Krisztina közülük a legidősebb, két fiútestvérével nevelkedik egy ceglédi gondozási helyen, összesen nyolc gyerek közt immár négy éve; a nevelőszülők sajátjukként szeretik őket. A kereskedelmi szakközépiskolába járó lány rangidősként sokat segít otthon. Mint mondja, szereti a nagy családot, nem zavarja őt, hogy ennyien vannak, inkább örül, hogy testvéreivel együtt élhet. „Itt mindenki külön tud vonulni, ha egy kis nyugalomra vágyik” – mondja.
Nagyobbik öccse, a tizennégy éves Péter ritka hobbinak hódol: szabadidejében galambokkal foglalkozik, a hátsó kertben gondozza őket. Kisöccsükkel együtt közös kérést írtak nekünk: repülni szeretnének. „Egyszer elmentünk a Vidámparkba, és ott minden magas dologra felültünk. Minél magasabbra, annál jobb!”
A testvérek egy hőlégballonos utazásról álmodtak. Nem volt könnyű dolgunk, hiszen harminchárom kisgyerek kívánságát tettük közzé, harminchárom „teljesítőt” kerestünk olvasóink között. Már szinte mindenkinek akadt jótevője, de olyan nem volt, aki egy repülést megszervezett volna. Már lezártuk a szavazást, amikor jelentkezett a „megmentő”, Mészáros Norbert, aki rendszeresen kalauzol csoportokat a levegőben.
„2004 óta repülök – írta nekünk. – Ez idő alatt több száz órát töltöttem fent, nyolcszáznál is több emberrel a fedélzetemen; mindannyiuk számára egy életre szóló élmény volt. Ezzel szeretném megajándékozni a gyerekeket is.”
A nagy kalandra a Velencei-tónál került sor. A testvérek már a ballon felszerelésénél is lelkesen segítettek: hajtogattak, rendezgettek, cipeltek. Indulás előtt felengedtek egy lufit, hogy megállapítsák a szélirányt, majd bemásztak a kosárba és lassan elemelkedtek a földtől.
Nehéz műfaj ez, hiszen az ember egyik legősibb repülőeszköze gyakorlatilag irányíthatatlan: a szél játékszere. Csak lefelé és fölfelé, illetve körbe-körbe lehet mozgatni. Ennek ellenére a pilóta ügyesen kerülgette a facsoportokat. Hol egész közel, a búzatáblák felett suhantak, hol a magasból nézték meg a tó körvonalait. „Nagyon jó volt, ezt biztosan soha nem felejtjük el!” – mondták a srácok, miután újra tudtunk velük beszélni. „Én egyáltalán nem féltem!” – vágta rá a legkisebb.
 |
| További fotókért kattints a képre! |
A leszállás is emlékezetesre sikerült: egy kukoricás mellett landoltak, autóval megközelíthetetlen helyre, így egy jó darabon cipelniük kellett a mázsás ballont – de még ez is tetszett a gyerekeknek. Búcsúzóul Norbert még tartott a csapatnak egy kis beavatási szertartást: repülős szokás szerint kapcsolatba kerültek a földdel, a levegővel és a tűzzel is. „Ilyen élményben az életben nem volt részük, sőt talán nem is lesz!” – mondta nekünk utólag a kicsik nevelőmamája.
