Aktuális

Százezer dollárnyi segélyt kapott a bostoni merénylő

Több mint 100 ezer dollár (csaknem 27 millió forint) értékű állami segélyt és támogatást kapott az elmúlt tíz év során a Carnajev család, beleértve a bostoni robbantások feltételezett elkövetőit és a szüleiket – közölte internetes kiadásában a The Boston Herald című napilap.

A Carnajev rokonságnak Massachusetts államban 2002 és 2012 között kiutalt juttatások skálája a készpénztől az élelmiszer-utalványokon át a szociális lakásig terjedt.
Az állam törvényhozásának pénzügyi ellenőrzési és felügyeleti bizottsága hétfőn kezdte meg az erre vonatkozó, mintegy 500 oldalnyi dokumentáció áttanulmányozását. A testület azt is ki akarja deríteni, vajon a család értesítette-e a helyi szociális ellátási hatóságot, hogy a bostoni támadás kitervelője, Tamerlan Carnajev hosszabb időt töltött Oroszországban.

Barack Obama elnök kedden bejelentette: 90 napig tartó vizsgálat indult annak megállapítására, hogy rendben folyt-e a biztonsági szervek közötti információcsere, és hogy volt-e olyan fontos értesülés, amelyet ha nem hagynak figyelmen kívül, akkor meg lehetett volna akadályozni a bostoni terrortámadást.

A robbantások életben maradt elkövetőjét, Dzsohar Carnajevet egyébként – kirendelt ügyvédként – az a Judy Clarke fogja védeni, akinek egy sor ismert gyilkost már sikerült megmentenie a halálbüntetéstől. Az ügyvédnő ügyfelei közé tartozott az amerikai médiában Unabomber néven elhíresült Ted Kaczynski, aki 1978 és 1995 között három embert megölt és 23-at megsebesített a levélbombáival, Susan Smith, aki két gyermekét fojtotta vízbe, Eric Rudolph, aki az atlantai olimpián robbantott bombát, és Jared Loughner, aki hat ember meggyilkolása mellett fejbe lőtte Gabrielle Giffords képviselőnőt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése