Aktuális

Erotika a folklórban

A találós kérdésre: "Hol a világ közepe?", a többértelmű válasz: "Ahová a botomat szúrom." Végső megfejtését a népdal adja: "Szeretőm ölébe megyek, hogy a világ közepén legyek."

Sokat töprengtem; a régvolt paraszti élet nyilvánosságra hozott szerelmi kultúrája, az anekdoták pikáns részletei, a vaskos történetek vajon mit mondhatnak a tangabugyik, köldökszoknyák, a bárhol elérhető pornográf filmek között élő, a természet és a föld közeléből, a megengedő és tiltó közösségtől elszakadt mai olvasónak. Érti-e, érzi-e a népdalok képi világának finom célzását, akár ezt a lírai mondatot ma egy átlagember: „Leverték előtte a harmatot”. Vagyis a férfi olyan lányt vett el, akinek már volt dolga más férfival. Nem tudom. Ha meggondolom, a plázákba szoktatott ember harmatot se igen lát… De nagy az Isten mínese, mondják arrafelé, ahonnan a történeteket idézem – sokfélék vagyunk. És a meglehetősen életszagú témánkhoz sem illik a fanyalgás. Az olvasó majd annyit szűr le magának a végén, amennyi üzenet elér hozzá.

Egy Balmazújváros melletti pusztán, a Hortobágy szélén cifraszűrös öreg pásztorok közt találkoztam először Vajda Máriával. Kékfestő ruhájában forgolódott közöttük, ismerte szinte mindegyiküket.– Lássa, Marikám, megvannak még az öreglegínyek…
Az akkor már doktori címet kapott Vajda Mária néprajzkutató jó harminc évvel ezelőtt egy karcsú kis könyvvel mondhatni, forradalmat csinált. A könyv a paraszti szexuális élet szokásait beszéli el, szokatlan nyíltsággal, köntörfalazás nélkül, sokéves gyűjtőmunkára, adatközlők vallomásaira támaszkodva.

Erotika a folklórban„Az kéne, ami nincs…”

– Engem a szerencse, a kíváncsiság és az empátia vitt a sűrűjébe. Állítólag szemrevaló lány voltam. Kikerültem Balmazújvárosba ötödévesen. Vonzott Veres Péter szelleme, hogy az a szigorú zártság, amiről írt, vajon igaz-e. Milyen ez a rideg falu, ahol a helytállásnak a magasiskoláját tapasztalni, azt, hogy rongyembernek lenni nem lehet, hogy itt a népek a szegénységükben is rendkívül büszkék, önérzetesek. Ahol a megélhetés kényszere diktált mindent, ott nem lehetett hazudni. Így éltek. Egymás szeme előtt. Látták azt, hogy ki hány órakor szekerezik vagy gyalogol ki a faluból, kinek milyen a portája, hogy szombaton fel van-e seperve, mint ahogy gyerekkoromban a nyírségi falvakban is tették.

– Nyírségi vagy?
– A szüleim nyírségiek. Az más világ. Homoki. Ott is küszködni kell, de mint a homok, valahogy könnyedebbek az emberek. Akármerre mész, adja magát, a szívére ölel. A feketeföldi ember, mint a balmazújvárosi is, az nagyon kötött, nagyon zárkózott, és amije van, azt nagyon védi. Nehéz a bizalmukba férkőzni. Engem is nehezen fogadtak be. De amikor eljöttem, tíz év munka után, már régen a „mi Marikánk” voltam.

– Azt mondtad, a véletlen…
– Igen, volt ott egy öregek klubja, és volt ott egy drága jó ember, a Józsi bácsi – előttem van most is a huncut szeme, bajusza, a fekete csizmája, mert ott még a hetvenes években is úgy viselték a paraszti viseletet, mint katona a mundérját. Ilyen nagy melegben is a magasan zárt fehér ing, az ott volt, meg a csizmanadrág, csizmával. Hozzászoktak. És van egyfajta szemérem, hogy a testünket, az erőnket nem mutogatjuk. És valahogy tudták, sokkal jobb mindig a sejtelmesség. Na szóval beszélgettünk, és akkor láttam, hogy egy jól megtermett néni, a Mari néni, jóval felül a hetvenen, mindenáron a Józsi bácsi ölébe akar ülni. És akkor megkérdeztem: „Józsi bácsi, hát nem veszi észre, hogy a Mari néni valamit szeretne?” És akkor azt mondta a Józsi bácsi: „Hát tudja, kedveském, az kéne mind a kettőnknek, ami nincs.” „És mi az, Józsi bácsi?” „Jaj, Marika, én azt nem mondhatom meg magának, mert maga tanult nő, meg olyan fiatal.” De mondja már meg! „De nem, mert maguk biztosan nem használnak ilyen szavakat.” Hosszú idő eltelt, amikor egyszer egy régi lakodalmat állítottam színre, és Józsi bácsival vőfélyeket kerestünk. És akkor megint kértem, mondja már meg, amit elhallgatott. És akkor Józsi bácsi megmondta, hogy mi kellene. Amitől én majd’ hátast dobtam ott a sáros balmazújvárosi utcán: „Egy jó, kemény… szerszám! Az!” Persze kimondta. És akkor nekem leesett. Hogy a szex! Akkor ez a fajta szabadszájúság teljesen megdöbbentett. „Komámasszony, adjon nekem szállást, / A kordémnak a fészerben állást! / Akármerre legyen a kereke, / Csak a rúdjának legyen jó helye.” És rá kellett jönnöm, hogy a szókimondás és annak a sokféle változata mennyire gazdag, s mennyire jellemző erre a paraszti közösségre.

Mikor a lány gatyát mos…

– A legintimebb terület. Hogyan kezdtek beszélni róla?
– Kezdetben nehezen, tényleg nagyon nehezen nyíltak meg. De amikor arról győztem meg őket, hogy nekem ők most munkatársaim, és talán a nyitottságom, a kedvességem miatt megkedveltek, utána már jöttek a múzeumba: „Eszembe jutott, Marika, még valami.”

– A férfiak vagy a nők voltak közlékenyebbek?
– A férfiak inkább, de aztán a nők ugyanúgy. És amikor meséltek, boldogok voltak. Újraélték a fiatalságukat. „Látott mán szíkifüvet virágozni a Hortobágyon? Mer olyan a szerelem is. Elvirágzik az is hamar, jön a család, a szegínysíg, a küszködís, oszt odavan, de olyan jó visszagondolni rá.” Erdei Ferenc fogalmazta meg annak idején, hogy a paraszti szerelmi életnek minden szépsége valahol a házasság előtt zajlott. Még akkor is, ha egy tilalomkarókkal övezett Édenkert volt ez a szerelem. És az olyan csodálatos, hogy megteremtették a módját, a lehetőségét, hogy a fiatalok kiéljék magukat. De nem ám a mai módi szerint. Ugyanis minden egyetlen célt szolgált: hogy felkészüljenek a sírig tartó házastársi kapcsolatra, családi életre.

– Erről is meséltek?
– Mi mindent! Hiszen kicsi kortól erre nevelődtek. A kislányt, amikor már totyog, megtanítják, hogyan kell etetni a baromfit, hogy szórunk oda és mit a tyúknak, mert a tojásból lesz neked majd a hajadba pántlika, vagy abból lesz paprika meg só. Aztán később megtanulja a vásárfiához kapott kisbögrével, kisteknővel és egyébbel, hogyan kell főzni, mosni. Később elkészítette a kelengyéjét. Ma pucér fenékkel mennek a lányok férjhez, nincsen meg a stafírungjuk, nincsenek ismereteik. A régiek megtanulták, hogy mire van szükség egy háztartásban, a leány kicsi korától kezdve font, szőtt, és amíg nem lett kész a kelengyéje, addig nem mehetett férjhez. És ugyanúgy a fiúk is felkészültek a párkapcsolatra. Náluk az erő, az ügyesség, a szorgalom volt a mérce. Értékmérő és értékteremtő szerepe volt a munkának. A közösség ennek alapján fogadta legénnyé, ha megfelelt, innentől házasodhatott.

– Azért voltak, főleg a lányoknak, mai szemmel furcsa „megpróbáltatásai”…
– Emlékszem, processzióban mentünk a máriapócsi búcsúra, s én is csak néztem, hogy a lányok vitték a legények csizmáját. A kegytemplom falujának határáig, ott húzták fel. De addig a lány szagolhatta a legénynek a lábszagát. Merthogy ez is hozzátartozik. Hozzátartozik a testiséghez. Nemcsak a szexus. És azt hiszem, a jövendő család megtartásának, az elfogadásnak, a türelemnek, a másik elviselésének egy ilyen rítus valamiféle előiskolája. De annyi-annyi üzenet volt. Játékos is, évődő, pajzán: „Mikor a lány gatyát mos, / Akkor bezzeg nem álmos. / Gondolkodik felőle, / Hová lett a csingilingi belőle?” Vagy egy másik szokás. Amikor már komollyá vált egy kapcsolat, a leány hímzett zsebkendőt ad a legénynek, de nemcsak azért, hogy kitűzze a mellényzsebébe, mutatván, hogy neki már kifogott szeretője van, hanem hogy használja. Beletrombitált, belefújta az orrát, és hétvégén elvitte a leánynak ezt a használt zsebkendőt, hogy kimossa. Merthogy ez is az élet része.

Vajda Mária néprajzkutató
Vajda Mária néprajzkutató

Ha hóra ül, elolvad alatta!

– Akinek volt szeretője, azok összebújtak?
– Ez nagyon érdekes, mert a különféle közösségekben a megélhetés kényszere diktált. Itt, az Alföldön nehéz volt a megélhetés, és emiatt értéke volt a szüzességnek. Hegyvidéken van erdő, van kő, könnyebb akár házat is építeni, más a közösség morálja. Például a mezőségi Széken, ott természetes volt, hogy kipróbálták. De ott is tudni kellett, hogy kinek adja oda a leány magát, hogy az tartós kapcsolat és tényleg házasság legyen. Az Alföldön viszont a szüzessége egyetlen kincse volt a leánynak. Aki gazdag volt, kifoldozták a becsületet néhány hold főddel. Ha megesett a lány, akkor elvette egy öregebb legény, vagy egy özvegyember, vagy egy szegényebb.

– Bővérű férfiak, kikapós lányok, menyecskék mindenütt voltak…
– Persze hogy. Volt egy csősz bácsi, ilyen bővérű, meg a kíváncsiság is hajtotta. Kint hált a határban és hát sok szegény asszony járt lopni egy kis tököt, kukoricát, azokat be kellett volna kísérni a községházára. De hát természetben is kiegyenlíthették. Ő mondta, tudja kedves, egy idő után rájön az ember, lyuk van mindegyiken, egyiknek forróbb, másiknak csöndesebb… Asszonyokról is mondták, na, annak olyan forró… ha hóra ül, elolvad alatta. És hát a fiatalokat is hajtotta a vérük. A legények sok mindent ígértek, hogy kapjanak. Az olyan lányt aztán, aki lefeküdt velük, nem vették el. Ma már lassan természetes, hogy együtt élnek a fiatalok, és ha jön a gyerek, majd akkor házasodnak össze.

– Megdöbbentő történetekről hallottál?
– Ez a téma annyira érzelemdús, ma is látom a szemüket, hallom a hangjukat. Sok adatközlő volt, aki a nászéjszakájának a történetét megosztotta velem. Elmondta, hogy mennyire félt, hogy áradt az urából a borgőz, hogy végig nagy fájdalma volt. Hogy sok asszonynak egész életében nem volt fikarcnyi öröme a férjével. Hogy az első éjjel el akart szökni. Aztán meg attól félt, hogy otthagyja az ura, mert milyen szégyen, ha első éjszaka hazamegy pendelyben a menyecske. Ránézve is szégyen, meg a férfira is.

– Miért? Hazament?
– Olyan is volt. Aztán a szülei visszaküldték.

– A csalódásaikról beszéltek?
– Nem érzelmi alapon köttettek a házasságok. Abban a világban nem lehetett erről szó. Nem voltak érzelgősek, hogy jaj, összeveszek az urammal, mert milyen ember! Vagy ott hagyom az asszonyt egy másikért. Gazdagnál, szegénynél egyedül a család számított. „Meg kell házasodni, hogy az ember családot alapítson, gyerekei legyenek, hogy legyen egyik a másiknak gondviselője. Mi élete van olyannak, akinek nincs családja. Még a kenyír is keserű, ha az embernek magába kell enni. Én azír házasodtam, hogy legyen egy hajlíkom, ne legyek csavargó. Én úgy mentem hazafelé, mint akit hajtanak. Jó vót tudni, hogy az asszony odahaza vár, elkacsmarinthatom a derekát, oszt van kivel összebújni a nyoszolyán…” Volt érzelem, persze, de ennyi, ezen túl a család egyfajta gazdasági közösségnek számított, ahol az érzelgősségnek nem volt tere. Idejük sem volt rá. Reggel felkelsz, begyújtasz a tűzhelybe, hogy reggelit csinálj, a baromfinak adsz, ha tehened van, megfejed, sír a gyerek, már rángatja a szoknyád, nincs egy olyan intim terület, ahol leülhetnél, és elmondhatnád a teraszon este, hogy rosszulesett, ahogy szóltál hozzám, és ez nekem mennyire fájt. Nem! Az intim szféra a direkt testiségre törekedett. Lefeküdtek, megvolt. De fontos volt! Veres Péter írja: amikor a férfi háborúba megy, nem azt kérdezi: ugye, Julcsa, megvársz? Hanem azt mondja, vigyázz a jószágra, malacra, tehénre. Mert az volt a létük alapja, abból lesz tej, zsír a családnak. Erről szólt az életük. Aratni kellett, szántani kellett, tehenet fejni. Aki kilógott, azt a közösség megvetette. Szégyenében kútba ugrott. A szülők nem adták hozzá, akit szeretett? Lehet, hogy sajnálta az egész falu, lehet, hogy ballada született a tragédiából, de tudták, más az élet rendje. E szerint kell élni. Maga a szerelmi vallomás is. Nem arról szólt, hogy Juliskám, mennyire szeretlek, hanem Juliskám kapott egy mángorlót, hogy majd ezzel simítsa a ruhát. Megfaragta ugyan, szívet rakott rá, meg rozmaringot, meg páros galambot. És ezzel már bevallotta, hogy komoly szeretőnek tartja, el fogja venni…

Nincs végszó. Minden időben végtelen az emberi történet. Fájdalmas és örömteli. Szeretünk és csalódunk, megfelelünk és szabálytalankodunk… Régen is így volt, ma is így van. Csak azok az íratlan törvények, amik – lehet, sok áldozat árán – de megmaradni segítettek családot, közösséget – azok hová lettek? Elgondolom, ebben a nagy szabadságban hová lesz annyi magányos fiatal, magára hagyott öreg, hová lesz a sok széttöredezett család. Nincsenek tilalomfák, mint régen, nincsenek tabuk, mint akkor, hát honnan annyi boldogtalanság…

Erotika a folklórbanCikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:

Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!
Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése