nlc.hu
Aktuális
“Lazítanánk egy napot egy élményfürdőben”

“Lazítanánk egy napot egy élményfürdőben”

Kétgyermekes családban élt egy kertes házban Szabó Zoltán és felesége. Ám egy nap történt valami, ami fenekestül felforgatta az életüket.

Egy nap rossz hírt kapott Czwikli Zsuzsanna: megtudta, hogy testvére gyermekeit gyámhatósági döntéssel kiemelték a családból, és intézményben helyezték el, otthon annyira elhanyagolták őket. Zsuzsanna azonnal elindult meglátogatni őket, ám a látogatásból sokkal több lett. „Álltam az ajtóban, néztem őket, és azt gondoltam, nem hagyhatom őket itt, ebben a bizonytalanságban. Ráadásul azt mondták, szét kell választani őket, más és más helyre fognak elkerülni.”
Zsuzsanna egy pillanat alatt döntött, a férjére nézett és azt mondta: „Visszük őket.” Ez persze nem ment olyan könnyen, és nemcsak azért, mert a férfi először rávágta: „Szó sem lehet róla!” Hanem mert (miután sikerült Zoltán érzelmeire hatni) a hivatalos procedúra másfél hónapba telt. „Egy örökkévalóságnak tűnt” – mondta Zsuzsanna. De egyszer csak megállt a házuk előtt egy autó, és kisorjázott belőle az öt kisgyerek. Így lettek ők egyik napról a másikra kétgyermekesből hétgyermekes család. Végül is csak egy betű a különbség…

„Lazítanánk egy napot egy élményfürdőben”A gyerekekkel valóban nem nagyon törődtek korábban, ez most kiderült. „Néhány hónap alatt rengeteg olyan dolog történt, ami miatt úgy gondolom, ha túléljük az első évet, nem szeretném, ha hazamennének” – mondja Zsuzsa, és ma már Zoltán is így gondolja. „Az első napokban nehéz volt, teljesen elölről kellett kezdenünk a nevelésüket. A vécéhasználat, a tisztálkodás… mindent meg kellett tanítani. De ma már el sem tudom képzelni, hogy visszavigyék őket.”

A család helyzetét nehezíti, hogy velük lakik a nagymama is, valamint hogy Zsuzsáék kislánya szívbeteg, műtétre vár. Óriási dolog, hogy amikor a környéken megtudták, mi történt velük, sokan segítettek élelmiszerrel, berendezési tárgyakkal.

A 33 kívánságba Zsuzsa nagyfiának, Gábornak a levelét válogattuk be, úgy gondoltuk, ráférne az a bizonyos élményfürdős nap szüleivel együtt. Hiszen végtelen türelemről tanúskodik, ahogyan viseli, hogy kamaszként meg kellett osztania a szobáját hat kisgyerekkel. „Először nagy szemekkel néztem, elképzelni sem tudtam, milyen lesz, de aztán kialakult” – mondja, mintha a világ leghétköznapibb dolga lenne ez.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top