A nagyobbak munkát vállalnak, amikor csak tudnak, hogy legalább kettejük kiadásait ne az apjuknak kelljen fedeznie. „Az anyagi helyzetünk sajnos nem engedi meg, hogy eljuthassunk egy pécsi kirándulásra” – meséli.
A két nagyobb lány, Katalin és Krisztina írt levelet a Nők Lapja Café 33 kívánság akciójának, mégpedig érdekes kéréssel: Pécset szerették volna megnézni. Mint kiderült, egy Punnany Massif-klipben tetszett meg nekik a hely: „Mindig is vágytunk oda elmenni, mert gyönyörű város, és szeretnénk közelről is látni. Nagyon szeretjük Magyarország középkori történelmét” – fogalmaztak.
A pécsieket nagyon megmozgatta a kérés: kilencen is versengtek heteken keresztül azért, hogy ők teljesíthessék a kívánságot. Végül Mázikné Héjas Eszter pécsi angoltanár lett a „nyertes”, három gyerek anyukája. Így írt nekünk: „Szerencsére jó anyagi körülmények között élünk, így szívesen látjuk a lányokat. A nyár nekem szabad, így nem okoz gondot a vendéglátás. Anyósom Miskolcon lakik, meglátogatjuk minden nyáron. Augusztus elején mennék hozzá, visszafelé a két lányt el tudnánk hozni kocsival. Minden költséget állnánk, beleértve az utazást, valamint az itteni programokat is.”
Eszter tartotta a szavát: az Egri lányok egy hetet Pécsett tölthettek. Eszterék ötnapos programot állítottak össze nekik: tévétorony, Tettye, orfűi strand, Zsolnay-negyed – mindez városnéző kisvonattal. „A legnagyobb sikere a fürdésnek volt a nagy kánikulában” – meséli Eszter, aki lánya segítségével még azt is megszervezte, hogy Krisztáék találkozhassanak kedvenc zenekaruk egyik tagjával.
