„A kapcsolataik mindig újra megszakadnak. A nagylányom hamarosan harminc lesz, volt neki még a gimnáziumban egy gyerekkori szerelme, egy nagyon rendes fiú, aztán később egy hosszabb tartós kapcsolata, amit ő szakított meg, mert úgy érezte, hogy »kihűlt«, már nem vonzódik igazán a fiúhoz. Most egyedül van, pedig gyereket is szeretne. Éjjel-nappal dolgozik, elég sokat és jól keres, munkamániás, de nem boldog. Néha ok nélkül sír. Már javasoltam neki, hogy forduljon pszichológushoz, de ő azt válaszolta, hogy ő nem hülye, a pszichológus rajta nem tud segíteni. A fiunk 27 múlt, több sikertelen kapcsolat után ő végül megnősült, de ahogy elnézem, abban sem sok öröme lehet. A családi ebédeknél a felesége »viccesen« csúfolódik vele, és olyat is láttam már, hogy a fiam kedvesen odahajol hozzá, ő meg elhúzódik. Magamat okolom azért, hogy két ilyen melegszívű, szeretetteljes embernek nem sikerül jó, tartós kapcsolatokat létrehozni az életben. Kiskorukban betegek voltak, és akkor még nem lehetett a kórházban maradni velük, csak üvegfalon át láthattuk őket. Ez lehet az oka? Ott megszakadt bennük valami? A kötődés lehetősége? Kicsit később új lakásba költöztünk, és akkor a lányom kikerült az ágyunkból. Láttam rajta, hogy ez milyen rosszulesik neki. Még kétéves se volt, de akkor már az öccsével voltam terhes, és ő nagyon rugdosódva aludt. Most úgy érzem, hogy erre nincs mentségem. Amikor óvodába ment, én még otthon voltam az öccsével. Nagyon szomorúan maradt ott… Mostanában aludni se tudok jól, ezeken gondolkozom, látva az ő sikertelen életüket. Hol lehet ennek a kötődési zavarnak az eredete? Lehet, hogy nem elég erős az önbecsülésük? Valahol azt olvastam, ez kell a jó kapcsolathoz. Min múlik az önbecsülés kialakulása? Én hol hibáztam? És most mit tehetnénk?”
Miért nem?
Nem hiszem, hogy a „gyerekekre” – mert azért ne felejtsük el, hogy itt felnőttekről van szó! – máig kihatott volna az a bizonyos kisgyerekkori kórházi tartózkodás. Akkor nem lennének, ahogy írja, „melegszívű, szeretetteljes” (és jól tanuló!) emberek, akik máig remek kapcsolatban vannak, legalábbis magával, magukkal. De talán éppen a „gondtalan kamaszkor”-ban keresendő a magyarázat… Talán a kamaszkori elszakadás, önállósodás – és elkerülhetetlen szembefordulás az egyébként érzelmileg fontos és tápláló családi környezettel – nem történt meg számukra elég erőteljesen és ez most zavarhatja a stabil külső kapcsolatok kiépítését. (Már a Biblia is arra tanít: elhagyja a férfiú az ő atyját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté…) De hiszen a fiának felesége van! Ő nem tetszik magának, maguknak – de én bizonytalan vagyok abban, hogy akár a gúnyolódó tréfálkozás feltétlenül rossz kapcsolatra utalna, akár az, hogy társaságban – különösen, ha érzi a kritikus pillantásokat – az „elhúzódás” az asszony részéről mindenképpen kapcsolati kudarcot jelezne az ő esetükben is. Az „ágyból kikerülés” sem valószínű, hogy a kapcsolatok kiépítését máig lehetetlenné tevő trauma lenne. Igen, a testvére mellől óvodába kerülő gyerek kivetve érzi magát a családból, és az amúgy is fellángoló testvérféltékenységet ez a helyzet még csak fokozza. De ezek természetes, mindennapi szituációk. Egyszóval nem gondolnám, hogy az itt vagy ott megszakadt kötődés a probléma, inkább az átmenetileg meg nem szakadt kötődést látom a kapcsolatteremtésben nehezítő oknak, a lánya esetében. Igen, egyetértek abban, hogy a lányának, ha helyzetével elégedetlen, érdemes volna szakemberhez fordulnia. A pszichológusok éppen az értelmes, érzékeny embereken tudnak könnyebben segíteni. És ha, mint írja, magának is visszatérő és alvását is megzavaró gondja, hogy mi is történhetett, miért nem elég sikeres a kapcsolatépítésben a gyereke, akkor nem tartanám azt sem rossznak, ha ezeket a felmerült gondokat maga is átbeszélgetné egy szakemberrel. Ami pedig az önbecsülést illeti, ami természetesen megint csak egy nagyon összetett dolog, és része van benne a genetikus alkatnak ugyanúgy, mint a családi és intézményi környezetnek, nem hiszem, hogy itt ez lenne a probléma. Ha a szülők kedvüket lelik a gyerekükben, akkor ez mindig erősíti az önbecsülésüket.
 Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:
Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! |
