És Misi nézőpontja gyakorta eltér az általánostól. Én például bosszúságként élem meg, ha nem tudok bemenni a saját szobámba, mert valaki leszedte a kilincset, és becsapta az ajtót. Hiába rángatom, nem nyílik, és hiába keresem kétségbeesetten a kilincset, sehol se találom. Misi szemszögéből ugyanez az eseménysor rendkívül szórakoztató.
– Levettem a kilincset – nevetgél Misi. – Olyan izgalmas vagyok én!
Nézőpont kérdése. Vagy az is teljesen relatív, hogy mi számít irigységnek, mi jószívűségnek.
– Adtam a Jancsinak kölcsön szívesen – szokta mondani például büszkén, a saját jószívűségétől elérzékenyülve Misi, ami kódnyelven annyit tesz, hogy kicsavarta a kisöccse kezéből, amivel az éppen játszott, aztán ahogy Jancsi szája sírása görbült, még mielőtt eltört volna a mécses, gyorsan a kezébe nyomott valami mást. Jancsi még abban a korban van, hogy lényegében bármivel le lehet szerelni, egy távirányítós kisautót vagy egy marék porcicát ugyanolyan lenyűgözőnek talál. Szerintem nem szép, amit Misi csinál, de ő nyilvánvalóan a határtalan önzetlenség gesztusaként éli meg. Misi nézőpontja más, mint a mienk. Mást figyel meg, mást ragad ki ugyanabból a történetből, és alkalomadtán egészen máshogy meséli el, mint ahogy mi tennénk. A múltkor kiborult az asztalra egy kis almalé. Nem voltam szemtanúja az esetnek, csak Misitől értesültem róla.
– Kiborult az almalé – tájékoztatott Misi.
– Hú, tényleg! – fedeztem fel a nyomokat. – Ez hogy borult ki?
– Így, hogy ííííí! – mondta Misi, és lelkesen mutatta a kiborulás ívét. A körülményeket, az előzményeket nem ecsetelte, azokat nyilván nem tartotta említésre méltónak. Ráadásul nem elég, hogy Misi más szemszögből tekint a dolgokra, mint mi, de szemérmetlenül ki is javít, ha nem osztjuk a nézőpontját.
– Anyu azt mondta nekem, hogy az asztalon kell enni – mesélte nekem valamelyik nap.
– Igaza volt anyunak – erősítettem meg.
– De én azt mondtam, hogy nem! – vágta ki Misi a farbát. – A széken!
Ez is relatív. Vagy többször említettem már, hogy Misi a számok bűvöletében él, és kizárólag házszámok alapján tartja számon, hogy ki hol lakik. Mi a harmincasban lakunk, Lencsi a 73/B-ben, a nagymama a 15-ösben. Egyik nap Misi a nagymamánál volt vendégségben, akit a nővérem, Misi nénikéje felhívott telefonon.
– Kettesben vagyunk a Misivel – vázolta a nagymama a tényállást a nénikének a telefonba. Misi erre felkapta a fejét.
– Nem! – igazította ki a nagymamát. – A 15-ösben!
Misi a kákán is talál csomót, a legváratlanabb pillanatokban is lesújt és helyesbít. Az ember nem lehet elég körültekintő. A minap volt két túrórudink, és megbeszéltük Misivel, hogy osztozunk rajtuk.
– Én megeszem az egyiket, te meg a másikat – mondtam Misinek.
– Nem! – kiáltott fel Misi ellentmondást nem tűrően. – Én eszem az egyiket, és te a másikat.
 Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:
|
