Varró Dani: Misi és a kiskapuk

– Kézzel nem szabad megfogni a labdát – mondtam Misinek.
– De nekem van kesztyűm! – állította Misi. – Úgyhogy nekem szabad.
Meglepődtem nagyon. El is felejtettem, hogy egyszer már elmagyaráztam Misinek, hogy a fociban egyedül a kapus foghatja meg a labdát, akinek kesztyűje van. De Misi nem felejtette el! Misi megjegyezte, mert Misi tiszteli a szabályokat, de a kiskapukat borzasztóan szereti. Nemcsak azokat, amikre focizni lehet, hanem az átvitt értelemben vett kiskapukat is. A legalapvetőbb, Misi által leggyakrabban kihasznált kiskapu a véletlen. Misi ugyanis megfigyelte, hogy ha mi, felnőttek, csinálunk valami butaságot, kilötyköljük a kávét, vagy rálépünk Misi lábára, és ő leteremt minket, hogy: „Papa! Kiöntötted a kávét!”, vagy: „Jaj, anyu, ráléptél a lábamra! Mért léptél rá a lábamra?” – akkor mi azt szoktuk erre mondani, hogy: „Ne haragudj, Misi, véletlen volt.” Misi természetesen eltanulta ezt, és minden helyzetben jolly jokerként alkalmazza.
– Misi, ne a nadrágodba töröld a zsíros kezedet! Arra van a szalvéta.
– De véletlen volt! – mondja Misi. – Ez véletlen volt!
– Misi! Hagyd békén a Jancsit! Ne tegyél semmit a fejére!
– De ez véletlen volt! Véletlen volt! – hajtogatja Misi.
– Ha véletlen volt, az más – mondjuk erre sóhajtva, mit van mit tenni. Misi nagyon örül ennek, és néha csak úgy, minden kontextustól függetlenül is elmondja: „A véletlen az más!” Aztán nyelvi kiskapukat is gyakran talál Misi, hogy tudatosan vagy „véletlenül”, azt nem mindig tudom eldönteni. Nemrég fedezte fel például, hogy van nekem egy bőrönd zsetonom még azokból az időkből, amikor szenvedélyesen pókereztem. Misi valahogy rájött, hogy kell kinyitni ezt a bőröndöt, és imádja ezeket a szép, különböző színű korongokat szanaszét pakolgatni a földön. Visszatenni viszont nincs már kedve őket általában. Belép az ember a nappaliba, és mindenhol színes zsetonok hevernek.
– Misi, tedd el a zsetonokat, légy szíves – kérem Misit, de persze hiába, mert már javában a rumcájszos dominót rámolja szanaszét, és a füle botját se mozgatja. Elkezdem visszapakolni a zsetonokat, de pedagógiailag mégsem érzem helyesnek, hogy én rakjam el egyedül, amit Misi rámolt szét, ezért még egyszer megkérem, hogy segítsen. Megint semmi.
– Misi! – dörrenek rá. – Segíts visszapakolni, amit kipakoltál! Nézze meg az ember!
Misi erre már felpattan, és odaszalad hozzám.
– Megnézem! – mondja. – Jaj de ügyes vagy!
És előrehajolva, kinyújtott nyakkal szófogadóan megnézi, ahogy elpakolom a zsetonokat. Néha pedig egészen zseniális, kreatív kiskapukat talál Misi. A múltkor, saját akaratából a veszprémi nagymamánál töltötte az éjszakát. Reggelre már eléggé hiányolt minket.
– Gyere, Misi, reggelizni! – hívta a nagymama.
– De mikor jönnek anyuék? – kérdezte Misi.
– Anyuék majd ebéd után jönnek – mondta a nagymama.
Misi azonnal előállt a megoldással:
– Akkor reggeli helyett ebédeljünk!