nlc.hu
Aktuális
Hogyan fér bele mindez egy napba?

Hogyan fér bele mindez egy napba?

A nők még 2013-ban is sokkal több időt töltenek házimunkával, mint a férfiak, egyik ismerősünk szíve szerint bevezetné a hajtogatásszámlálót. Nem lepődtünk meg, de néhány tippet adunk, hogyan ne vessz bele a feladatok rengetegébe, pláne, ha dolgozol is mellette.

„Én vagyok az a lúzer, aki leszoktatta a pasiját a házimunkáról. Igazi, pedáns férfi volt, majd miután összeköltöztünk, szép lassan átvettem tőle minden házimunkát” – meséli Adri a Nők Lapja Cafénak. Kis házi felmérésünkből (és persze a KSH adataiból is) az derül ki, hogy bizony még 2013-ban is a nők végzik a házimunka nagy részét. (Vagy akár az egészet.)

Láthatatlan munka

Adri nem bánja, mert ráadásul szeret is takarítani. „Cserébe viszont, szakács lévén, a pasim főz, így nem volt nehéz átvállalnom a többit” – teszi hozzá, mi meg némán irigykedünk. „Kétnaponta 2-3 óra” – ennyit tölt Adri láthatatlan munkával.

Így csökkentsd a házimunkát!

Láthatatlan munka – így is nevezik azokat a teendőket, amelyeket bizony meg kell csinálni, de nem kapunk érte fizetést: porszívózás, főzés, gyereket elvinni az óvodába vagy akár a beteg nagymama gondozása. Ha senki nem végezné el a családból ezeket a munkákat, akkor bizony fizetni kellene érte.

Hogyan fér bele?

  A házimunka és a nők

– A diplomás nők 28 százalékkal kevesebb házimunkát végeznek.
– Akkor is ugyanannyi házimunkát végeznek a nők, ha a férjük/élettársuk nem dolgozik.
– Minél nagyobb a család összjövedelme, annál kevesebb házimunkát végez a nő.

Forrás: KSH

Ha beleszámítanák a házimunka értékét az ország gazdasági teljesítőképességébe, akkor 30-40 százalékkal emelkedne a nemzeti jövedelem a Tárki egy 2000-es tanulmánya szerint.

„Nem kell bejárnom nyolc órában dolgozni: a férjem keresi a kenyeret, én pedig vezetem a háztartást. Biztos azt gondoljátok, hogy akkor ezer szabad percem van, de valójában nincs” – magyarázza Rozi, aki egy vidéki kisvárosban háziasszony.

„Gyakorlatilag reggel nekiállok dolgozni, és még akkor is talpalok, amikor a férjem a vacsora után már a tévé előtt ül.” Rozi imád főzni, így rengeteget süt-főz egy nap, kertészkedik, rendben tartja a lakást, és a testvére gyerekeire is vigyáz szükség esetén. „Amikor nyolc órában dolgoztam, akkor is rendben volt a lakás, és akkor is főztem, nem is értem, hogyan fért mindez bele egy napba.”

Ahol a férfi vasal

„Szerencsés vagyok, mert kevés házimunkát végzek – gyerekem nincs –, igaz, a lakás sem néz ki valami szépen: kéthetente jut rá valamennyi időm nagyjából” – vallja be Kata, aki kötetlen munkaidőben dolgozik, bár szerinte valójában ez azt jelenti, hogy mindig dolgozik.

„A párom háziasabb nálam, általában ő veszekszik velem, ha nincs rend, és ha összeadjuk, valószínűleg több házimunkát végez, mint én” – mondja Kata, ami azért is elképesztő, mert a nők – a felmérések szerint – legalább két és félszer több  házimunkát végeznek, mint a férfiak, és sokan talán meg sem rebbennek, ha meghallják az arányokat.

A négy óra sem négy óra

Így csökkentsd a házimunkát!

A dolgozó nőknek csupán 27 százaléka, kicsit több, mint a negyede dolgozik teljes munkaidőben a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének egy korábbi felmérése szerint. Persze az egy másik kérdés, hogy valójában mennyit tölt valaki a munkahelyén.

A dolgozó nők 17 százalékának valóban gondot jelent, és sokszor akadálya egy teljes állás elvállalásának az, hogy nem tudják, kire bízni a gyereket. 57 ezer (!) nő munkavállalását nehezíti meg, hogy nem tudják másra bízni beteg szüleik, rokonaik ápolását 2011-es KSH adatok szerint.

„Láthatatlan munkát nagyjából napi két órában végzek, délután a gyerekkel ovi után majdnem minden nap elintézünk valamit – mondja Kinga, aki egy gyerek anyukája. – Kisgyerek mellett pedig a pakolás gyakorlatilag konstans, bevezetném a lépésszámláló helyett a hajolgatás-számlálót” – teszi hozzá nevetve.

Az anyukáknak – statisztikailag is – nehezebb, pontosabban több dolguk van: átlagosan egyharmaddal többet dolgozik az az anyuka, akinek hat éven aluli gyereke van, mint az, akinek nincs.

 A házimunka és a férfiak

– Minél nagyobb a család összjövedelme, annál kevesebb időt tölt el a férfi házimunkával.
– A városi férfiakhoz képest a falun élők 41 százalékkal dolgoznak többet.
– Az iskolai végzettség nem befolyásolja, mennyi házimunkát végez
a férfi.

Forrás: KSH

A férfiak…

A férfiak ugyanannyit foglalkoznak házimunkával, vagy nevezhetjük ház körüli teendőknek is, akkor is, ha van gyerekük, és akkor is, ha nincs. A mosás és a takarítás a férfiak legnagyobb mumusa, ezekre lehet a legnehezebben rávenni őket. A városi férfiak jobban megússzák, de azok, akik vidéken élnek, 41 százalékkal több időt töltenek házimunkával, akár fűnyírással.

Szervezd át!

„Tartsunk önvizsgálatot!” – kezdi a jó tanácsokat Bakos Zsuzsi, életvezetési tréner. Egyszerűen kérdezzük meg magunkat, hogy mikor éreztük utoljára magunkat maximálisan ellazultnak, és ezt milyen szituációban értük el. Lehet, hogy felettébb nyugtalanító választ fogunk kapni, de csüggedni tilos.

Így csökkentsd a házimunkát!

„Én a listák feltétlen híve vagyok” – mondja Zsuzsi, mert szerinte segítenek időtakarékosabban elvégezni a feladatokat. Osszuk fel a teendőket A, B, C, D kategóriákba. A = feltétlenül el kell végezni, B = van még rá 1-2 nap, C = rövid időre el lehet halasztani, D = akkor kell elintézni, ha van rá idő.

A házimunkára szánt idő beosztásában jól működhet a minden nap keveset elv. A lényeg, hogy ne hagyjuk elhatalmasodni a káoszt! A legjobb, ha előre kijelölünk egy olyan idősávot, amikor elvégezzük a háztartási feladatainkat.

Kisgyerekes anyák gyakran küzdenek lelkiismeret-furdalással, mert vagy a lakás fut, vagy nem marad elég idejük a gyerek(ek)re. „Én azon az elven vagyok, hogy első a gyerek, a koszos edények és a szennyes ruhák pedig várhatnak!” – mondja Zsuzsi.

Kutatások sora bizonyítja, hogy sok nő kiszervezhetné ugyan a feladatokat, mégsem teszi. Tanuljunk meg delegálni! Kérjük meg a párunkat, hogy segítsen azokban a feladatokban, amelyeket szívesen elvégez. Találjunk olyan anyukákat/sorstársakat, akikkel szükség esetén kölcsönösen segíthetjük egymást (gyerekmegőrzéssel, bevásárlással stb.)

A(z) “Mennyi időd töltesz házimunkával?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Napi 1-2 órát

Ha tehetjük, hangoljunk össze otthoni tevékenységeket! A többirányú figyelem energiaigényes ugyan, ám időben biztosan megtérül. Például intézzük el főzés közben a telefonokat, tornázzunk a kedvenc sorozatunk nézése közben, olvassuk el az e-mailjeinket a játszótéren vagy sorban állás közben, ha van okostelefonunk.

Használjuk emlékeztetőket! Számos olyan alkalmazás létezik, amelyek felhívják a figyelmünket fontos feladatainkra. A legegyszerűbb, ha a telefonunkba jegyezzük fel, de nincs egységes platform, mindenkinek meg kell találnia a számára kedves időtervező módszert. Ha a kockás füzet, a határidőnapló vagy egy naptár hívogat jobban bennünket, akkor az lesz a megfelelő eszköz. A lényeg, hogy beférjen a táskánkba.

A legfontosabb, hogy ne rágódjunk közben azon, hogy ó, jaj, mennyi feladat vár még ránk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top