Oltalom Karitatív Egyesület
Az egyesület olyan emberek közösségeként jött létre 1989-ben, akik lelkiismereti ügyüknek tekintik a lelkileg és szociálisan elhagyott, kiszolgáltatott vagy veszélyeztetett élethelyzetben lévő különféle társadalmi rétegek, csoportok és egyének (hátrányos helyzetű gyermekek, hajléktalanok, katasztrófa által sújtottak, szegények, betegek és magányosok) együtt érző, segítőkész támogatását.
Összes kép (1)
Élet másokért – segítségnyújtás pillanatképekben
A Főállású Angyal program 2008-ban indult el Magyarországon. Lényege, hogy a pályázat útján kiválasztott "angyalok" civil szervezetek munkáját segítik egy éven keresztül, alkalmazásuk költségeit pedig erre az időszakra a Vodafone Magyarország Alapítvány állja. A kezdetek óta huszonegy angyal került kiválasztásra, akik közül többen a mai napig a választott szervezetnél dolgoznak. Most pillanatképekben mutatjuk meg, milyen ügyeket szolgált a program az elmúlt évek során.
Fotó megosztása:
Szülők Háza
A kulturális és mentálhigiénés program abból a célból jött létre, hogy segítse a családdá alakulás nehézségeinek leküzdését, segítsen az elég jó szülővé válás folyamatában, testi-lelki és szellemi értelemben egyaránt.
Összes kép (1)
Élet másokért – segítségnyújtás pillanatképekben
A Főállású Angyal program 2008-ban indult el Magyarországon. Lényege, hogy a pályázat útján kiválasztott "angyalok" civil szervezetek munkáját segítik egy éven keresztül, alkalmazásuk költségeit pedig erre az időszakra a Vodafone Magyarország Alapítvány állja. A kezdetek óta huszonegy angyal került kiválasztásra, akik közül többen a mai napig a választott szervezetnél dolgoznak. Most pillanatképekben mutatjuk meg, milyen ügyeket szolgált a program az elmúlt évek során.
Fotó megosztása:
Oltalom Karitatív Egyesület
Ezt a közöséget olyan személyek hozták létre 1989-ben, akik lelkiismereti ügyüknek tekintik a lelkileg és szociálisan elhagyott, kiszolgáltatott vagy veszélyeztetett élethelyzetben levő különféle társadalmi rétegek, csoportok, és egyének (hátrányos helyzetű gyermekek, hajléktalanok, katasztrófa által sújtottak, szegények, betegek és magányosok) együtt érző, segítőkész támogatását.
Összes kép (1)
Élet másokért – segítségnyújtás pillanatképekben
A Főállású Angyal program 2008-ban indult el Magyarországon. Lényege, hogy a pályázat útján kiválasztott "angyalok" civil szervezetek munkáját segítik egy éven keresztül, alkalmazásuk költségeit pedig erre az időszakra a Vodafone Magyarország Alapítvány állja. A kezdetek óta huszonegy angyal került kiválasztásra, akik közül többen a mai napig a választott szervezetnél dolgoznak. Most pillanatképekben mutatjuk meg, milyen ügyeket szolgált a program az elmúlt évek során.
Fotó megosztása:
Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány Az Alapítvány két évtizede szolgálja az újszülött, koraszülöttmentést. Dél-Magyarország 4 megyéjéből – Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok – menti az életveszélyben lévő újszülötteket és szállítja őket a szegedi Gyermekgyógyászati Klinikára, valamint a kecskeméti és a gyulai Perinatális Intenzív Centrumokba.
Összes kép (1)
Élet másokért – segítségnyújtás pillanatképekben
A Főállású Angyal program 2008-ban indult el Magyarországon. Lényege, hogy a pályázat útján kiválasztott "angyalok" civil szervezetek munkáját segítik egy éven keresztül, alkalmazásuk költségeit pedig erre az időszakra a Vodafone Magyarország Alapítvány állja. A kezdetek óta huszonegy angyal került kiválasztásra, akik közül többen a mai napig a választott szervezetnél dolgoznak. Most pillanatképekben mutatjuk meg, milyen ügyeket szolgált a program az elmúlt évek során.
Fotó megosztása:
Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft.
A szervezet célja, hogy javítsa a fogyatékos emberek életminőségének és segítse önálló életvitelüket.
Összes kép (1)
Élet másokért – segítségnyújtás pillanatképekben
A Főállású Angyal program 2008-ban indult el Magyarországon. Lényege, hogy a pályázat útján kiválasztott "angyalok" civil szervezetek munkáját segítik egy éven keresztül, alkalmazásuk költségeit pedig erre az időszakra a Vodafone Magyarország Alapítvány állja. A kezdetek óta huszonegy angyal került kiválasztásra, akik közül többen a mai napig a választott szervezetnél dolgoznak. Most pillanatképekben mutatjuk meg, milyen ügyeket szolgált a program az elmúlt évek során.
Fotó megosztása:
Hátrányok Dacára Alapítvány
A szervezet foglalkozásain azt tanítják a részvevőknek, hogyan és milyen módszerekkel érhetik el a maximális önállóságot kerekes székben is.