Az viszont nem titok, hogy Tuniszban született, Claude Josephine Rose Cardin néven, apja szicíliai, anyja francia, és úgy lett az olaszok körülrajongott filmsztárja, hogy a nyelvüket se beszélte 18 éves koráig. Anyanyelve a francia és a tunéziai arab, apjától ugyan megtanulta a szicíliai nyelvjárást, de az olaszt máig akcentussal beszéli. Sokak szerint még jól is jött ez a pikáns kiejtés ahhoz, hogy szexszimbólummá válhasson. Miután az amerikaiaknak ott volt Marilyn Monroe, a franciáknak Brigitte Bardot, az olaszok sem akartak lemaradni mögöttük.
Erre a szerepkörre a buja szépségű, romlatlanul bájos, ám minden porcikájában erotikus – hamarosan már pusztán CC-nek becézett – Claudia tűnt a legalkalmasabbnak. Bardot meg is jegyezte: „Már tudom, ki fogja átvenni a helyemet. BB után CC jön, nem?” Érdekes módon soha nem dúlt közöttük ádáz konkurenciaharc, mai napig tartják a barátságot, amiben az is közrejátszhat, hogy mindketten lelkes állatvédők.
A legszebb tuniszi olasz lány
Szülei tanárnak szánták, amiből aztán nem lett semmi. Túl szép volt ahhoz, hogy eltemesse magát valamilyen vidéki iskolában, maga is úgy gondolta, színpadon lenne a helye. Már ismert modell, amikor tizennyolc évesen megnyert egy szépségversenyt, amiért jutalmul Velencébe utazhatott, ahol pillanatok alatt megakadt rajta az olasz filmesek szeme. Hamarosan az olasz Hollywoodban, a római Cinecittában találta magát mint a „legszebb tuniszi olasz lány”. De hát senki sem születik tökéletesnek, rajta is találhattak volna fogást, ha nagyon akarnak. Cardinale úgy kellett a filmnek, mint a falat kenyér, de mivel nem beszélte jól az olasz nyelvet, áthidaló megoldásként szinkronizálták a hangját. Ám még mindig volt egy kis „szépséghibája”. Tizenhét évesen megerőszakolta egy francia férfi, és ennek az esetnek következménye is lett: fia, Patrick. Csakhogy a filmgyári szerződését kemény feltételekhez kötötték: nem vágathatja le a derékig érő haját, nem hízhat, nem mehet férjhez, nem szülhet gyereket. Fiát ezért öccseként tüntette fel az életrajzában. Így az utolsó akadály is elhárult az útjából, élhette világát, élvezhette a sikert, pénzt, csillogást, és jöhettek a szerelmek is.
Forrónadrágban a Vatikánban
Első nagy szerelme Franco Cristaldi producer volt, aki szinte a teljes vagyonát ráköltötte felfedezettje első filmjeire. Menedzselte, örökbe fogadta a fiát. A korabeli pletykalapok tudni vélik, hogy a gyereknek ő az apja, ezt ugyan Claudia soha nem erősítette meg, de nem is cáfolta. Máig bizonytalanságban tartja az érdeklődőket, hogy vajon hozzáment-e Cristaldihoz,vagy sem. Mindig is szerette a titokzatosságot, újságírót a közelébe se engedett hálószobájának. Ahhoz sem járult hozzá, hogy meztelenül vagy félmeztelenül fotózzák, filmezzék. Neki tényleg nem kellett levetkőzni ahhoz, hogy felforralja a férfiközönség vérét. Valahol egyszer azt nyilatkozta, számára mindennél fontosabb volt, hogy titokzatosnak tartsák, sem a belső énjét, sem a testét nem fedte fel soha a vásznon. Ami nem akadályozta meg abban, hogy a Vatikánban, forrónadrágban járuljon a pápa színe elé. Lett is ebből nagy botrány! „Tinédzserként vad voltam – közölte egy olasz lapnak adott interjúban nemrég –, talán egy kicsit őrült is. Igazi fiús lány voltam, mindig kerestem a kihívásokat. Emlékszem, amikor fiatalkoromban sikerült felpattannom egy vonatra azután, hogy az már elindult. Rohantam, aztán felugrottam, és az egészet csak azért csináltam, hogy megmutassam: megy ez nekem. Ez a hozzáállás segített át később a forgatásokon, amikor egyszer csak ott álltam egyedüli nőként a férfiszínészek között. Nem tartottam tőlük, inkább azt éreztem, meg kell küzdenem velük. Egész életemet átitatta ez a filozófia: ha igazán akarod, meg tudod csinálni!”
Párduc – filmen és élőben
Amit igazán akart – hogy ne skatulyázzák be az ügyeletes szépasszony szerepkörbe –, elérte. Ehhez azonban olyan rendezők kellettek, mint Fellini, a mozi mágusa, és Visconti, a filmkészítés nagymestere. Fellini volt az első, aki a saját hangján szólaltatta meg emblematikus filmjében, a Nyolc és félben. Nagyon jól kijöttek egymással, a mester úgy bánt vele, mint apa a lányával. Visconti neorealista kultuszfilmjében, a Rocco és fivéreiben csak kisebb szerepet kapott, de az éles szemű rendező figyelmét nem kerülte el a fiatal színésznő ígéretes tehetsége. Legközelebb már főszerepre hívta A párduc című filmjéhez. Ebben Alain Delonnal ők alkották a hatvanas évek legszebb álompárját. Nagyon is elképzelhető, hogy egymásba szerettek a szicíliai forgatás varázslatos hangulatában. Claudia mindenhez vonzódott, ami francia, és mi lehetett volna vonzóbb a francia film férfibálványánál. Aki viszont a kamerák előtt az olaszok szépségideálját tartotta karjaiban. Sosem derült ki, mi volt közöttük és a többi válogatottan jóképű partner között, mint például Marcello Mastroianni, Belmondo, Franco Nero. Egyik sem arról volt híres, hogy rá sem bír nézni világszép partnernőire. Három éve, amikor a cannes-i filmfesztiválon bemutatták A párduc felújított változatát, Delonnal együtt vonultak végig a Croisette-en, ugyanott, ahol fél évszázada. Akkor történt, hogy egyik rajongója egy kis párduckölyökkel ajándékozta meg. Nagy szám volt, az összes fotós odarohant, hogy megörökítse a két bájos bestiát.
„Két Claudia vár otthon…”
Kilencévi házasság – együttélés? – után elvált Cristalditól és hozzáment Pasquale Squitieri rendezőhöz, aki adoptálta a fiát, majd 1979-ben megszületett közös lányuk. A rendezővel én is találkoztam, valamikor a kilencvenes évek végén, Budapesten. Hát nem az a típus, akibe ész nélkül beleszeretnek a nők, de nagy tudású, szellemes és szenvedélyes társalgó, és ragaszkodó személyiség. Ezt abból gondolom, hogy amikor érdeklődtem a lányáról, felragyogott a szeme: „Gyönyörű! – válaszolta apai büszkeségtől eltelve. – Mint az anyja fiatalkorában.”
„Nagyon elfoglalt vagyok, sokfelé dolgozom Európában, alig várom, hogy hazaérjek. Otthon vár az én két csodálatos Claudiám!” Úgy tűnik, Claudia megtalálta azt a férfit, aki mellett nyugalomban, boldogságban élhet, társa a filmezésben és abban is, hogy színpadon bizonyítsa tehetségét. David Niven mondta róla: „Az olaszok legnagyszerűbb találmánya a spagetti óta.” Évtizedeken át lába előtt hevert Európa, ma is őt tartják a filmtörténet egyik legjobb nőjének. Rajonganak ért Fellini hívei éppúgy, mint a westernfilm szerelmesei. Huszonévesen utolérte népszerűségben a két nagy olasz filmikont, akik nehezen is viselték el, hogy egy kis csitri tapossa a sarkukat. Mára azonban már „összeöregedtek”: az isteni Gina Lollobrigida teljesen visszavonult, Sophia Loren hősiesen küzd az idővel, Claudia vállalta a korát, állítólag soha nem plasztikáztatott. Mindenesetre jól tartja magát. Főszerepet játszik a tavaly bemutatott A művész és a modellje című spanyol filmben, az UNESCO női jogokért felelős jószolgálati nagykövete. Öt éve a Becsületrend lovagja lett, amit kissé beárnyékolt egy pletyka, miszerint viszonya volt Jacques Chirac korábbi francia államfővel.
Mit lehet erre mondani? Örülhet az a nő, akiről 75 éves korában még ilyen pletykákat terjesztenek. Boldog születésnapot szépséges, rejtélyes Claudia!
 Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:
Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! |
