„Kicsi kora óta nálunk van, apukája meghalt, anyukájáról nem tudunk semmit, hatéves koráig a nagymamája és egy ismerős család nevelte” – mesél Tibor gyerekkoráról nevelőanyja, akinek három saját és még három nevelt gyermeke van Tiboron kívül.
„Alig vannak emlékeim a szüleimről, nem foglalkoztak velem, csak az ivással… Részben haragszom rájuk, mert nem akartak nevelni engem, részben nem, hiszen sosem derült ki, miért döntöttek így.”
A fiú életébe újabb csalódást hozott, amikor testvéreit kerestette, de azok vagy nem akartak hallani róla, vagy el sem érték őket – mindenesetre nem jelentkeztek a megkeresésre. „Pontosan nem tudom, körülbelül három vagy négy, már mind felnőttek” – mondja, amikor azt kérdjük, hány testvére van. De ma már nem is érdekli: „Ha eddig kíváncsiak lettek volna rám, már találkoztunk volna. Ma már örülök, hogy nevelőszülőkhöz kerültem, most már olyan, mintha ők lennének a családom.” Tibor később is szeretne itt maradni, bár nevelőanyja azt mondja, azon van, hogy megerősítse a gyermekeit, hogy „a saját lábukon megéljenek”.
Tibor cukrász-péknek tanul, mellette szeret focizni, a hiphoptánc a hobbija. Kívánsága is ezzel kapcsolatos: szívesen találkozna egy profi tánccsoporttal, és akár betanulna velük egy koreográfiát.