos testnevelés feltételei nem adottak, akkor hetente egyszer legfeljebb két testnevelésórát összevonva lehet megtartani.
A változások között szerepel, hogy ha az iskola nem tudja megfelelő szakképesítésű pedagógussal megszervezni a mindennapos testnevelést, akkor a 2019/2020-as tanév kezdetéig alkalmazható az is, aki felsőfokú végzettséggel és sportoktatói vagy -edzői szakképzettséggel rendelkezik.
Változás az is, hogy az egyházi fenntartású iskolákban – bizonyos feltételek mellett – az etika tantárgyat a hittan válthatja ki.
Kikerült viszont az előterjesztésből az, hogy az iskolákban minden tanítási napon biztosítani kell a tanulók felügyeletét, étkeztetését, illetve a sajátos nevelési igényű gyermekek egész napos felügyeletét.