Aktuális

Egy vidám nap – újra indul a 33 kívánság!

"Az az álmom, hogy egyszer az életben eljussak a budapesti Vidám Parkba." Tíz kisgyerek írta ezt nekünk, amikor idén újra meghirdettük élményszerző akciónkat, a 33 kívánságot.

Tavaly nyolcvannégyen jelentkeztek beteg, hátrányos helyzetű vagy állami gondozott gyerekek álmának teljesítésére, és több mint tízezer olvasói szavazat döntött arról, hogy ki teljesítheti a kiválasztott gyermek kívánságát. Idén ismét veletek együtt szeretnénk segíteni, élményekkel megajándékozni azokat, akik nehezen hiszik el, hogy nekik is bármi sikerülhet az életben, hogy teljesülhet az, amire vágynak. Újra indul a 33 kívánság!

Az ország minden tájáról gyűjtöttük a gyerekálmokat: levelet írtak nekünk Komádiban, Kemencén, Miskolcon és még húsz kelet-magyarországi településen. Kívánságaik teljesítésére már lehet is jelentkezni, csak kattints, és válaszd ki, kinek lennél a jó tündére!

Hogy jó példával járjunk elöl, tíz kívánságot máris teljesítettünk magunk – méghozzá „csomagban”, hiszen sok gyerek legfőbb álma volt a Vidám Park: egy jó kis nap itt vetekedett a versenyautózás és a lovaglás népszerűségével. Sietnünk kellett, ha valóra akartuk váltani az álmot, hiszen utolsó évadát kezdte meg a budapesti vidámpark; a 175 éves intézményt idén végleg bezárják. Sokunknak jelentette a legjobb gyerekkori napokat ez a hely, szerettük volna megosztani hát „33 kívánságos” kis barátainkkal az élményt.

Összeállt a csapat: Kitti és Edit nevelőszülőjével érkezett Tiszakécskéről, a háromgyerekes Vida István és fia Várdombról jött, hajnalban keltek, hogy ideérjenek, Vivienék a jugoszláv határtól, két kamaszfiú a kemencei lakásotthonból utazott Pestre, Letícia és Margaréta pedig Komádi külterületéről csöppent a nagyvárosba.
Vagányak voltak, cserfesek, vidámak – ahogy afféle gyerekekhez és egy vidámparkhoz illik. Egy jó nap volt – egészen hasonló azokhoz a bizonyos egykoriakhoz…


A Vidám Parkban található Európa legrégebbi, Europa Nostra-díjas lovas Körhintája (1906), a szintén műemlék Barlangvasút és Európa leghosszabb favázas hullámvasútja is, mely több mint 90 éve nyílt meg.
A sokszínű történelmet és a parkról szóló érdekességeket egy most nyíló állandó kiállítás mutatja meg, melyet szeptember végéig a Körhinta csarnokában nézhetünk meg. Emellett a park közel két évszázados múltját feldolgozó képes emlékkönyv is készült, amelyben méltó helye lehet saját fotóinknak, megsárgult belépőinknek. Az utolsó évre való tekintettel a szezonbérletek ára ötről három karszalag árára csökkent, tekintettel azokra, akik szívesen elraktároznának az élményből.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top