nlc.hu
Aktuális
Eltűntnek nyilvánították Erőss Zsoltot

Eltűntnek nyilvánították Erőss Zsoltot

Eltűntnek nyilvánították Erőss Zsoltot.

Eltűntnek nyilvánították Erőss Zsoltot és Kiss Pétert, a Kancsendzönga-expedíció két csúcsmászóját. A magyarok ereszkedés közben, 8000 méteres magasságban maradtak a hegyen.

Vincze Szabolcs közleménye szerint Kollár Lajos, az expedíció helyszínen tartózkodó vezetője adott arról hírt, hogy Erőss Zsoltot és Kiss Pétert nem találták a mentésükre küldött serpák sem a 7600 méteren lévő 4-es táborban, sem a környékén.

Vincze Szabolcs ezt szerdán délben mondta az MTI-nek annak kapcsán, hogy az index.hu az írta: egy spanyol expedíció meg nem erősített hírei szerint Erőss Zsolt kedden jelentette, hogy társa, Kiss Péter vélhetően lezuhant. Ez lehet a magyarázata, hogy az alaptáborból sokáig látcsövön követték Erőss útját, társát viszont nem látták.

A két magyar hegymászó eltűnését szerda délelőtt jelentették be, miután a mentésükre küldött serpák sem a 7600 méteren lévő alaptáborban, sem annak környékén nem találták meg Erőss Zsoltot és Kiss Pétert.

„Nehéz kimondani, de szinte semmi remény nincs” arra, hogy a magyar hegymászók életben vannak – fogalmazott Vincze Szabolcs. Hozzátette: az szinte biztos, hogy Erőss Zsolt és Kiss Péter 7600 méter – a 4-es alaptábor – fölött, a szabadban töltötte az éjszakát, a mentésükre küldött serpák ugyanis sem a táborban, sem a környéken nem találták őket.

A szóvivő valószínűsítette, hogy a serpák – saját biztonságuk érdekében – elindulhattak lefelé, arra azonban kicsi az esély, hogy visszafelé találják meg a két magyar hegymászót.
Erőss Zsolt és Kiss Péter hétfőn jutott fel a Nepál és India határán álló 8586 méteres Kancsendzönga csúcsára, de kedd délutáni információk szerint nem értek le a legmagasabb, 4-es táborba.

Eltűntnek nyilvánították Erőss Zsoltot

A hegyen lavina zúdult alá, elsodorta a 2-es tábort, egy koreai és egy bangladesi hegymászó meghalt, sokan a szabadban töltötték az éjszakát. A (magyar) fiúk fáradtak és nagyon le vannak gyengülve, ezért segítséget kell küldeni eléjük – tájékoztatta korábban az MTI-t az expedíció vezetője, Kollár Lajos, hozzátéve: minél előbb biztonságban szeretné tudni a csapatot, hogy a monszun miatt legkésőbb május 25-én elindulhassanak lefelé a hegyről.

Az expedíció honlapján megjelent információk szerint a két magyar hegymászó elszakadt egymástól. Kollár Lajos arról írt, hogy találtak két serpát, akik vállalták, hogy felkapaszkodnak a 4-es táborba, hogy segítsenek a bajba jutott magyarokon.

A Magyarországon tartózkodó Vincze Szabolcs kedd este az MTI-nek elmondta, egyelőre nem tudja, elindult-e már a két serpa. A sajtófőnök szerint egy napba is telhet, mire felérnek az alaptáborból. 
A Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciósorozatot Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Mécs László indította el a 2002-es sikeres Everest-mászás után azzal a céllal, hogy a világ mind a 14 nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsára jusson fel magyar hegymászó. A Kancsendzönga meghódításával már csak az Annapurna és a K2 van hátra a „nyolcezresek” közül. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top