Aktuális

Lakatos Márk és Mautner Zsófia is a jelentkezők között – segíts te is!

Már több mint hetvenen jelentkeztek 33 kívánság című kívánságteljesítő programunkra, ám sok kisgyereknek még mindig nincs meg a jótündére. Ha ismersz táncosokat, zenészeket, be tudsz jutni egy autógyárba, esetleg bevállalnál egy hőlégballonozást, akkor te vagy, akit keresünk!

Alig több mint két hete indítottuk el immár hagyományossá vált kívánságteljesítő akciónkat, a 33 kívánságot.

Lakatos Márk és Mautner Zsófia is a jelentkezők között - segíts te is!

„Jótündéreket” keresünk, olyan embereket, akik vállalnák, hogy valóra váltják egy nehéz helyzetű kisgyerek vagy tinédzser álmát. Harminchárom gyermek írt nekünk az ország minden tájáról, arra kértük őket, mondják el, milyen élménnyel tudnánk örömet szerezni nekik. Van, aki gokartozni szeretne, van, aki víziparkba vágyik, de olyan is, aki a nagypapájával szeretne találkozni – ám családjának arra sincs pénze, hogy kifizesse a vonatutat.

Lakatos Márk és Mautner Zsófia is a jelentkezők között - segíts te is!Olvasóinkat ezúttal is megmozgatta a kezdeményezés, sok-sok felajánlás érkezett a szerkesztőségbe. Nem mindig a legtehetősebbek segítenének: több olyan levelet kaptunk, amelyben valaki sajnálkozik, hogy nem telik többre az erejéből, de legalább néhány ezer forinttal hozzájárulna valamelyik kisgyerek álmának teljesüléséhez. Diákok, nyugdíjasok is írtak nekünk.

Ahogyan tavaly, úgy idén is vannak „kedvenc kívánságok” és olyanok, amelyeket kevésbé választanak. Mi abban hiszünk, hogy a kívánság mibenléténél is jobban számít az, hogy mindenkit „válasszon” valaki. Ahogy annak idején a tornaórán reménykedtünk, hogy beválasztanak minket a csapatba, úgy adhat önbizalmat ezeknek a gyerekeknek az, ha valaki épp őbennük hisz.

Már kilenc ember jelentkezett, aki vállalja, hogy elviszi a gödöllői kastélyba a nevelőszülőkkel élő Kovács Annát. Hatan vannak, akik pécsi kirándulásra hívják az árvizet átélt Egri lányokat. Négyen jelentkeztek Radics Cintia és Juhász Amanda kérésére: ők lovagolni szeretnének. Ismert arcok is felbukkannak a teljesítők között: Lakatos Márk stylist Kolonics Mercédesznek, Mautner Zsófia gasztroblogger pedig Csanádi Orsolyának segítene.

Lakatos Márk és Mautner Zsófia is a jelentkezők között - segíts te is!

Ám nincs még teljesítője a miskolci Pordán Tamarának, aki egy táncstúdióba vágyik, a nagycsaládból jövő Danyi Ashernek, aki megnézne egy videoklip-forgatást, Bata Tibornak, aki nem ismeri a családját, de a hiphop táncban önmagára talált – most profi táncosokkal szeretne megismerkedni. A tizennégy éves Lipták Krisztina testvéreit vinné el egy léghajózásra, a kocséri Kovács Zsolti pedig egy autógyárba vágyik. Ha ismertek valakit, aki otthon van valamelyik területen, esetleg van efféle kapcsolata, kérlek, küldjétek el neki a lehetőséget – hátha egymásra találnak az álmok és teljesítőik!

Itt a többi kívánságot is megnézheted – még bármelyikre lehet jelentkezni!

Lakatos Márk és Mautner Zsófia is a jelentkezők között - segíts te is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top