A hír: Az utazók fele a nyaralás ideje alatt sem képes elszakadni az okostelefonjától, táblagépétől, laptopjától, hanem még napozás közben is az e-mailjeit ellenőrzi, ha pedig a vízbe megy, azon aggódik, hogy ellopják a készülékét…
Soma véleménye: A 21. századi ember egyik betegsége az „agymenés”. Hasonló, mint a krónikus hasmenés, csak éppen a gondolatokkal történik mindez. Mérhetetlenül sok információ vesz minket körbe, áramlik át rajtunk, bennünk, aminek persze sok-sok következménye van. Ezek közül csak néhányat említek: kisebb és rövidebb ideig tartó figyelem, stresszes idegállapot, a „jelenben lenni tudás” hiánya, növekvő feszültség, energiahiány.
A végletek és színvallások idejét éljük, így van ez a munkában is. Vagy tizen-egynéhány órákat dolgoznak az emberek, vagy nincs munkájuk. Nagyon kevés az, aki meg tudja valósítani az arany közepet.
Éppen ezért lenne fontos, hogy a szabadságunk alatt valóban tudjunk töltődni, pihenni, és totálisan kiüríteni a fejünket. Erre szokták mondani, hogy ez az az állapot, amikor az ember csak „néz ki a fejéből”. Isteni! Ilyenkor „szelel a lélek”, ilyenkor lehet kiürülni, és ezáltal töltődni. Hogyan is lehetne bárhova bármit betölteni, ami tele van? Van a nyaralásra az angolban egy jó kifejezés: get away from it all. Azaz távol menni mindettől.
Ezért is optimális idegen, ismeretlen helyen nyaralni, de legalább is nem az otthonunkban. Az új leköti a figyelmet, otthon akaratlanul is beugranak a feladatok. Bár itt meg kell jegyeznem, megvan a nyaralónak is a varázsa, ha valóban nyaraló, tehát ha ki tudunk totálisan kapcsolni a kötelességek, feladatok alól. A nyaralóba menni azért más pihenés, mert itt még az új információk feldolgozása sincs a képben, még akkor se, ha mindig van új látnivaló.
Mivel igen nagy a váltás a pörgős, tizen-egynéhány órás munka és a nyaralás között, érdemes némi tudatossággal hozzáállni a pihenésünkhöz. A nagy fordulatszámról lelassítani még a mosógépnek is idő, nem hogy az idegrendszernek. Vannak, akik radikálisan lerakják a telefont, és vannak, akik fokozatosan pakolják le a napi rutinból adódó különféle technikai ketyeréket, információáramoltató eszközöket. Tudomásul kell venni: ha valaki egyáltalán nem képes erre a nyaralása alatt, akkor elveszti az igazi töltődés lehetőségét.
Azt szoktam mondani: az a nagykorú, aki nem tud, sőt nem szeret csendben egyedül lenni, az még nem felnőtt, sőt amíg ezt nem éli meg, nem is lesz az. Tapasztalatból mondom: az unalmon túl van egy másik világ. Oda akkor jutunk el, ha pótcselekvések helyett a szemlélődést választjuk. Ebben nagy segítségünkre lehet az érzékszervek tudatos megnyitása és visszavonási képessége. Vagyis a belső kattogásról, gondolatok csapongásáról átállni az érzékszervekre való fókuszálásra. A laptop és a mobil használata éppen ebből a jelenlét-csodából vesz ki.
De akár töltődhetünk, lazíthatunk tudatosabban is. Én március eleje óta minden reggel jógázom. Előtte már több mint négy éve jógáztam, de nem napi rendszerességgel. Évek kellettek ahhoz, hogy eljussak oda, hogy most már szinte végig tudok „csak” a légzés helyességére, a testtartásra, az ászanák minél pontosabb megvalósítására fókuszálni. És érzem azt, hogy ezáltal nemcsak fizikailag, lelkileg is erősebb vagyok, egyre inkább a középpontomban. Ebben az elképesztő információáradatban és sok helyen jelen lévő feszültségben nagyon fontos, hogy megtaláljuk azokat a módszereket, lehetőségeket, amik által lazulhatunk. Erre való a nyaralás is. Úgyhogy kívánok mindenkinek igazi kikapcsolódást, lelazulást, kiürülést, töltődést! Nagyszerű nyári élményeket!
Ami nélkül nem múlhat el a nyár
Van bármi értelmük a művészeteknek?! Hogyan ne sárkányosodjunk el? |