Az írónő egy egész kötettel válaszolt. Minden sora keserű és indulatos. Nem szó szerint idézem, csak a lényegét mondom: „Hogyan képzeli, uram, hogy a nőknek, akiket évezredek óta rabszolgasorban tartottak, semmi joguk nem volt, nem is tanulhattak, nem is dolgozhattak – hogy nekünk, a senkiknek, bármiféle szavunk lenne a politika irányításában?” A férfi azt válaszolja, hogy ő nem politikai fellépésre gondolt, hanem arra a közismert tényre, hogy az asszonyok hatni tudnak a férfiakra. Erre a válaszra Woolf elveszti a fejét. Valósággal üvölteni kezd: „Hogyan képzeli, uram, hogy egy elnyomott, emberszámba sem vett nő, akinek egyetlen menekülő útvonala mindig is a házassága volt, nekitámad, vagy akár csak vitázni kezd az urával?!” „Ami báj és szépség csak osztályrészéül jutott a nőnek, azt tudatosan kellett bevetnie, hogy behízelegje magát azoknál az elfoglalt férfiaknál, akiktől sorsa függött. Tudatosan kellett elfogadni a nézeteiket, egyetérteni a döntéseikkel, hogy a házasság áldásaiban részesítsék őket.” Leírja, hogyan fogadják el az asszonyok férjük rögeszméit, hatalomszomját és morális lezüllését. Lelkük mélyén iszonyodnak a háborútól, hiszen az ő gyerekeiket pusztítja el, mégis részt vesznek a harcra heccelő ünnepségeken, műsorokat adnak, „bájaik és beleérző-képességük egész hatalmas tárházát bevetik, hogy meggyőzzék a fiatalembereket: a harc hősies dolog.” És zászlókat lengetnek, szavalnak, mint a politikusok – vagyis együtt hülyülnek a férfiak hülyeségeivel. Egy nőnek nincsen más életlehetősége, csakis a házasság. Csakis a férfi. Nélküle senki és semmi. Nincs egyéni útja, nincs önmegvalósítási lehetősége a férfi nélkül. Csak a férfi által „üdvözülhet”. S mivel ez így van, számára a párkapcsolat nemcsak reménység, de menekülési lehetőség is: egyetlen faág a szakadék felett. Ilyen a patriarchális társadalom sok évezredes rendje. Egy nő életének a férfi nélkül nincs értelme. Csak vele. Csak általa. Ezért minden igyekezetével alkalmazkodik az „urához”. Soha nem megy szembe vele, sőt azon van, hogy tudatosan adaptálja magában a férje mégoly fals világnézetét is.
Megdöbbentett ez az írás. Igyekeztem kutatni az igazságát. Éva Braun, Hitler élettársa egyetlen ponton szállt szembe a párjával: nem bírta, hogy a Führer vegetáriánus. Próbálta lebeszélni róla, bátran és vakmerően – de sikertelenül. Amúgy mindenben teljesen egyetértett vele. Sok nőt kérdeztem. Hogyan van ez? Hogyan látjátok? A helyzet ma már valamivel jobb, mint Virginia Woolf korában, de még mindig kétségbeejtően szomorú. Még mindig ott a kiszolgáltatottság. Az „uram” fogalmának a szolgai értelmezése. Elmondták, hogy egy nő nemigen tud (vagy akar) ítélni a férje lelke és morális tettei felett. (Az ítélet alatt a tisztánlátást értem.) Gyakran olyan vakká teszi magát, hogy nem is látja. És ha látja, nem mondja. Nem mondja, hogy: „Ezt ne! Ez méltatlan hozzád!” Nem tudja, és nem is akarja, mert a férje sikeréből, legyen az pénz, biztonság vagy hatalom, ő is részesül. És főleg nem akarja elrontani a kapcsolatukat. Az mindennél többet ér neki. Megkérdeztem egy értelmes női barátomat:
– Igaz ez?
– Igaz.
– És miért teszitek ezt?
– Mert szeretjük a férfit.
– Rosszul szeretitek – mondtam.
– Szeretjük – felelte. – Így működünk. Ha szeretjük: elfogadjuk. És védjük.
És akkor megkérdeztem a legfontosabbat:
– Mennyire látja egy nő, hogy a férje vacak ember? Vagy azzá lett, az idők során? Mennyire tudja ezt? Barátnőm gondolkodott. Pontosan akart felelni. Azt mondta:
– Itt nem tudja – és a homlokára mutatott. – Itt hisz benne. Nem csak mutatja, valóban hisz. Megérti a férjét. Egyetért vele. „Ő a társam, a párom, vele élek, vele megyek mindenhová! Egy házasság közös vállalkozás… És szeretem… nincs másom, csak ő!” – Kis szünetet tartott, majd hozzátette: – De itt már tudja! – és a szívére mutatott. – Lelke legmélyén, azon a szinten, ahová ő sem lát igazán, pontosan tudja, milyen ember a párja, és mennyit ér, igazán. Sajnos kevés nőnek van olyan önismerete, hogy a szívével lásson, és még kevesebbnek van olyan szuverén bátorsága, hogy ezt a veszélyes igazságot ki is mondja neki, őszintén. Nem itt tartana a világ!
