Aktuális

5 nő, akinek a vállalkozását gyerekek ihlették

A gyermek születése vagy a gondozása, nevelése során sokaknak jut eszébe olyan ötlet, termék vagy szolgáltatás, amely hiánypótló a piacon, és amelyekre akár vállalkozást is lehetne alapítani. Az alábbi öt nőt is a gyerekek inspirálták.

Baranyi Flóra nagyjából egy éve indította a Biomama webshopot négy anyatársával együtt, majd a Biomama égisze alatt megálmodott egy pelenkagyártó céget is: szétszedhető, mosható, mutatós darabokat gyártanak. Mindezt azért, mert Flóra nem talált megfelelő méretű termékeket kis „vasgyúró” fiára… 

Baranyi Flóra
Baranyi Flóra

„Ahogy anyává váltam, valahogy egyre inkább foglalkoztatott a gyermekem jövője, és így a környezeté is: felelősnek éreztem magam – meséli Baranyi Flóra. – Ez adta a löketet, hogy végre megpróbáljak saját vállalkozást indítani.”

A vállalkozás Flóra sok idejét leköti, de csapatmunkában könnyebben haladnak, mert mindenkinek megvan a maga szakterülete. „Saját termék gyártásában még a favágást megelőző fázisban vagyunk, pattintjuk a köveket a baltához” – mondja képletesen Flóra.

Egyedi tervezésű ökopelenkáiból még csak mintapéldányok vannak, de tesztelő jelöltek többen is jelentkeztek már. Flóra úgy látja, nem sokan értik még a találmánya lényegét. Azt mondja, ha minél több anyuka, apuka, önkormányzati dolgozó és politikus is környezettudatosabban gondolkodna, akkor meglátná, hogyan segíti ez a fenntarthatóságot. A mosható pelenka használata szerinte összetettebb kérdés annál, mint hogy elintézzük ezzel: „túl macerás”.

Miller-Ferjentsik Viola négy évvel ezelőtt New Yorkból hazalátogatva az akkor tíz hónapos kislányával kezdett el járni zenebölcsi-foglalkozásokra. A foglalkozások alatt az anyukák gyermekeikkel közösen énekelnek, mondókáznak, együtt mozognak a zenei kísérettel eljátszott népdalokra, gyermekdalokra. Amerikába visszatérve Viola azt szerette volna, ha kislánya nem felejt el magyarul, ezért gondolkodni kezdett.

Bababiznisz gyerekcipőben
Miller-Ferjentsik Viola

„Kisgyermekes anyukaként szembesültem a problémával, hogy nincs olyan interaktív, korai fejlesztésre alkalmas játék, amely egyszerre fókuszál a szülői részvételre és a környezeti nevelésre. Ez utóbbit már az anyatejjel kellene a gyerekeknek magunkba szívniuk” – véli Miller-Ferjentsik Viola. Így jött az ötlet a SzóKiMondóka megvalósítására 2010 tavaszán.

Az épp beszélni tanuló gyermekek a magyar népdalokkal és mondókákkal tűzdelt DVD-sorozat és az azokat kísérő szókártyák segítségével új szavakat tanulhatnak meg. Ahogy egyre többet érzékel a körülötte lévő világból, úgy mutatják be azt neki lépésről lépésre azt, ahogy nagyanyáink tették – csak most a modern technika is besegít. A kicsi szókincse, beszédkészsége fejlődik, mozgása, ritmusérzéke javul és erősödnek családi kapcsolatai.

Az interaktív csomag megalkotói: Goda Krisztina, a Szabadság, szerelem rendezője, Gryllus Vilmos zeneszerző, Bognár Szilvia és Szász Márk énekesek. Döbrentey Ildikó és Lackfi János írja a kiegészítő meséket, számos illusztrátor és animátor pedig szókártyákat, mesefüzeteket, dalokat, animált filmbetéteket készít.

A társadalmilag elkötelezett tervezés irányvonala állt Kovács Borihoz a legközelebb, ezért formatervezőként is ebben a témában szerette volna elkészíteni a diplomamunkáját a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen.

Bababiznisz gyerekcipőbenFelvette a kapcsolatot az egyik fővárosi befogadó otthonnal, illetve egy gyermekotthonnal is, és hátrányos helyzetű gyerekekkel kezdett el foglalkozni. Rendszeresen találkozott, játszott a gyerekekkel, beszélgetett a nevelőkkel, pszichológusokkal, és próbálta megismerni a gyerekek életét, megérteni a problémáikat.

Látta, hogy a gyerekeket nagyon megviseli, hogy a környezetük sokszor változik, hirtelen helyezik őket el otthonról vagy épp egy másik intézménybe. Emiatt nemcsak az emberi kapcsolataik lazulnak meg, nemcsak a családjukat veszítik sokszor szem elől, hanem az otthonukat is, azokat a tárgyakat, játékokat, amiket valahol megszoktak, elkezdtek ragaszkodni hozzájuk, és amikhez az emlékeik fűződnek.

Így alakult ki Boriban a CÓKMÓK hátitáska elképzelése, amelyben a kicsik el tudják rejteni személyes, legféltettebb tárgyaikat és bárhol otthonos környezetet tudnak maguk körül teremteni.   

Vannak olyan élethelyzetek, amikor az ilyesmi nagy erőt adhat. A hátizsákhoz tartozik egy szolgáltatás is, amely az állami gondozott gyerekek társadalmi beilleszkedését segíti elő – mondja Kovács Bori.

Minden megrendelt hátizsáknak van egy „ikertestvére”, amely egy helyi állami gondozott gyerek kezébe jut. A táskák párokat alkotnak, és Boriék havi rendszerességgel tartott gyerekfoglalkozásokon keresztül lehetőséget biztosítanak arra, hogy a „táskás” gyerekek találkozhassanak, barátkozhassanak egymással.

További fotókért kattints a képre!
További fotókért kattints a képre!

Kovács Bori idejét most ez köti le, hogy forgalmazhassa a táskát, ehhez támogatókat keres. Négyen vannak a csapatban, így a munka is megoszlik.

Rigóné Tomka Lea és Szöginé Barz Gitta divatos, hordható ruhákat és kiegészítőket varrnak, amelyeket szívesen viselnek a gyerekek, ugyanakkor megjelennek rajtuk a régi, hagyományos motívumok. A gyerekek játékosan válnak hagyományőrzőkké, hiszen Kisjankó Bori mezőkövesdi rajzolóasszony által tervezett rózsás minták köszönnek vissza a ruháikról.

Bababiznisz gyerekcipőben

A kétgyermekes kismamák kézzel készített ruháikkal, játékaikkal alternatívát kínálnak a tömegáruval szemben. „Hisszük, hogy a gyermekekbe beivódik, ami szép és értékes, de ehhez meg kell teremteni a lehetőséget a találkozásra” – vallja Lea.

Az édesanya matyó hímzés iránti szenvedélye nem új keletű: már kétévesen egy matyó hímzéses blúz volt a kedvenc ruhadarabja. Azóta lett egy matyóföldi férje, egy kislánya és egy kisfia. A ruhák hímzésénél férje mezőkövesdi édesanyja is besegít.

pulyaruha
Kattints a többi pulyaruháért!

„A Pulyaruha vállalkozás úgy indult, hogy a kislányom egyszerű kis farmerruhájára ráhímeztem egy matyó rózsát. Az eredmény csodaszép lett, és óriási sikert aratott a környezetünkben. A vállalkozást legjobb barátnőmmel, Gittával indítottam, akivel már húsz éve ismerjük egymást; olyanok vagyunk, mint a »gáz és a fék«” – állítja Rigóné Tomka Lea. Gitta főképp a táskákban éli ki magát, de rengeteg kötényt, tárolót, mobiltokot is készített már, sőt legújabban a ruhácskákhoz illő hajcsatokat, hajráfokat is fabrikál. A gyerekek kedvencei viszont a pici mózeskosarak és babahordozók, amelyekkel játék közben maguk is anyukává válhatnak.  

„Szívünkön viseljük a határainkon kívül élő magyarok sorsát, akiknek talán még az anyaországban élőknél is fontosabb, hogy megőrizzék saját és gyermekeik magyarságtudatát, és külföldön büszkén viselhessék ennek ékességeit” – említi Gitta.

Lea a kisfiával gyesen van, Gitta pedig részmunkaidőben dolgozik. Szabadidejük java részét a tavaly alapított vállalkozásuk működtetésére szánják. Legfőbb nehézségnek a tőkehiányt és a célcsoport elérését említik.  

„A start-up vállalkozások egyik jelentős gondja a pénzhiány szokott lenni, pedig nagyon sok ötlet és kis cég van, amelyek tőkeerős befektetőkkel, támogatókkal életképes, nyereséges vállalkozássá nőné ki magát…” – mondják.

Az édesanyák vállalkozásai a Blind Investment rendezvény résztvevői voltak, ahol befektetőkből álló bírák hasznos tanácsokkal látták el az indulókat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése