Tamara anyukája épp azt meséli nekünk, hogyan lettek nagy család. „Mi hatan voltunk testvérek, csak hát a szüleink elváltak, apámnak nem kellettünk… Egy hónap alatt férjhez mentem azért, hogy a testvéreim gyámja lehessek.” Sorra születtek a gyerekek, ám a család kevés időt tölthetett együtt, mert az édesapa külföldön dolgozott kamionsofőrként. „Szinte egyedül neveltem fel őket. Nagy összetartásban, szeretetben nevelkedtek, talán azért is, mert ennyien vagyunk. A kicsiket segítették a nagyobbak.”
A gazdasági válság után azonban az apának egyre kevesebb lett a munkája, sokszor ki sem fizették, jobbára a családi és az anyasági pótlékból élnek. Szerencsére mire idáig jutottak, a nagyobbak már különköltöztek. A családfő bőröndjei most is összecsomagolva állnak a sarokban: várják, mikor jön egy telefon, hogy munka volna, induljon. „A kicsiknek már nem tudom megadni, ami kell” – mondja az édesanya. Tamarának most az a vágya, hogy megnézhesse, hogyan folyik a munka egy táncstúdióban, esetleg ki is próbálja magát.
