A tizenkét éves Cintia egy hajléktalanszállón lakik a szüleivel – a köznyelv legalábbis legtöbbször így hívja a Családok Átmeneti Otthonát. Pedig a fenntartók azt szeretnék, ha ez az intézmény sokkal több lenne „hajléktalanszállónál”, ha nyugodt hátteret adna ahhoz, hogy egy család egy év alatt talpra álljon. Sajnos ez a legtöbbször kevés idő ehhez, Radicsék is jobbára csak abban reménykednek, hogy egy másik hasonló intézmény befogadja őket, ha itt lejár az idejük. „Régebben két szobánk volt, egyikben én laktam a testvéremmel, a másikban anyuék. Az úgy jobb volt…” – mondja Cintia, aki „lovas kérést” terjesztett elő: „Szeretem az állatokat, volt már kutyám és macskám is. A lovak nagyon tetszenek. Egyszer szeretném kipróbálni a lovaglást!”
